Tudta-e?
Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5 mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen. Ezek az egyenes útszakaszok repülőgép leszállópályaként használhatók háború vagy egyéb vészhelyzet esetén.

95. szám - 2012. június 01.

Világűr

2033-ban küld embereket a NASA a Marshoz

Az expedíció nem szállna le a felszínre, hanem a robotok által korábban gyűjtött mintákat hozná vissza a Földre.

"Ez lesz a legértékesebb űrhajórakomány az Apollo-expedíciók óta, amelyek kőzetmintátak hoztak a Holdról" - így kommentálta a Nature csütörtöki blogbejegyzése a tervet, amely szerint embereket szállító űrhajó hoz majd mintát a Marsról.

Barack Obama amerikai elnök korábbi nyilatkozataiban még csak annyit említett, hogy a NASA 2030 környékére juttat embereket a Marshoz. Azóta a mostani bejelentés az első konkrét információ. A tervet a NASA egyik szakértői csoportja (Mars Program Planning Group) dolgozza ki részletesen.

A most elhangzott előzetes információk szerint 2033-ban emberek utaznak a Marshoz, de nem szállnak le rá. Csak a bolygó körüli pályán keringenek, azonban így is fontos megfigyeléseket végeznek, és "az expedíció révén messzebbre jut az ember a Földtől, mint korábban bármikor".

A terv szerint az emberek érkezésekor a Mars felszínen már évek óta robotok dolgoznának, és a munkájuk során gyűjtött kőzetmintát egy rakétával bolygó körüli pályára bocsátanák. Itt találkozna ezzel az emberes expedíció, majd hozná vissza a Földre.

Bár a küldetés kivitelezésének részleteiről még nincs információ, és több, egymástól eltérő forgatókönyv közül fognak választani, ez a fajta küldetés lényegesen olcsóbb és egyszerűbb, mintha le is szállnának az emberek bolygón. Megvalósítása sokkal kevesebb ma még hiányzó technikai fejlesztést igényel, és biztonságosabban kivitelezhető.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor