Pszichológiai boncasztalon a társadalom - a közöny

A kezdet kezdetén, nagyon fontos pontosítani, hogy mit is jelent a közöny, avagy az „érdektelenség, apátia, érzéketlenség”, ahogyan azt a szinonímaszótárban olvashatjuk. Érzésnek gondoljuk, de valójában egy lelki állapot, nemtörődöm viszonyulás a világ különböző dolgai, dimenziói iránt, mint amilyenek az érzelmi, a közösségi, társas, vagy éppen filozófiai, fizikai és spirituális létünk jelenségei. Pontosabban, úgy tűnik indifferens állapotról van szó, de sokkal több ennél, mert az emberek, akiknél ilyen állapot áll fenn, elnyomják érzelmeiket, azt, hogy törődjenek mások igényeivel és érzéseivel, elnyomják az izgatottságot, ami az érzelmek megélésével jár, elnyomják azt a késztetést, motivációt, hogy tegyenek valamit önmagukért vagy másokért.

A közöny az, ami oda vezetett, hogy az utcán, ha valaki elesik, vagy rosszul van, gyakran nem kap segítséget, mert embertársai zöme, elsiet mellette. De az is megtörténik az utóbbi időben, hogy a mentőszolgálatban dolgozók mutatnak érzéketlenséget és közönyt, a segítséget kérők iránt. Vagy az, hogy az állatmenhelyeket kevesen támogatják, vagy éppen kevesen emelik fel a hangjukat és harcolnak az erdők, parkok, a fák, a bokrok megőrzéséért, amik nem csak egészségesebb levegőt és életkörülményeket biztosítanak, hanem fontos élőhelyek, úgy az állatok, mind a növények számára, és nem utolsósorban a biológiai egyensúlyt őrzik, ami a jövőbeni emberi életek záloga is.

Fontos tudni azt is, hogy manapság a közöny társadalmi jelenséggé vált, mert az emberek egy része elfordult a társadalmunkban fenálló problémáktól és inkább a saját kis világukba zárkóznak be. És ez az állapot bomlasztóan hat a közözsségekre, legyengíti az összetartozás érzését, eltünteti a szolidaritást úgy az emberekkel, mind az állatvilággal és növényvilággal is. Egy helyen az is olvasható, hogy fertőző betegség lett a közöny. Ha utána nézünk, hogy mi is vezetett ide, sokfajta okról olvashatunk. Például, a technológia fejlődését is ide sorolják, a digitalizációval járó kényelmet, és azt, hogy ebből a kényelemből figyeljük a világot, és hozzunk ítéletet a helyzetek és emberek felett. Gondoljunk csak a közösségi oldalakon megjelenő kommentekre. De ide sorolható az információ áradat amivel szembesülünk, ami túltelítettséghez vezet, és a folyamatos zaj, és ez az információ áradat, az ingerküszöb megemelkedéséhez vezet, és egyre több életbevágó dologgal történik meg, hogy nem ér el a tudatunkig, láthatatlanná válik. De az utóbbi években a közöny lett úrrá a demokratikus jogaink megvalósításában is, mert sok olyan közönyös választópolgárt azonosíthattunk, akik nem mentek el szavazni azért, mert azt gondolják, hogy semmi sem fog változni, vagy azért, mert nekik mindegy, hogy ki nyer, nem érdekli őket, hogy mi fog történni.

Vannak, akik azt állítják, hogy az egyik legveszélyesebb emberi tulajdonság a közöny. És a közöny, az apátia kérdésével kapcsolatosan, azzal is szembesülünk, hogy vannak, akik szembesülve a médiákban a tragédiákkal, az igazságtalanságokkal, bezárkózik a saját buborékjában, abban éli életét, és nem foglalkoznak olyan eseményekkel, amelyek nincsennek személyes kapcsolatban velük, amelyek nem hatnak rájuk személyesen. És mindezt önvédelemből teszik, állítják egyes pszichológusok, mert nagyon is együttérzőek. Ezt a jelenséget empátiás szorongásnak nevezik, ami egy olyan érzés amikor fájdalmat érzünk mások iránt, de képtelenek vagyunk segíteni rajtuk.

Feltehető a kérdés, hogy hogyan vehetjük fel a harcot a közöny ellen?

Az egyik az az empatikus készségek fejlesztése, már kicsi kortól kezdve, és a szülői, nagyszülői példamutatás, a segítő szellem éltetése nem csak karácsonykor, hanem a mindennapi élet minden pillanatában. A másik, az a részvét kinyilvánítása, nem csak halálesetkor. A részvét során, tisztában vagyunk a másik szemály szenvedésével, tudatosítjuk, hogy mi történik, de az aktív érzelmi bevonódás alacsonyabb színtű. Mi direkt nem vagyunk benne a helyzetben. Részvétet sokféleképpen kifejezhetünk úgy a közvetlen környezetünkben, mind a társas médiák világában. Például, egy üzenet, hogy „Nagyon sajnálom, hogy ez történt!’, vagy egy ölelési emotikon. Ez az egy kis képecske is kifejezheti azt a másiknak, hogy itt vagyunk, tudunk róla. Biztos, hogy ez a gesztus nem menti meg a világot, de legalább egy emberen segíthet.

Ápolni magunkban, és erősíteni másokban az emberséget, az együttérzést és a szolidaritást, mert ezek azok az értékek, amelyek nélkül nem működhet hoszszú távon egy társadalom.

Hogy miért került sor, az elmúlt egy év forrongásaira, a közöny megtörésére, különösen a fiatalok, az egyetmisták és középiskolások körében? Azért, „mert sokan vannak, akik érezhetően nem érzik jól magukat a bőrükben, ugyanakkor nem láttak semmiféle tág értelemben vett politikai-cselekvési alternatívát. Olyan lehetőségeket, amikor nem egyedül keresnek kiutat egy rossz helyzetből, hanem közösen képzelik el, hogy máshogy is lehetne.” De az történt, hogy egy tragédia, egy törés az életekben, felszínre hozta az elégedetlenséget, és lavinaként söpört végig. A fiatalok és az őket támogató polgárok megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy kimutassák, a közöny és tehetetlenség, a felelősségtudat és felelősségvállalás hiánya elleni lázadásukat, aminek széleskörű társadalmi összefogás lett a következménye. És mind többen és többen vannak, akik kiléptek burkaikból, és összefogva tesznek a jövőjük érdekében, bátran vállalva a fizikai támadásokat, a munkalehetőség és megélhetés meggátolását, a bebörtönözést, és még sorolatnánk.

„A tudás: védőoltás. A gyűlölet és a közöny: betegség. A szeretet és az empátia: egészség. Mindannyian választunk.” (Konrád György)