Tudta-e?
Hogy Kínában hivatalosan ötvenöt különböző nemzetiség él!

79. szám - 2010. május 1.

Diákverseny

Alkotmány és állampolgári jogok

Kiváló teljesítmény a diákversenyen
MUHI Béla

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület negyedik alkalommal szervezte meg a kétfordulós középiskolai diákversenyt alkotmány és állampolgári jogok témakörből. Az első fordulóban 10 kérdést kellett megválaszolni, és elektronikus formában beküldeni, majd a legsikeresebb diákok meghívást kaptak a vajdasági szintű szóbeli döntőre. Erre 2010. április 24-én került sor az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban. A verseny anyagát a hivatalos tankönyv, valamint a szervezők által a továbbjutó diákoknak eljuttatott, felkészülésüket segítő szöveggyűjtemények képezték.
Az idei vajdasági szintű döntőre 8 iskolából 14 tanuló kapott meghívást. Az eredmények a következők:

1. díj: Gubik Szintia – Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, Topolya, felkészítő tanára Luhović Tímea;
2. díj (három tanulónak): Halasi Laura és Búss Imre – Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, Topolya, felkészítő tanáruk Luhović Tímea, valamint Laci Renáta - Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka, felkészítő tanára Orovec B. Rózsa.
3. díj (hét tanulónak): Botka Csaba, Lakatos Renáta és Papp Andrea – Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola, Óbecse, felkészítő tanáruk Palotás Ágota; Györög Nóra, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka, felkészítő tanára Barlai Jenő; Süli Mónika, Zentai Gimnázium, Zenta, felkészítő tanára Madarász Anita; Varga Beáta, Mezőgazdasági Szakközépiskola Diákotthonnal, Futak, felkészítő tanára Sonja Bandin; Dzsunya Anita, Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola, Topolya, felkészítő tanára Luhović Tímea.

A szóbeli döntőn a diákoknak 2-2 kérdésre kellett válaszolniuk. Teljesítményüket Bozóki Antal magiszter, újvidéki ügyvéd, a szakbizottság elnöke igen magasra értékelte, véleménye szerint mindannyian igen jól felkészültek, és csak árnyalatnyi különbség döntött a véső sorrendet illetően. Jól látható a fejlődés, évről-évre javul a színvonal, a tehetségnevelés meghozta gyümölcsét. Klenanc Miklós, végzős joghallgató (Szeged-Újvidék), a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület elnöke állította össze a kérdéseket. Nehezményezte, hogy nem érkezett semmilyen támogatás a rendezvényre, önerőből kellett a versenyfeltételeket és az ajándékokat biztosítani. Muhi Béla, a GENIUS elnöke kihangsúlyozta a felkészítő tanárok áldásos munkáját, akiknek sikerült felkelteniük a fiatalok érdeklődését a társadalomtudományok iránt. A tehetségek felkutatása és felkarolása rendkívül fontos ebben a témakörben is, hiszen az értelmiségi utánpótlásról van szó. Gubik Szintia, a verseny győztese és még néhány versenyző már eldöntötték, hogy a jogi pályát választják.

A döntősök és mentoraik is oklevélben, könyvjutalomban részesültek. Bozóki Antal saját megjelentetett könyveiből ajándékozott, Klenanc Miklós szegedi egyetemi kiadványokat hozott, illetve a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében megjelent könyveket lehetett elvinni az iskolai könyvtárakba.

Néhány szót még a szervezőkről is. A Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület 2005-ben alakult Újvidéken, mint önálló, civil egyesület a diákok, egyetemi hallgatók jogainak megvalósítása, a vajdasági magyar ifjúságnak az anyaországi és a Kárpát-medencei társaikhoz való közelítése érdekében. Célul tűzte ki a fiatalok megismertetését környezetükkel, a világgal, amelyben élnek, továbbá szórakozási és művelődési lehetőségek biztosítása. Az Egyesületet erélyes drogellenes fellépés jellemzi, számos sikeres rendezvényt szervezett, és több jelentős projektumot valósított meg. Együttműködik más vajdasági ifjúsági és civil szervezetekkel, valamint a programjához hasonló célokat és feladatokat megvalósító magyarországi és nemzetközi szervezetekkel. Elnöke Klenanc Miklós.

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom 2003 tavaszán indult. Vezetője Muhi Béla újvidéki tanár, ismeretterjesztő előadások, diákversenyek, akkreditált tanári továbbképzések szervezője, oktatási jellegű kiadványok szerkesztője, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja. A GENIUS együttműködik a magyarországi Kutató Diákokért Alapítvánnyal és más hasonló hazai és külföldi szakmai szervezetekkel.


A szervezők és a zsűri elnöke


Csoportkép


Kezdődhet a verseny

Munkában a zsűri


A legsikeresebb versenyzőkkel
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor