Tudta-e?
...halálos koffeinmérgezést 10 gramm tudna okozni? 100-120 csészényi kávét azonban még senki sem ivott meg néhány órán belül.

82. szám - 2011. március 01.

Sport

A síelés története

A legelső síléc korát 4-5 ezer évesre becsülik. A tudósok még régebbi nyomokat is találtak a síelés kezdetével kapcsolatban, ugyanis vannak olyan barlangrajzok, amelyek a korai kőkorszakból valók, és „sílécet” használó embereket ábrázolnak

Az északi mocsaras lápos vidékeken több ősi sílécet is találtak. Ezek az oxigénhiányos környezet miatt elég jó állapotban megmaradtak. Az egyik leghíresebb, az úgynevezett Hoting-i síléc, amely a mai kutatások szerint a legidősebb síléc. Ezt Svédországban, egy Hoting melletti mocsárban találták meg. A korát pollen-analízissel 4500 évre becsülik. A léc fából készült, hossza 110 cm, szélessége 10 cm és vastagsága pedig 1 cm.



Természetes, hogy a síléc a hóval borított és a vizenyős területeken volt inkább alkalmas közlekedési eszköz, ezért a korai időkben is ezeken a terepeken alakult ki a használata. Legelőször az emberek a hóban való gyorsabb közlekedés miatt növelték meg a lábbelijük területét, mert így sokkal gyorsabban tudnak előrehaladni, ugyanis ezáltal kevésbé süllyednek be a hóba vagy a mocsárba. Később aztán ezt a hótalpat tovább fejlesztették, nádat kötöttek rá és a talpat teljesen befedték például nyersbőrrel, majd a méretét is megnövelték, így már nem csak lépni, hanem csúszni is lehetett vele. Ebből fejlődtek ki egyre jobban a síelésre alkalmas lécek. Származási helyét mindenképpen az északi féltekék, hóval fedte területeihez lehet kötni.

Hol is válhatott legelőször fontossá a síléc használata? A katonák használták a leggyakrabban még a 18. században, majd később a 19. századra már egyre inkább elterjedté vált, és mint sport vagy kellemes szórakozás jelent meg. 1843-ban rendezték meg az első síversenyt Tromsöben. Több mint 20 évvel később Norvégiában kiadták az első könyvet a síelésről. 1877-ben itt alakítják meg a világ első síklubját, Kristiniasandi Korcsolya és Síklub néven. Már a 19.század végére több norvég síoktató is tanított Amerikában.

A 17. és 18. századokban elsősorban csak utazási élménybeszámolók szólnak a sízésről. Leghíresebb közülük Valvasor, aki útleírásában arról számol be, hogy a mai Szlovéniában, a krajni területen a helyiek kígyószerűen csúsztak le a meredek hegyoldalakon, az akadályokat pedig kikerülték, vagy átugrották. A 19. század második felében Julius Payer Bécsbe mutatta be az Északi Sark expedícióján használt lécét.



A síelés népszerűsége Európa-szerte nőttön-nőtt. Részben mert csodálatos érzés a havas lejtőkön tempót és irányt uralva siklani, jelentős részben pedig azért, mert (a sífutással ötvözött lesiklás) a téli harcászat nélkülözhetetlen eszköze, ezáltal kiképzési, sőt iskolai oktatási anyag is lett egészen a II. világháború végéig. (A szorosan vett alpesi országokban még ma is az.) Eközben a tehetősek "úri passzióját" meghaladva a polgárosodó Európa egyre jelentősebb idegenforgalmi, üdülési céljává-eszközévé vált. A század második felétől aztán járványként terjedt el világszerte a szabadidős sízés. Egyúttal az idegenforgalom egyik legjelentősebb tényezőjévé vált a síüdülés, vagy másként síturizmus.

A szabadidős sízésben elsősorban az un. lesiklás vált népszerűvé, csak a század utolsó harmadában fejlődött - hazánkat kivéve - hasonlóan tömegessé a sífutás. A gravitáció "hajtóerejére" alapozott, bonyolult mozgássorokból álló lesiklás, amit eredetére utalóan alpesi ágnak is neveznek, lényegesen nehezebben tanulható és költségesebb is mint a sífutás.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor