Tudta-e?
hogy a négyesikrek születésének valószínűsége 1:490.000!

62. szám - 2008. október 27.

TERMÉSZETI CSODA

Vitorlázó kövek – A Racetrack Playa vándorai

A Halál-völgy nevének eredete egy történethez fűződik. 1849-ben, az első kaliforniai aranyláz idején egy szekérkaraván haladt itt végig, s elhagyva a völgyet, az egyik utazó visszakiáltott: Viszlát, Halál-völgye! A síkság legérdekesebb rejtélyei a „vitorlázó kősziklák”.
MUZSLAI Izabella

1
1849-ben, az első kaliforniai aranyláz idején egy szekérkaraván haladt itt végig, s elhagyva a völgyet, az egyik utazó visszakiáltott: Viszlát, Halál-völgye! A síkság legérdekesebb rejtélyei a „vitorlázó kősziklák”.

A Racetrack Playa (Versenypálya-síkság) a Panamint-hegység északi részén helyezkedik el. Keletről a Cottonwood-, nyugatról pedig a Last Chance- („Utolsó esély”) hegység határolja. A síkság legérdekesebb rejtélyei a „vitorlázó kősziklák”.

Az észak-amerikai Kordillerák félelmetes völgye

A Halál-völgyének (Death Valley) vadregényes tája, egyedi geológiája és foszíliái hosszú évek óta vonzzák a kalandra vágyó turistákat, sportolókat, a tudósokat és a szerencsevadászokat. A térség jogosan viseli ezt a jelzőt, hiszen nagyon veszélyes. Legendás történetek keringnek elhagyatott bányáiról és szellemvárosairól. Sok látnivalója közül itt található az Egyesült Államok legalacsonyabb pontja, a Badwater (Rosszvíz), ami 86 m-rel a tenger szintje alatt van. A térség sós és sivatagos, a Föld egyik legforróbb területe (50°C nyáron). Rendkívül kevés csapadékot kap évente. A völgyekben csak 50 mm körül hullik, míg a hegyoldalak kicsit több nedvességet kapnak, közel 400 mm-t. A csapadék időnként nagy esőzéseket idéz elő.


A Halál-völgyének keresztmetszete

A Badwater sósvízű depresszió















A Halál-völgyét 1994. október 31-én Nemzeti Parkká nyilvánították. Nagysága 13 647,63 km², s két állam, Kalifornia és Nevada osztozik rajta. A Sierre Nevada-hegység vonulatától délre fekszik, s két nagy völgy található itt, a Death Valley és a Panamint Valley. Legmagasabb pontja a Teleszkóp-csúcs (Telescope Peak), 3368 m.


Űrfelvétel a Halál-völgyéről

A Racetrack Playa az űrből nézve


























A Racetrack Playa (Versenypálya-síkság) a Panamint-hegység északi részén helyezkedik el. Keletről a Cottonwood-, nyugatról pedig a Last Chance- („Utolsó esély”) hegység határolja. A síkság legérdekesebb rejtélyei a „vitorlázó kősziklák”. Ezt a természeti csodát 1900 körül fedezték fel, de mivel a terep eléggé eldugott helyen van, nem túl látogatott. Közel van hozzá az Ubehebe-kráter („Nagy kosár a sziklában”) és egy spanyol luxusvilla, a Scotty`s Castle is, bár a távolságok csak autóban ülve nem mondhatók nagynak. Aki azonban látta, azt meséli, megéri a fáradtságot.

Egy vándorló ködarab





























A Racetrack Playa megrepedezett talaja közelről















A Racetrack Playa egy 10 000 évvel ezelőtt kiszáradt, 4 km hosszú és 2 km széles tómeder. Alját finom iszap és agyag borítja, mely a nagy meleg hatására szétrepedezik. E sokszögekből álló mozaikpadlót összevissza futó, hosszabb, rövidebb, tekervényes vagy egyenes barázdák szabdalják, mik a kövek mozgásának útját jelzik. Ugyanis a kövek elmozdulnak! A szikladarabok tömege változó. Méretük a kavicsnagyságtól a 300 kg-ig terjed. Különösen a nagyobbakat bizony sem mozgásba hozni, sem mozgásban tartani nem könnyű. A kérdésre, hogy látta e valaki őket helyváltoztatás közben, az a válasz, hogy eddig még senki. De, vajon ismerjük-e ennek a természeti csodának a rejtélyét? A tudósok állítják, tartogathatnak még számunkra meglepetéseket a különös „vándorok”.

Nyomok a talaj felszínén























A Racetrack Playa vitorlázó kövei az északi lejtőkről mosódnak le a csapadékvíz által a kiszáradt tófenékre

Miről mesélnek a nyomok?

A kutatók 1968-ban kezdték el behatóbban kutatni a kövek mozgását. Korábban csak találgatták, mi segítheti elő haladásukat. Az első elméletek között volt az a feltevés, miszerint mágneses erők játszanak közre, mások a gravitációt emlegették. Néhányan azt hitték, csak állatok vagy az ember által jöhettek mozgásba, megint más szakemberek a jéggel vagy a széllel hozták összefüggésbe az elmozdulásukat. Igazi fejtörést jelentett az is, hogyan lehetnek a nyomok meglehetősen hosszúak, és miért tűnnek el néhány év múlva. Lássuk, miről is lehet szó valójában!

A sekély barázdák, amik a kövek mozgásának útját jelzik, arra utalnak, hogy a szikladarabok csak akkor változtatják helyüket, ha a „pálya” nedves és puha. Maga a medence nagyon kevés csapadékot kap, de esőzéskor a medencét körülzáró hegyoldalakról lefutó csapadék összegyűlik a mélyedésben, sekély vizű tavat hozva létre. A víz gyorsan elpárolog, a korábban száraz, repedezett tófenék üledéke finom, nagyon csúszós sárrá válik a nedvesség hatására. Tapasztalatból tudjuk, ha elcsúsztunk a sárban, egyensúlyunkat vesztve a pocsolyában kötünk ki, és belehuppanni a közepébe. Kellemetlen élményünket a nedves talajnak és a kis ellenállásnak „köszönhettük”. A kövek valószínűleg ugyanilyen elv alapján mozognak. Ha a gravitáció lenne a legfőbb mozgató, a kövek mozgásának iránya az északi, magasabb részről az alacsonyabb, déli rész felé mutatna. Ám legtöbbjük felfelé halad. Az északi és déli rész közötti szintkülönbség azonban elenyésző, csupán 4 cm.
Ha állatok vagy az ember hatna rájuk, a megfigyelőnek nyomokat kellene tapasztalnia, de mivel ilyenek nincsenek, így ez az elmélet is téves.
A széllel és a jéggel más a helyzet. Megtörtént már, hogy a kövek jeges talajon csúsztak. A legszélesebb körökben elfogadott feltételezés ez esetben viszont, hogy a szél munkájával magyarázható a különös látvány, ebben lehet a rejtély kulcsa.


Mozgó kövek a környéken többfelé is előfordulnak, de nagy számuk és a megtett út hossza miatt a Racetrack Playa a legismertebb

A modern technika a tudósok szolgálatában

Egy modern tanulmány a GPS helyzetmeghatározót használta fel arra, hogy figyelemmel kísérje 160 kőtömb mozgását. Analizálva a nyomok által rajzolt térképet, azt állapították meg a kutatók, hogy a legegyenesebb és leghosszabb nyomok főként a Racetrack Playa délkeleti részében vannak, s a leggyakoribb mozgások délnyugatról északkelet felé történnek. Ez megegyezik a terület domináns szélirányával. A déli részen a szélnek alacsonyan a hegyek között lévő résen kell átkelnie. A légmozgás így a meder felett felerősödik és egy csőszerű sávot képezve halad tovább. A nyomok irányának módosulása tehát összefügg a széliránnyal, de a kődarab felszínével és alakjával is. A bizonyítékok arra utalnak, hogy ezen a nagyon sima és csúszós felszínen a kövek csúszásához legalább 70 m/s szélsebesség kell. De a kövek megindításához (a tapadó súrlódás legyőzéséhez) egy nagyobb erejű széllökés szükséges. Ezek a vitorlázó szikladarabok mindaddig „hajóznak”, míg a szél gyengülni nem kezd, és a súrlódás le nem lassítja, majd meg nem állítja őket. Ekkor egy ideig nyugalomban maradnak, majd az erősödő szél és a kedvező csúszási feltételek közepette újra mozgásba lendülnek.


Vajon sikerült-e megfejteni a titkát?
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor