Tudta-e?
A számítógépes merevlemez feje adatrögzítéskor egészen közel kerül a lemezhez. Hogy mennyi is ez a távolság? Nos, az emberi hajszál vastagságának négyezred, a vörösvérsejt átmérőjének háromszázad, s cigarettafüst részecskéjének 250-ed része.

81. szám - 2011. február 01.

Duplájára nőtt az angol nyelv szókészlete

Az elmúlt egy évszázad során nagyjából a kétszeresére növekedett az angol nyelv szavainak a száma - állapította meg egy új tanulmány.

A Harvard Egyetem és a Google internetes szolgáltató kutatói megállapították, hogy a millennium óta 8500 új kifejezéssel bővült évente az angol szókészlet, amely már összesen egymillió huszonkétezer szót tartalmaz. Az 1950-es évek óta a nyelv szókészlete több mint 70 százalékkal, míg az azt megelőző fél évszázadban csupán 10 százalékkal növekedett - írták a Science című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban.

Az új szavaknak nagyjából fele nem szerepel a szótárakban, mivel többségük a szlengből, vagy valamilyen zsargonból származó kifejezés, ezért leginkább lexikális "fekete báránynak" számítanak.

A kutatás során a szakemberek több mint ötmillió olyan digitalizált könyvet vontak számítógépes elemzés alá, amelyeket 1800 és 2000 között adtak ki. Jean-Baptiste Michel és kollégái szerint eredményeiket a nyelvtani fejlődést, a kollektív emlékezetet, a technológiai újítások befogadását, a hírnév kialakulását, a cenzúra hatásait és a történelmi járványtant vizsgáló kutatási területeken is lehet majd hasznosítani.

"Azáltal, hogy a könyvek révén a szavaknak egy jelentős hányadát sikerült digitalizálni, lehetővé vált, hogy a számítógépes vizsgálatok segítségével felfedjük a történelemben, a kultúrában, a nyelvben és a gondolkodásban végbement, ez idáig ismeretlen változásokat" - idézte Jon Orwant, a Google Books műszaki vezetőjét a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor