Tudta-e?
hogy noha a világon mintegy 30000 emberi fogyasztásra alkalmas növényfaj létezik, a világ élelmiszereinek 90 százaléka mindössze 20 fajtából készül?

21. szám - 2007. október 22.

a Diskobolos-díj kiosztása

Kreatív informatika és telekommunikáció

A nemzetközi pályázatra november 20-ig lehet jelentkezni

Az informatika és a telekommunikáció már régóta minden üzleti siker fontos alappillérét képezi. A kormánnyal, a gazdasági kamarával, az informatikai egyesületekkel, gazdasági karokkal és a nyugat-balkáni szakértőkkel szorosan együttműködve a JISA, az Egységes Informatikai Szövetség immár 12 évetárja a szélesebb nyilvánosság elé a különböző vállalatok e téren tanúsított kreativitását a Diskobolos-díj kiosztása alkalmával. Ezt a belgrádi Hotel Intercontinentalban szokták átadni, ünnepélyes keretek között, számos magasrangú vendég és TV-kamerák jelenlétében, külön műsor kíséretében.

Idén az informatikai és kommunikációs technológiák legjobb felhasználásáért járó díj odaítélésében az Európai Gazdasági Kamarával, az Európai ICT Szövetség tanácsának és a nyugat-balkáni szövetség kamarájával is együttműködtek a szervezők. A bíráló bizottság munkájában tehát ezen intézmények neves képviselői is részt vesznek. Ezzel pedig a díj nemzetközi jelentőségre tett szert.

Ugyanakkor minden szakember és alkotó, aki pályázik a Diskobolos-díjra és sikeresen bejut a szűkebb körbe, automatikusan bekerül a JISA internet-bázisába, ahol a szakembereket tartják nyilván, és így lehetőséget kapnak, hogy kapcsolatba kerüljenek az egész világ hasonló bázisaival (IFIP, CEPIS, ITSTAR, WITSA...). Ezáltal pedig nagyobb eséllyel pályázhatnak anyagi támogatásért európai és más vállalkozók hasonló projektumaira.

A pályázatra 2007.november 20-ig lehet jelentkezni.  

A bíráló bizottság 2007. november 28-ig választja ki a szűkebb keretet.

A nyilvános eredményhirdetés 2007. december 7-én lesz, a Belgrádi Gazdasági Kamarában, 9 órai kezdettel.

Az ünnepélyes díjátadás 2007.december 18-án 20 órakor lesz, a Hotel Intercontinentalban.

Az eredményhirdetésról és a díjátadásról rendszerint 40 sajtóház képviselője tudósít.

Idén is összesen 11 kategóriában osztják ki a díjakat: termelés és tervezés, igazgatás, társadalmi aktivitás, pénzügy, egészségügy, oktatás, szolgáltatások, szaktanácskozások, RTV műsor, könyvkiadás és külföldi együttműködés.   

A Diskobolos-díjat eddig legtöbbször a következők kapták: a szlovéniai ZZI, DataLab és a Spica, a horvát Mreža, a makedóniai Gord Syst, a Mihajlo Pupin Intézet, a Jugopetrol, a Telekom, a Nemzeti Takarékpénztár, a Pexim, a Vasútforgalmi Vállalat, az Onkológiai Intézet, a General Economic, az SBB, a Fujitsu Siemens, a Cisco, az Oracle, az INFOFEST, a TELFOR, az SZRT, a szerbiai Mikroknjiga, stb.

A pályázók alkotásaik rövid leírását, esetleg mellékelt anyagaikkal az iroda címére küldhetik:

JISA
Zmaj Jovina 4
11000 Beograd

Elektronikus formában pedig a jisa@jisa.org.yu e-mailre jelentkezhetnek vagy kitölthetik a www.jisa.org.yu - diskobolos űrlapot az interneten.

A Diskobolos-bizottság titkára Aleksandra Stojaković, aki a következő címeken elérhető:  

Jedinstveni informatički savez Srbije
Zmaj Jovina 4, 11000 Beograd
tel: +381 11 2620 374, 2632 996
fax: +381 11 2626 576

e-mail: 
jisa@jisa.org.yu
www.jisa.org.yu

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor