Tudta-e?
Egy átlagos villám 5-10 centiméter széles, és 3 kilométer hosszú!

22. szám - 2007. október 29.

Műszaki kultúránk múltja

Régi bánáti találmányok

7. rész - A 19. század végén és a 20. század elején Bánátban is akadtak agyafúrt, csavaros eszű emberek, akik nem szűkölködtek leleményességben s ennek köszönhetően több érdekes találmány, kevésbé ismert vagy régen elfeledett újítás született.
NÉMETH Ferenc

A Halmai-féle kivilágított óriási papírsárkány (1934)

A becskereki vasútállomás környékén Halmai Béla műhelymunkás, 1934 augusztusában egy kivilágított óriási sárkányt bocsátott fel esténként, a helybeliek nagy csodálkozására. A világítást több ügyesen elhelyezett zseblámpa szolgáltatta és a sötét égbolton kísérteties látványt nyújtott az imbolygó, kivilágított papírsárkány. Halmai egyébként 1925-ben próbálkozott először óriási sárkányok felbocsátásával, 1934-ben pedig egy 15 és egy 24 négyzetméteres papírsárkány elkészítésén dolgozott.

Nemanja Grunčić traktora (1934)

Az érdekesebb műszaki újításokhoz sorolhatjuk Nemanja Grunčić becskereki mechanikus találmányát. Ő ugyanis, 1934 szeptemberében megtalálta a módját annak, hogy fával és csutkával üzemeltesse traktorát. „Grunčić hónapokon keresztül dolgozott a dr. Tirs utcai műhelyében a traktor célszerű átépítésén, és sikerült fa- és csutkatüzelésre berendezett traktort alkotnia. A próbaszántásnál az átépített 13-30 HP Cormickkal sikerült egy hold földet két kosár csutkával kevert fával, 7-8 hüvelyk mélységre, öt ekevassal felszántania”. Ez bizonyára mai viszonylatban is számottevő teljesítmény lenne. Sajnos a találmány további sorsáról nem maradtak fenn adatok.

A Hirsch-féle rádióébresztő (1934)

Hirsch Aladár becskereki mechanikus testvérbátyja, Hirsch Izidor újvidéki kereskedő „egy rádióébresztőt szabadalmaztatott, amely automatikusan bekapcsolja és kikapcsolja a rádiót”. A találmányról 1934 szeptemberében ad hírt a Híradó. Az órának is szolgáló olcsó készüléket Hirsch 17 országban szabadalmaztatta s egy alkalommal a becskereki Torontál szerkesztőségében is bemutatta működését.

Đurđevic házi villanyközpontja (1934)


Milorad Đurđević fehértemplomi mechanikus, aki hosszú időt töltött külföldön, hazajövet, 1934 novemberében egy érdekes találmánnyal lepte meg a bánátiakat: egy „házi villanyközpontot” konstruált. A Híradó elragadtatással állapította meg, hogy „a praktikus szerkezetű motor hajtóereje olyan nagy, hogy mindenki házi villanyközpontot létesíthet, amelynek üzemköltsége minimális és nem éri el a közvilágítás mostani áramdíját. Egy ilyen házi villanyközpont mindössze 3.000 dinárba fog kerülni”. Későbbi alkalmazásáról már nincsenek adataink.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor