Tudta-e?
Nejlont először 1938-ban állítottak elő. Első felhasználási területe a fogkefék sörtéje volt.

78. szám - 2010. április 1.

Állatvilág

Rugalmas izom, hatalmas erő

A békák nem csak hosszú lábaiknak köszönhetik, hogy olyan messzire tudnak ugrani: egy amerikai kutatócsapat most felfedezte, hogy az emlősökéhez képest sokkal rugalmasabb az izomzatuk.

A békák lábizmai már nyugalmi állapotban is szélsőségesen hosszúra nyúlnak. Amikor nekikészülnek az ugrásnak, izmaik hirtelen összehúzódnak, így keletkezik a test előrelendítéséhez szükséges erő. Az izmon belüli erő pedig a mozgás végrehajtása során éri el a maximumát - számoltak be ökörbékákon tett megfigyeléseikről Emanuel Azizi és Thomas Roberts, az amerikai Brown Egyetem kutatói a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban a Der Spiegel internetes kiadása szerint.

A gerincesek izmainak alapvető tulajdonsága, hogy csak bizonyos hossztartományban képesek maximális erő kifejtésére. Az izom akkor adja le a legtöbb erőt, ha nyugalmi hosszának mintegy felére húzódik össze. A biológusok ezért eddig úgy vélték, hogy a mozgásrendszer izmai elsősorban az e körüli optimális tartományban dolgoznak.

A nagyot ugró állatoknál azonban ez nem így van - magyarázták tanulmányukban az amerikai kutatók. - Ahhoz, hogy az ugráshoz elegendő erőt tudjanak kifejteni, az összehúzott és a nyújtott izom közti különbségnek akkorának kell lennie, hogy az izmok hossza mindenképp eltér az optimálistól.

A kutatók ugrás közben megmérték az ökörbékák izmainak hosszát, valamint a hossz és az erő viszonyát. Megfigyelték, hogy az állatok lábizmai az ugrás elején rendkívüli mértékben megnyúlnak, de még az elugrás közben pontosan arra a méretre húzódnak össze, amely lehetővé teszi a maximális erőkifejtést. Így teljes mértékben sikerül kihasználniuk az izmaikban rejlő erőt. A kutatók szerint a békák lábizmának szokatlan rugalmassága teszi lehetővé ezt a trükköt.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor