Tudta-e?
A világtörténelem leghosszabb műsormegszakítását a BBC követte el. Egy Miki egér rajzfilmet szakítottak félbe azzal a hírrel, hogy kitört a második világháború. Hat év múlva aztán akkurátusan folytatták a félbeszakadt rajzfilmet, pontosan attól a ponttól, ahol anno abbahagyták

94. szám - 2012. május 01.

Állatvilág

A madarak is virágokkal kedveskednek párjuknak

Az udvarlás alapszabályát, amely szerint szíve hölgyét virágokkal lepje meg a gáláns lovag, a pártás lugasépítő is ismeri - derítették ki kutatók.

A Chlamydera maculata tudományos névre keresztelt madár hímje először terméseket gyűjt lugasának díszítésére, hogy azzal keltsen benyomást a tojó madarakban. Miután a szerelmi fészek termései elfonnyadtak, és elvesztették vonzerejüket, közvetlen környezetében helyezi el azokat. Ennek következtében a lugas körül előbb-utóbb színpompás növények díszelegnek. Ily módon a pártás lugasépítő - ha nem is tudatosan - az első állatfaj, amely növényt termeszt anélkül, hogy azt táplálékként hasznosítaná - írják a brit Exeteri Egyetem kutatói és kollégáik a Current Biology című folyóiratban.

Az ausztráliai Queensland államban található Taunton Nemzeti Parkban a nemzetközi kutatócsoport a madár lugasa körül nagy számban fedezte fel a burgonyafélék családjába tartozó Solanum ellipticum növényt, amelynek rikítóan lila virágai és zöld termései vannak. A pártás lugasépítő ezen kívül körültekintő kertész, "lakóhelye" környékét gondosan megtisztítja a bozóttól és a gyomoktól, ezzel ideális körülményeket hoz létre színpompás növényei növekedéséhez. Ténykedése feltehetően hosszú távon jövedelmező - a madár ugyanis akár tíz évig is ugyanazt a lugast használja.

Az Ausztráliában és Pápua Új-Guineán honos lugasépítő madarak nászviselkedésük révén váltak ismertté. Művészi lugasokat építenek, amelyekhez különféle színes tárgyakat használnak fel.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor