Tudta-e?
...hogy az AB a legújabb vércsoport? Éppen ezért nagyon ritka, a népesség kevesebb, mint 5%-nál fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus ,,összeolvadásának'' eredménye.

80. szám - 2011. január 10.

Űrturizmus

Kirándulás az űrbe

Az utóbbi időben egyre inkább reflektorfénybe kerül egy olyan futurisztikus szolgáltatás, mely mind nagyobb érdeklődésnek örvend világszerte. Az űrturizmusnak egyre több hódolója akad, igaz egyelőre csak a dúsgazdagok körében.

2
Amikor a múlt század elején a Wright fívérek útjára indították első kétüléses repülőgépüket, az eseményt csodáló emberek még álmukban sem sejthették, hogy egyszer ők maguk is felemelkedhetnek a levegőbe, azt pedig végképp nem, hogy az emberek egy nap a világűrbe tesznek majd kiruccanást turistaként. Az átlagpolgár fantáziáján jóval előbb jártak viszont a sci-fi regények írói, akik közül a legmerészebbek már évtizedekkel ezelőtt biztosra vették, hogy az új ezredfordulón már mindenki számára elérhetővé válik az űrutazás. Manapság viszont a regényírók mellett a tudósok is azt állítják, hogy néhány éven belül az űrturizmus nemcsak a leggazdagabbak kiváltsága lesz.



De lássuk mi is valójában az űrturizmus. A wikipedia internetes lexikon definíciója szerint az űrturizmus az a tevékenység, melynek során pénzért élmények szerzésére vágyó embereket szállítanak a világűrbe. Az ilyen személy a köznyelvben az űrturista. Egyesek szerint John Glenn veterán űrhajós volt az első űrturista 1998-ban, aki egy amerikai űrrepülőgépen (STS-95) emelkedett a magasba, azonban ő nem fizetett az űrutazásért. Esetében az orvosok azt kutatták, hogy egy idős ember szervezete hogyan viseli el az űrbéli megpróbáltatásokat.

Alig telt el néhány év azóta, hogy az első magánkézben lévő cég az űrturizmust tűzte zászlajára, máris több mint egy tucat társaság készül arra, hogy a közeljövőben egyre több űrturistát jutasson el a világűrbe. Oroszországban lehetőség van a Szojuz űrhajóval a Nemzetközi Űrállomás meglátogatására. Az utazások szervezője a Space Adventures Ltd., illetve partnere az Orosz Szövetségi Űrhivatal (Roszkozmosz). A részvételi díj 25 millió dollár körül alakul. Az Egyesült Államokban a Virgin Galactic cég szervez űrugrásokat, ez csak pár perces út, ára 200 000 dollárról indul, a későbbiekben ez akár 20 000 dollárig csökkenhet. Jelenleg több magáncég is épít speciális űrhajókat, amelyek fedélzetén néhány órára bárki a világűrbe juthat, s a különleges látvány mellett percekig élvezheti a súlytalanság állapotát. Egyébként a Virgin Galactic szuborbitális járataira eddig több mint 200-an jelentkeztek 2005 óta.



A piaci verseny szabályainak megfelelően a következő években az űrutazás akár a hétköznapi ember számára is megfizethetővé válhat. Andrew Chaikin űrkutató elmondása szerint a cégek versengése, s az ezzel járó elkerülhetetlen fejlődés ezúttal nem űrszondákat és hivatásos űrhajósokat, hanem a gazdagok után az átlagembert is az űrbe juttatja. Ám ez még a jövő zenéje, mivel ma még csak egy szűk elitnek, a leggazdagabbaknak járhat ki a súlytalan lebegés. A cégek szerint a turisták elégedettek lesznek, bár valószínűleg nem jutnak el a földkörüli pályán mozgó nemzetközi űrállomásra, hiszen a tulajdonosok az úgynevezett szuborbitális világűrbe lövik majd ki az űrhajókat. A szuborbitális világűr a Föld 100 kilométeres vonzáskörzetét takarja, itt húzódik az a határvonal, amelyen túl a bolygó már nem érvényesíti gravitációs hatását. Mivel a magánűrhajónak nem lesz akkora sebessége, hogy földkörüli pályára álljon, az utazás nagyjából két órát vesz majd igénybe, az űrturista maximum öt percig élvezheti a súlytalanságot.
Néhány cég már ma is feltűnteti szolgáltatásai között a súlytalanság állapotát: a 8000 méter magasságban manőverező Boeing 727-esek fedélzetén félperces súlytalanságot tapasztalhat meg, aki megfizeti. A kaland ára 3000 dollár.

Az XCOR Aerospace Inc nevű kaliforniai társaság nemrég bejelentette, hogy társult a Jules Klar utazási irodával és közösen kifejlesztendő, Lynx nevű űrjárművükre 95 ezer dolláros áron fogják árusítani a jegyeket. A 95 ezer dolláros csomag magában foglalja a 61 kilométer magasba vivő, ám a starttól a leszállásig mindössze félórás űrutazást. Ez az idő elég a légkör sűrűbb rétegeiből való kilépésre, de ahhoz nem, hogy az űreszköz orbitális pályára álljon. Az utasok körülbelül egy percig lesznek a súlytalanság állapotában, de a Virgin Galactic utasaitól eltérően, akik szabadon lebegnek majd, őket üléseikhez szíjazzák, és túlnyomásos űrruhát kell viselniük. A jegy ára magában foglalja az ötnapos tartózkodást egy arizonai luxusszállóban, ahol felkészítik őket az űrutazásra, és elvégzik a szükséges orvosi vizsgálatokat.

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor