Tudta-e?
...Japánban a "karoshi" - ha valaki halálra dolgozza magát - évente ezer halálesetet okoz; ami közel 5%-a az országban előforduló agyvérzések és szívrohamok számának, a 60 év alatti dolgozók körében?

33. szám - 2008. április 7.

Alkotmány és állampolgári jogok

A vajdasági szintű diákverseny eredménye

Az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban szombaton, április 5-én második alkalommal került sor az Alkotmány és állampolgári jogok elnevezésű vajdasági szintű középiskolai diákverseny döntőjére.
MUHI Béla | a szerző cikkei

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozga­lom keretében a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete azzal a szándékkal hirdette meg ezt a kétfordulós versenyt, hogy ráirányítsa a fiatalok figyelmét a társadalomtudományok fontosságára, az európai integrációval kapcsolatos tudnivalókra. A szervezők szerint a verseny célja a tehetségek felkutatása és felkarolása ebben a témakörben.

A verseny első fordulójában a tanulók az Interneten 10 kérdést találtak, melyekre elektronikus formában küldték be a válaszokat. Az írásbeli forduló legsikeresebb diákjai közül nyolcan kaptak meghívást a döntőre, felkészülésük érdekében a szervezők megfelelő ismeretanyagokat küldtek a számukra.

A döntőn a versenyzők 3-3 kérdést húztak, és ezekre igyekeztek minél pontosabb és részletesebb választ adni. A zsűri tagjai voltak: Bozóki Antal magiszter, ügyvéd, szakíró, Muškinja Oliver, aki a Zentai Gimnáziumban tanítja az Alkotmány és állampolgári jogok című tantárgyat és Klenanc Miklós, joghallgató. A versenyeredmények a következők:

1. díj: Magó Attila (Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, Topolya, felkészítő tanár: Luhović Tímea);

2. díj: Kovács Andrea (Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse, felkészítő tanár: Palotás Ágota);

3. díj két tanulónak: Csizmár Tibor (Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse, felkészítő tanár: Palotás Ágota) és Bús Eleonóra (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, felkészítő tanár: Sava Vujičić).

Dicséretben részesültek: Braun Tibor és Katona Klaudia (Műszaki Középiskola, Szabadka, felkészítő tanár Török Lídia), Pósa Tamás (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, felkészítő tanár Sava Vujičić); Teleki Arnold (Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse, felkészítő tanár Palotás Ágota).

A verseny egyúttal szakmai találkozó is volt a mentorok részére, melynek keretében szakmai, módszertani és szaknyelvi kérdésekről is szó esett.

A verseny lebonyolítását a következő támogatók tették lehetővé: Vajdaság Autonóm Tartomány Oktatási és Művelődési Titkársága, Europe DIRECT - Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékei (külön köszönet Prof. Dr. Trócsányi Lászlónak és Dr. Szondi Ildikónak), Bozóki Antal, Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács, Jövő Fiataljai, GENIUS mozgalom. Főszervezők Muhi Béla és Klenanc Miklós voltak. A versenyről két tévéstúdió készített felvételeket, az Újvidéki Rádió és a Temerini Rádió élő adásban kért információkat a helyszínről.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor