- Heti Ajánlat
- Természet
- Történelem
- Kultúra
- Nyelvtudomány
- Életmód
- Technika
- Tudósok
- Közélet
- Diákoldal
- Olvasóink küldték
- Tanítástan
- Pszichológia
e-Learning
- Tudta-e?
- ...hogy a világ legrégebbi újságja Svédországban olvasható 1645 óta? A Krisztina királynő parancsára megjelent lap, a Post-och Inrikes Tidningar 2007. januárjától viszont már csak online kiadásban jelenik meg.
107. szám - 2013. augusztus 01.
Tanári továbbképzésTermészettudományos műveltségA XIII. Apáczai Nyári Akadémia elnevezésű tanári továbbképzés természettudományi szekciója igen tartalmasnak bizonyult…
|
![]() A rendezvény főszervezője, Muhi Béla a következőkben határozta meg ennek a tanári továbbképzésnek a lényegét: A tanulók ismerteteinek felmérésére hivatott nemzetközi jellegű PISA-vizsgálat nálunk is lehangoló eredményhez vezetett. Gond van az olvasással és a szövegértéssel, a matematikai-logikai gondolkodás szintjével, illetve a természettudományos műveltséggel. E vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a felmérésben részt vevő országokban a diákok mennyire felkészültek arra, hogy megállják helyüket a mindennapi életben, konvertálható tudással rendelkeznek-e, képesek-e új ismereteket befogadni és azokat alkalmazni, vagyis várhatóan mennyire tudnak majd a munkaerőpiac támasztotta követelményeknek megfelelni. A természettudományos ismeretek alkalmazásánál a rossz eredményeket a gyakorlatorientált problémafelvetésben lehetne keresni, de az igazság az, hogy az oktatásban a tudás alkalmazására való képességfejlesztés helyett a lexikális ismeretek átadása dominál. A felvetődött problémák elhárításra a hazai oktatási rendszerben kell majd megoldást találni, de ez lassú folyamat lesz. Az ANyA természettudományi szekciójában ezúttal a természettudományos ismeretekkel kapcsolatos tanári kompetenciák kerültek előtérbe. Amennyiben fokozzuk a pedagógusok természettudományos műveltségét, akkor az mindenképpen pozitívan hat ki a diákokra is. Jellemző, hogy az előadások és foglalkozások megtartására felkért szakemberek más előadók programjára is kíváncsiak voltak, némelyikük egész héten rendszeres látogatója lett az Akadémiának. Az akkreditációs követelményeknek megfelelően a szervezők a tovább¬képzés részvevőitől és az előadóktól is kérdőív formájában kikérték a véleményt, az értékelést a program realizálásával és minőségével kapcsolatban. Az előadók és a továbbképzésben résztvevő pedagógusok is igen magasra értékelték a megvalósított programot. Meg voltak elégedve a rendezvény színvonalával, az ellátással és a szervezéssel is. A hazai és a külföldi résztvevő pedagógusok kihangsúlyozták, hogy szakmai szempontból értékes programokban vehettek részt, az itt kapott tudást és tapasztalatokat jól tudják hasznosítani oktatói és nevelői munkájuk során. A fizika, kémia, biológia és egyéb kapcsolódó tudományágak és szakágazatok témaköreinek feldolgozása során a következő oktatási-nevelési célok valósultak meg: új tudományos ismeretek közlése, az elméleti jellegű ismeretek gyakorlati megvalósulása és alkalmazása, a tudománytörténeti vonatkozások kiemelése, módszertani jellegű ismeretek és tapasztalatok átadása. További kapcsolódó feldolgozott tartalmak és témakörök: tehetséggondozás, természetvédelem, kutatás és fejlesztés, kísérlet és megfigyelés, szakkönyvek, tankönyvek és tankönyvpótló kiadványok, elektronikus ismeretek és tananyagok. A szervezők több kulturális jellegű, kapcsolatépítő programot is beiktattak. Ilyen volt a belvárosi körséta, csoportos kirándulás a Péterváradi várban, a társas estek. Nagy élmény volt a félnapos kirándulás Belgrádban. Úticél a Tesla-múzeum meglátogatása volt, ahol szakmai jellegű előadás, kísérleti jellegű bemutató is szerepelt. A Kalemegdani vár megtekintésére, a Hunyadi emlékhely meglátogatására sor került. A látogatók rendelkezésére álltak a számítógépek, a gazdagon felszerelt könyvtárat is a birtokukba vehették. A továbbképzés befejezésekor mindegyik részvevő látogatási tanúsítványt kapott az akkreditált képzésről, valamint a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács jóvoltából ajándékkönyvekből is vihettek magukkal. Nagyon fontos, hogy az előadóktól nyomtatványokat, elektronikus anyagokat is lehetett kapni, melyeket a helyszínen sokszorosítottak. Az előadásokról, gyakorlatokról, műhelymunkákról és egyéb foglalkozásokról videofelvétel készült, a részvevők utólag ezekből is igényelhetnek. A továbbképzésről a tömegtájékoztatási eszközökben hírek, információk, interjúk jelentek meg. A szakmai ismeretek gyarapítása, a szaknyelv jobb megismerése, az új pedagógiai és módszertani elvek elsajátítása terén a részvevők számára igen hasznos volt ez a rendezvény. A Vajdasági Magyar Pedagó¬gusok Egyesülete jó házigazdának bizonyult, az elszállásolás és az étkezés biztosítása terén, a szükséges műszaki eszközökkel segítette ezt a hagyományos rendezvényt. Az Apáczai Nyári Akadémiát nem lehetett volna megvalósítani támogatás nélkül, és ebben mindenek előtt köszönet illet meg a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumát. A természettudományi szekció részletes programja A XIII. Apáczai Nyári Akadémián a természettudományi szekcióban, időbeli sorrendben a következő programokra és előadásokra került sor: Dr. Róka András, főiskolai docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Fizikai Kémiai Tanszék, Budapest: Egymásra épülés (jelenségek, reakciók "komplex" elemzése a fizika és a kémiai szemszögéből) Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének munkatársa: Kedvenc kísérleteim Dr. Róka András: "DEJA VU" (a megismétlődés élménye) Dr. Muhi B. Béla, egyetemi docens, Újvidék: Neuromarketing: agykutatás és a vásárlási döntések befolyásolása Dr. Csanádi János, tanszékvezető egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Természettudományiés Matematikai Kar, Kémiai Intézet: Aminosavak és fehérjék Dr. Róka András: Távolsági elektronátrendeződés (Elektrokémia témakör) Dr. Guzsvány Valéria, rendkívüli egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Természettudományi és Matematikai Kar, Kémiai Intézet: Analitikai kémiai módszerek alkalmazása a neonikotinoid rovarirtószerek meghatározására Dr. Róka András: Konyhakémia Härtlein Károly: Fizikai szimulációk és tehetséggondozás Dr. Róka András: A szférák harca (ember és környezet) Dr. Róka András: Az elektronok sokoldalúsága (az elektron tulajdonságainak megjelenése a kémiai reakciókban) Dr. Molnár Miklós, ny. egyetemi docens, Szeged: „Egy őrült gondolat áll előttünk.” – 100 éves a Bohr-atommodell Kopasz Katalin, fizikatanár, Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziuma: Játékszerek a kísérletes oktatásban Kopasz Katalin: Hogyan készítsünk kísérleti eszközöket... Szalai Tamás csillagász, predoktori ösztöndíjas, Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, Szeged: Tudományos és áltudományos források (csillagászat témakör) Dr. Molnár Miklós: Sűrűséget vonalzóval??? (Munkáltató műhelyfoglalkozás) Härtlein Károly: Fizikai kísérletek mérnök szemmel Dr. Ács Ferenc, egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Meteorológiai Tanszék, Budapest: A leíró éghajlat-osztályozás születése, fejlődése és jelene Muhi Béla, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom elnöke, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja: Tehetséggondozás a Vajdaságban Közösségépítő, kulturális jellegű program: Csoportos kirándulás autóbusszal (Belgrád, Tesla-múzeum, füvészkert, nándorfehérvári csata emlékművének megtekintése a várban). Útvezető: Pecze Rózsa Härtlein Károly: Önálló munka az Interneten szkeptikus szemmel Dr. Ács Ferenc: Búza és rizs - a nyugati és a keleti civilizációkat meghatározó növényi kultúrák Dr. Nagy László, egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Műszaki Kar, Elektronikai Tanszék, Újvidék: Analógiák a természettudományok tanításában Muhi Béla, a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács elnöke: Oktatási és szakmai jellegű új kiadványaink bemutatása és szétosztása A tanári továbbképzés értékelése. Az ajándékkönyvek és a látogatási tanúsítványok kiosztása. |