Tudta-e?
...az USA-ban 1960-hoz képest az átlagos állampolgár legfeljebb két és fél centiméterrel lett magasabb, viszont a felnőtt átlagos testtömege ezen idő alatt kb. 11 kilogrammal nőtt?

76. szám - 2010. február 1.

Velencei karnevál

Carnevale! Carnevale di Veneto!

Álarcosok, suttogók, szerelmesek, gyanakvók, féltékenyek, kacagók. Farsang, tarka nép, suhog a selyem, ragyog a bársony, virít a csipke, libeg a szalag, száll az ének, a dal, a kacagás. Carnevale, carnevale!
MUZSLAI Izabella | a szerző cikkei

8


Csupán pár nap s Velencében hivatalosan kezdetét veszi a farsangi vigalom. E több napos rendezvény a világ egyik legrégebbi, legkedveltebb és bizton mondhatjuk, hogy ma már a legromantikusabb karneválja, hiszen a helyszín különleges díszletet és egyedülálló hangulatot kölcsönöz az ünnepségnek.


Velence helyzete Európában

A velenceiek és a jelmezek különös kapcsolatának története

Hogy Velence lagunáink rejtelmei vagy a tengervíz gomolygó, sós ködébe rejtett szürke misztikuma nyomta-e rá bélyegét a velenceiek hangulatára, de már a kezdeti időktől szivesen rejtőzködtek, öltöttek álarcot. A legrégebbi dokumentum, ami jelmezes polgárokat említ 1268-as keltezésű s bizonyos tilalmakról tájékoztat. A XIV. században újabb megfékezendő törvényeket hoztak a velencei maskarás polgárok tűrhetetlen viselkedésére. A rendelet megtiltotta, hogy jelmezbe bújva éjjel bárki is járja a városka utcáit. A későbbi szabályozások is rendreutasító jelleggűek voltak. Az 1600-as évek elején égetően sürgőssé vált a morál helyreállítása. Azon kívül, hogy fegyvert vagy más ártó eszközt rejtettek a köppeny alá a “találékonyak” más szégyenletes tettekre is vetemedtek, női ruhába öltözve beosontak a női zárdákba. Mivel néhány száz év alatt sem sikerült az álruha viseléséről leszoktatni a polgárokat a törvényhozók más megoldáshoz voltak kénytelenek folyamodni. A karnevált illetően az 1608. augusztus 13-án életbe lépett dekrétum a legfontosabb. Ez kimondja, hogy a jelmez viselése kötelező mindenki számára egyaránt a farsangi karneválokon és a hivatalos díszebédeken, de máskor tilos. Kinek volt bátorsága s megszegte a törvényt, drágán fizetett. A pénzbírség mellett a férfiaknak két évet börtönben kellett tölteniük, majd másfél évig robotoltak összeláncolt bokával a Velencei Köztársaság javára, ingyen, de a nőkrnek sem kegyelmeztek. Végighurcolták öket a városon, majd kikötötték a főtérre, a Szent Márk-tér oszlopához, hogy az arrajárók megnézhessék s kigúnyolhassák őket. Ezen felül négy évig nem léphettek be a velencei városállamba s nekik is ugyanolyan magas büntetést kellett fizetniük, mint a férfiaknak. Megtiltották a jelmezviselést a szent helyeken s még szigorúbban büntettén azokat, kik vallási viseletbe bújva öltöttek álarcot. Mivel a nemesség köreiben is divatos volt jelmezben látogatni a kaszinót, majd meglépni a hitelezők elől, így ezt is kénytelenek voltak rendszabályozni s ami számunkra a legérdekesebb az az, hogy csak a karnevál ideje alatt volt engedélyezett a tánc. 1776-ban helyreállítandó az akkorra igencsak megkopott családi becsületet, mindegyik nőnek származásától függetlenül kizárólag maszkban és palástban lehetett megjelennie a színházban.

Valójában a fentebb említett 1700-as években élte a karnevál fénykorát. A messze földön híres rendezvényt szivesen látogatták a főleg Nyugat- és Észak-Európából érkezett arisztokrata ifjak, mint ahogyan Moly Tamás Karnevál című írásának főhőse is. A francia fiú egy nap alatt döntötte el, elutazik Velencébe, hogy meggyőződjön valóban igazak-e a pazar mesék, mit azok mondanak, kik már látták a karnevált. Másnap meg is érkezik Velencébe s meglepetten tapasztalja, hogy tényleg varázsos.

Az évekig tartó lezser életstílus és a részeg mulatozások nagyban hozzájárultak az addigi az egész Földközi-tengert uraló kereskedelmi nagyhatalom meggyengüléséhez. Nem tudta felvenni a harcot az angolok és a hollandok gyorsan erősödő flottáival, melyek immár Afrikát megkerülve érkeztek a Ezeregyéjszaka mesés javakat kínáló Indiájába, majd néhány év múlva az Atlanti-óceánt átszelve Amerika felé tartottak. A Velencei Köztársaság szabadsága 1797-ig tartott, míg el nem foglalták a napóleoni seregek. Ez a karnevál hagyományára is rányomta bélyegét. Innentől kezdve rendszertelenül szervezték meg, majd az ausztriai megszállás alatt be is tiltották.

A farsangi időszak az úgynevezett húshagyó keddel (Mardi Gras) fejeződik be s a hamvazó szerdával kezdetét veszi a negyven napos húsvéti böjt. A nagy lakomák és vigadalmak arra a tényre vezethetők vissza, hogy a régi világban gondot jelentett az élelem hónapokig való tárolása, mit a tavasz közeledtével lassan növekedő hőmérséklet is nehezített. Bölcs dolog volt hát időben kiüríteni az éléskamrát, böjtig.

Karneváli hangulat a múltban


Az ünnepségsorozat különös varázst kölcsönöz az egész városnak s kivétel nélkül mindenkit magával sodor. Ilyenkor ledőlt minden törvény, mindent ellfedtetett a karnevál csodás illúziója. A szegény gazdag jelmezt öltött magára s kedvére táncolhatott, mulathatott. Megszüntek a nemek is, nem számított ki kicsoda s honnan érkezett. A velenciek szerettek önfeledten mulatozni.


Nem számítanak a nemek sem

Az utcákon tarka tömegek hullámoztak s a városka egyetlen szegletében sem lehetett unatkozni. A tereken utcai zenészek húzták a talpalávalót, folyt a bor, az emberek összekapaszkodva táncoltak vagy derültek a komédiások, bábjátékosok mutatványain. Még tűzijáték is volt. Sok különböző lehetőség kínálkozott a szórakozásra, melyek versengésre buzdították a velenceieket. A fesztivál központja, a hagyományok lebonyolításának a színhelye természetesen a város főtere, a Szent Márk-tér volt. Itt rendezték meg a kötéltáncosok bemutatóját is, melynek hagyománya 1548-ból ered. Ebben az évben a tömegek csodálatára egy bátor török, rúddal a kezében végigsétált egy kötélen, mi a Szent Márk-tér harangtornya és a Szent Márk-öbölben kikötött hajójának árbóca között feszült.


A Szent Márk-tér bejárata a kikötőről. Jobbról a Dózse-palota, mögötte a Szent Márk-bazilika látható, balról a harangtorony magasodik a bejáratot pedig két oszlop nyitja meg, melyeken Velence címerállata, a szárnyas oroszlán áll. Saloman Corrodi festménye.

A palotaudvar felragyogott szélesre tárva kapuit a vigadalmak, bálak, partik sorozata előtt s a polgárok legnagyobb örömére véget nem értek a kosztümös rendezvények a legszebb épületekben. Sok bálnak bizony meg volt az ára, de ilyenkor még ez sem számított igazán. Különben is, az „Adria királynőjének“ polgárai nem garasoskodtak, hiszen volt miből vígadniuk.


A Campo Santo Stefano

Mielőtt a központi rendezvénysorozat áthelyeződött volna a Szent Márk-térre a velenceiek kedvenc találkozóhelye a Szent István-tér (Campo Santo Stefano) volt. Szivesen sétálgattak ismerkedés, barátkozás közben a füves sétányon, mi átszelte a területet. Sok velencei hercegnek, katonának, nemesnek öltözött férfi kért itt randevút valamely csodálatosan csinos hölgytől és feszített boldogan, büszke mosollyal szája szegletében választottjának oldalán mígcsak ki nem derült, hogy a maszk mögött csupán egyik halandó polgártársa rejtőzik.

A kortársak meséi szerint legnagyobb orgiákat az utolsó napon tartottak s több ezer maskarás vígadott az utcákon fáklyával a kezében. A fény mint valami utcai világítás varázsolta világossá az egész várost. A karnevál- és a vígalom temetését a főtér két oszlopa között kifeszített óriási pantaloon-maszk (bolond/udvari bohóc) elégetése szimbolizálta, miközben a tömeg, megragadva az önfeledt szabadság utolsó pillanatait, énekelt.

A farsangi időszakban a római katolikus országokban szines, kosztümös felvonulásokat szerveznek, minek régen télűző szerepe is volt. A római Birodalomban például a télűző ünnepség egyben a tavasz termékenységének ünnepe is volt. Ekkor mindenki jelmezbe bújt s nem számított ki az úr s ki a szolga. Napjainkban néhol kabátba, bundába bújt maskarások ijesztgetik még ma is a telet, mig másutt lenge öltözetű táncosok szalszáznak végig az utcákon. A Rio De Janeiróban megrendezett karnevál legalább olyan híres, mint a velencei.

Karneváli hangulat napjainkban

Aki ma arra szánja magát, hogy Velencébe utazik a rendezvény idején ajánlott, hogy több pénzt vigyen magával, ugyanis itt egyébként is magasak az árak. A legdrágább bál a Canal Grande vizére néző legimpozánsabb palotában, a Pisani Morettában megrendezett Dózse-bálja. Egyesek szerint ez a világ legfényűzőbb és legelőkelőbb táncmulatsága. Idei tematikájáról árulkodik címe, “Kilenc álom, kilenc bűn”. A rendezvényen az itáliai gyökerekkel rendelkező Commedia dell’Arte művészei, nagyszerű énekesek, táncosok, akrobaták szórakoztatják a vendégeket s még maga Casanova is tiszteletét teszi. Fényűzés és luxus egy különleges éjszakán ahol az illúzió valósággá válik, az álom költészet, telve érzelmekkel. A menyezetről Guarana és Tiepolo freskóinak angyalai figyelik a bálozókat, a gazdag díszítések, pazar asztali dekorációk, virágok ezer gyertya fényében pompáznak majd. Az uralkodó címét viselő bálra csupán meghívóval lehet bejutni s egyetlen VIP-jegy ára 1200 euró mely tartalmazza az ebédet és a vacsorát is. Ha azonban csak táncolni szeretnénk egyet új velencei jelmezünkben, vacsora utánra szóló jegyet váltsunk! Ennek ára 500 euró személyenként.


Pisani Moretta báltermének gótikus ablakaiban szikrázik a pazar csillárok fénye


A bálterem belülről, háttérben kirajzolódnak az ablakok boltívei. A menyezeten Tiepolo freskói láthatók. Többek között az ő munkái is megtalálhatók a Velence fő épületét, a Dózse-palotát díszítő remekművek között


Egy előkelő bálozó hölgy egyedi tervezésű történelmi jelmezben

Az álarc viselésének hagyománya és pszichológiája

Az álarcok szórakoztatnak és megvédenek minket. Ha valaki maszkot ölt, ha addig jól ismertünk is, nem lehetünk biztosak mi fog következni. Az álarc inkongnitója felszabadít s megváltoztatja viselőjét, hiszen valaki más „bőrébe“ bújt, akit nem ismerünk. Átélve szerepét más módon kezd el gondolkodni, beszélni és viselkedni. Lehetőséget nyújt a gyermeki én kibontakozására is, a játékra, gondtalanságra ha csak néhány órára is. Egy elmélet szerint az agykéreg, mi az ítélőképességért és a gondolkodásért felelős ilyenkor kevésbé aktív. Van aki azt állítja a jó maszk még az alkoholnál is jobban megrészegít. Sajnos számtalanszor megtörtént, hogy a felismerhetetlenség teljesen elvette valakinek az eszét. A krónikások meséiből tudjuk, hogy 1758. február 17-én a velence melletti Murán szigetén véres eseményre került sor. Egy féltékenységi összetűzésben életét vesztette Antonio Castrioto herceg.

A jelmez fontos szerepet játszik a felnőtté válás ritusában bizonyos Kelet-európai és afrikai kultúrákban. Vagy, gondoljunk csak az egyiptomi hagyományokra, hol az uralkodó arcát örök álmában drága, míves halotti maszk védte. A fimekben is fontos eszköz, elrejt jó és rossz szándékot egyaránt. A szuperhősöket megelevenítő álarcok gyakran felbukkannak a karneváli forgatagban s meglehetősen derűs látvény, mikor a Pókember Hamupipőke kezét fogva táncol a tömegben.
A történelem során a maszkviselés egészségügyi szerepet is játszott. A középkori orvosok pestisjárvány idején fehér, gólyacsőrre hasonlító, álarcot viseltek ahol a megnyújtott orrészbe kámforral átitatott vattapamacsokat helyeztek bízva abban, hogy megvédi őket munkájuk során a járvány ellen. Az eszkimók szemnél bemetszett bőrt helyeztek arcuk elé, hogy megóvják szemüket az erős fénytől. Mint tudjuk vannak olyan foglalkozások, ahol a maszk viselése elngedhetelen. Gondoljunk csak például egyes sportágakra, búvárkodáskor, kísérleti laboratóriumokban, de emocionális és spirituális védelmet is nyújthat. A sámánokat az ártó szellemektől védi.

Az erősen rangsorra épülő velencei társadalomban úgy ítélték meg, hogy jót tesz a közhangulatnak, ha lehetővé teszik, hogy az alacsonyabb származásúak is fontosnak és hatalommal rendelkezőnek érezhessék magukat. A karnevál kiváló alkalmat kínált a szerepjátszásra. Egyik célja tulajdonképpen a társadalmi rétegek közötti feszültség oldása volt azzal, hogy néhány napra a gazdag és gondtalan élet illúziójában élhettek.

Aztán egy bálterembe értem,
s táncolni kezdtem táncos éjjel,
táncoltam zengő korcsolyákkal,
torkig lakó, vak szenvedéllyel.

Ó tánc! Ó tánc! Farsangi pálma!
Rogyásig-tánc, te álmok álma!
Csak álmainkban táncolunk így.

Kosztolányi Dezső: Síppal, dobbal, nádi hegedűvel (részlet)

Velencei jelmez, velencei stílus

Comedia dell`Arte az 1500-as években született meg Olaszországban. A rögtönzött darabokban hivatásos szinészek játszottak, akik városról városra vándorolva szórakoztatták a közönséget. Játék közben figyelve közönségüket azokat a jeleneteket szinezték ki jobban, melyek a legnagyobb hatással voltak nézőikre. A történet középpontjában természetesen egy bonyolult sorsú szerelmespár állt, kiknek félreértések, irígység, féltékenység nehezíti az életét. Rajtuk kívül mindenki maszkot viselt. Ezek a jelmezek, figurák később beleolvadtak a karnevál világába is és még ma sem veszítettek közkedveltségükből. Legismertebbek közülük a két bohócszerű figura, a buta, de leleményes, vidám parasztfiú Arlecchino (Harlequin) és Pedrolino (Pierrot) a gyámoltalan és reménytelen elveszett szerelmes.

Arlecchino (Harlequin)






































Pedrolino, az okos szolgálólány Colombina kegyeiért esedezik, aki segít a színpadi történet szerelmespárjának áthidalni az akadályokat



























A történelmi maszkok legismertebbike az orvos fehér „csőrös” félállarca.

Az álarcoknak csak a maszkmesterek képzelete szab határt. Nagyon közkedveltek a régi korokat megelevenítő stílusos maszkok: a romantikus, a túldíszített barokk, a napóleoni időket megelevenítő háromszegletű kalap...




ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor