Tudta-e?
Testük méretéhez képest a bogarak a legerősebb állatok bolygónkon. Egy orrszarvúbogár például saját tömegének 850-szeresét képes elvinni a hátán.

103. szám - 2013. április 01.

Versenyfelhívás

VII. Ribár Béla emlékverseny fizikából

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében hetedik alkalommal kerül sor a hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyre.
MUHI Béla

 Gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemező feladatokat oldanak meg a tanulók. A fizikatörténeti részben ezúttal Michael Faraday életútját és munkásságát kell tudni. A felkészüléshez szakmai segédanyagokat lehet igényelni. A diákverseny célja a tehetséges tanulók felkutatása és felkarolása, a tehetségnevelés serkentése. Az iskolai és körzeti válogatók után 2013. április 10-ig lehet bejelenteni a tanulókat a vajdasági döntőre, melyre április második felében kerül sor a horgosi Október 10. Általános Iskolában. Társszervező a vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A diákok könyveket, ajándékcsomagot és megfelelő oklevelet kapnak. A rendezvény egyúttal a fizikatanárok szakmai találkozója is, melynek keretében a tantervekről, a tankönyvekről és a tanári továbbképzésekről lesz szó. A verseny nemzetközi jellegű, a legjobb eredményt elért tanulók és mentoraik a magyarországi Eötvös Loránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Országos Fizikaverseny döntőjére jutnak el (2013. május 24-26. Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium).

Bejelentkezés 2013. április 10-ig. 
Helyi szervező: Balázs Piri Diana tanárnő.
Főszervező Muhi Béla, tel. 021 548 259, e-mail: nsvmpe@gmail.com

Korábbi versenyek tájékoztatói, képes beszámolói megtalálhatók itt:
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1799026311
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1388058195
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1461328720
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1335517972
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1347849133
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1653600684

Az Öveges fizikaversenyről további részletek és korábbi versenyfeladatok a következő honlapokon találhatók:
http://www.kfki.hu/~elftaisk/verstart.htm
http://www.ovegesverseny.samfules.hu/oveges/2012_13/kiiras/
www.kfki.hu/elftaisk
www.fizika.hu (Öveges Verseny link)
http://www.kfki.hu/education/verseny/oveges/


Regisztrációs lap
A REGISZTRÁCIÓS LAP kitöltésével a tanulókat 2013. április 10-ig lehet bejelenteni a következő elektronikus címen: nsvmpe@gmail.com

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor