Tél

Olyan jó nézni,
a meleg szobából kifelé,
átszíneződött a táj,
puha és lágy.

Forraltbor illat
és finom fahéjpor száll,
kaláccsá formálódik
a szeretet.

A csendnek most
megbecsült helye van,
egymásba fonódó kezek
fohásza nyugtat.

Mosolyok csilingelnek,
szemtükörben fénylik az öröm,
a sötétség kettétört ugyan,
de még szorongat.

Borbála-ág nyiladozik,
zsenge rózsaszín játszik
ablakbéli tükörképével,
búza zöldül a háttérben.

Kökényágon dió, alma,
asztal alatt aranyszínű szalma,
újszülöttre várnak,
és megváltásra.

Tél van, szép tél,
fehér bunda alatt éled,
aminek élednie kell,
ébredezik a remény.