A lélek és a társadalom tűzkeresztségének következményei a nagy háborúban

A háború ipari méretű pusztítása és a tömegek mozgósítása rákényszerítette a kutatókat, hogy elhagyják az egyetemi katedrákat, és elméleteiket a gyakorlatban, a frontvonalakon és a hátországban alkalmazzák. Ez a két tudomány az addigi elitista egyetemi szakokból végül gyakorlatorientált, az állam és a hadsereg szolgálatában álló alkalmazott tudománnyá alakult át. A 4 évig tartó háború az egyén, a harcos, de a társadalom terhelhetőségének kérdését hozta a felszínre. A pszichológusok és pszichiáterek egyre inkább felismerték, hogy a traumatikus környezeti hatások – és nem csak a genetikai degeneráció – is károsíthatják az elmét. A több millió katona mozgósítása még egyéb új, pszichológiai jelenségek kialakulását hozta, ugyanis megjelentek a tömeges tesztelések az alkalmasság felismerésére, valamint a háborús trauma kezelésének kezdetei. A megváltozott gazdasági, közbiztonsági, erkölcsi stb. életkörülmények, a háborús társadalmi szituációk pedig a szociológiai ismeretek kutatását tették lehetővé.

Ez az időszak a klinikai és az alkalmazott pszichológia születése. A háború előtt a pszichológia nagyrészt elméleti, laboratóriumi terep volt (pl. Wilhelm Wundt lipcsei laboratóriuma). A világégés hatására azonban a gyakorlati problémamegoldás eszközévé vált. A frontokon végbemenő borzalmak tömeges mentális krízist idéztek elő, ami radikálisan alakította át a szakmát. A frontláz vagy gránátsokk (shell shock), továbbá a traumák felismerése, és szakértők általi elismerése sokáig tartott, mert a hadvezetés ezt gyávaságnak, szimulálásnak tekintette, hiszen a katonák ezrei tértek vissza a frontról fizikai sérülés nélkül, mégis vaksággal, bénulással, remegéssel vagy beszédképtelenséggel diagnosztizálva. A frontláz kifejezést kezdetben azokra a katonákra használták, akik a folyamatos tüzérségi bombázások, a lövészárok-hadviselés kilátástalansága és a halálfélelem hatására minden látható fizikai sérülés nélkül váltak harcképtelenné. Az ilyen tünetekkel kezelt férfiakat sokszor hazaárulóknak, női hisztériásoknak bélyegezték vagy jobb esetben a tüneteket a tüzérségi robbanások fizikai hatásának (agyrázkódásnak) hitték, bár hamar kiderült, hogy lelki traumákról van szó. Charles Myers brit pszichológus először 1915 februárjában használta és tette közzé a gránátsokk kifejezést a neves The Lancet orvosi folyóiratban megjelent tudományos cikkében. Mindkét oldalon, tehát az antant és a központi hatalmak hadszíntereinek hátterében dolgozó pszichiáterek, pszichológusok viszonylag gyorsan ismerték fel, hogy a mentális trauma valós és kezelendő. Ez alapozta meg a modern klinikai pszichológiát és a későbbi PTSD (poszttraumás stressz szindróma) kutatását.

A pszichoanalízis áttörése is összefügg az első világháború változásaival. Sigmund Freud és követői, köztük a magyar Ferenczi Sándor bizonyították be, hogy a háborús neurózis mögött mély lelki konfliktusok, pl. az önfenntartási ösztön és a katonai kötelesség közötti belső vívódás áll. A pszichoanalitikus terápiák hatékonysága miatt e módszer nagyon gyorsan széles körű társadalmi és orvosi elismertséget nyert. Háborús tapasztalatai fényében Sigmund Freud kibővítette elméleteit. A háborús trauma megfigyelése hozzájárult ahhoz, hogy a halálösztönt (romboló késztetést) a libidó koncepciójának ellenpárjaként állítsa fel, és arra késztette, hogy jobban összpontosítson a társadalomkritikára. A pszichológia hadászati célokra való alkalmazása is megindult. A Berlini Pszichológiai Intézetben a tudósok, mint pl. Max Wertheimer, olyan gyakorlati problémákat kutattak, mint az irányított hallás, ami arra szolgált, hogy hanghullámok segítségével felkutassák az ellenséges tüzérséget vagy tengeralattjárókat.

Az intelligenciatesztek és alkalmassági vizsgálatok kialakulása szintén az első világháború hozadéka. Amikor az USA 1917-ben belépett a háborúba, egy súlyos logisztikai kihívással kellett szembenéznie. Több százezer újoncot kellett gyorsan alkalmassági vizsgával szűrnie. Robert Yerkes vezetésével az Amerikai Pszichológiai Társaság kidolgozta az Army Alpha (írástudó újoncok számára készített) és az Army Beta (analfabéta vagy nem anyanyelvi beszélők számára készített) teszteket. A sorozás alkalmával mintegy 1,7 millió katonát vizsgáltak ki pszichológia szempontok alapján is. Ez a felmérés, és annak kiértékelése fektette le a modern ipari és szervezeti pszichológia, valamint a nagyszabású pszichológiai értékelés alapjait. Ezzel egyidejűleg fejlesztették ki az első személyiségtesztet (Woodworth Personal Data Sheet) is a lelkileg sebezhető, érzékeny katonák előzetes kiszűrésére.

Az első világháború alatt a szociológia és a társadalomkutatás fókusza radikálisan kibővült. A háborút egyfajta „nagy kísérletként” fogták fel a szociológusok is. Mivel a hazai front és a civil lakosság viselkedésének megfigyelése ugyanolyan fontos volt a háború kimenetele szempontjából, mint a lövészárkokban szolgáló katonák szemmel tartása, az államoknak és a tudósoknak meg kellett érteniük, hogyan működnek a társadalmat mozgató csoportok, rétegek, a különféle seregcsoportok extrém stressz alatt.

A szociológia a háború révén közelebb lépett a makroszintű társadalmi folyamatok, a tömegmanipuláció és az intézmények működésének megértéséhez. A kormányok, de a politikai ellenzékek tagjai is először használták a médiát (sajtó, plakátok, filmek) szisztematikus, állami szintű manipulációra és a lakosság mozgósítására, befolyásolására. A háború után ez hívta életre a propagandakutatást és a médiatudományokat. Harold Lasswell szociológus/politológus ekkor fektette le a kommunikációkutatás alapjait, azt vizsgálva, hogyan lehet szimbólumokkal irányítani a tömegek véleményalkotását. A szociológusok rengeteg kérdéssel foglalkoztak, például a sovinizmus dinamikájával. Hogyan keletkezik hirtelen, kollektív gyűlölet egy másik nemzettel szemben? Ez hogyan nyilvánul meg? A pletykák és hisztéria terjedésének felmérése is fontos témává vált. Kutatást végeztek arról, hogy a hamis jelentések (pl. állítólagos kémekről vagy kútmérgezőkről) hogyan terjednek a megriadt lakosság körében. A szociológusok megfigyelték és leírták a mozgósítás mechanizmusait is. Például, mi motiválja az embereket a háborúban az önkéntes munkák elvállalására, és mikor válik ez a lelkesedés háborús fásultsággá, közönnyé?

A társadalmi kohézió (egység) és anómia (hatalom nélküli állapotok) kutatása is ekkoriban indult meg. A szociológusok azt vizsgálták, hogyan reagálnak a társadalmak a rendkívüli krízisekre. Émile Durkheim elméletei nyomán felerősödött az anómia (szabályvesztés, normanélküliség) kutatása, mivel a háború felborította a hagyományos erkölcsi és társadalmi rendet. A hátország szerepe, a nők tömeges munkába állása és a társadalmi osztályok keveredése a lövészárkokban új emberi struktúrákat szült, amelyeket a szociológusoknak meg kellett figyelni, és le kellett írni.

E tudományág intézményesülése és empirikus fordulata is a nagy háború alatt/után indult meg. A háborús tervezés, a hadigazdaság megszervezése és a háború utáni újjáépítés megkövetelte a pontos társadalmi adatok begyűjtését, értelmezését és a logikus következtetések levonását. A szociológia elmozdult a tiszta társadalomfilozófiától az empirikus, adatvezérelt kutatások felé. A háború utáni években indult virágzásnak a belső és külső migráció, továbbá az urbanizáció problémáinak kezelése.

A hosszan tartó háború arra kényszerítette a társadalomkutatókat, hogy megfigyelési tárggyá tegyék a táplálkozást, élelmiszerhiányt és a túlélési stratégiákat. Németországban és az OMM-ban, amelyek a brit tengeri blokád és a belső termelési hiány alatt szenvedtek, az élelmiszer és egyéb szükségleti cikkek hiányát tudományosan elemezték. A kutatók azt vizsgálták, hogy az éhség és a jegyrendszer hogyan hatott a társadalmi szövetre. Továbbá az alsóbb rétegek, osztályok erkölcsi gazdaságtanával is foglalkoztak. Az elemzés azt vizsgálta, hogy a feketepiac, a vidékre tett élelem-gyűjtögető utak és az élelmiszer-csempészet hogyan változtatta meg a polgárok hagyományos igazságérzetét. Például az államba, az intézményekbe és politikusokba vetett bizalom mérhető károkat szenvedett az erőforrások egyenlőtlen elosztása miatt.

A deviancia (a helyes útról való letérés) és bűnözés növekedése is szembetűnő jelenség volt a nagy háború alatt. A háború drasztikusan megváltoztatta a bűnözési rátákat, főleg a városokban, felkeltve a kriminológusok érdeklődését. Mivel az apák a fronton harcoltak, az anyák pedig gyakran 12 órás műszakokban dolgoztak a gyárakban, a fiatalok nem álltak szülői felügyelet alatt. A kutatók a fiatalkori bűnözés és bandaalakulás hatalmas növekedését figyelték meg a nagyobb városokban, és ennek okait és különféle megnyilvánulásait vizsgálták.

A társadalmi olló szétnyílása a gazdagok és a szegények közötti jövedelmi, illetve vagyoni különbségek növekedését jelentette. A háborús haszonlesés kontra elszegényedés is egy nyilvánvaló jelenség volt. A háborúból profitálók (pl. fegyver gyártók, élelmiszerrel feketézők) és az éhező munkásosztálybeli családok közötti növekvő szakadékot társadalmi puskaporos hordóként értelmezték.

Bár a társadalom kutatásában a makroszociológia (széleskörű összefüggések kutatása) dominált, a kutatók kezdték megérteni, hogy fontos a mikroszociológia is. A lövészárkok szociológiája rávilágított arra, a katonai hierarchia önmagában nem elegendő a hadseregek összetartásához. E kutatás azt vizsgálta, hogy a katonák miért bírták ki hónapokig a lövészárkokban való harcot a haláltól való állandó félelem ellenére. Az eredmény azt mutatta, hogy nem az elvont ideálok (mint a haza, bátorság) tartották életben, épségben a férfiakat, hanem a közvetlen kis csoportjukhoz – az ugyanabban a lövészárokban harcoló bajtársaikhoz – való mély hűségük, empátiájuk, kölcsönös segítségnyújtásuk. Ha az elsődleges csoport tagjai között túl sok volt a halott és sebesült, akkor a harci morál összeomlott, a besorozott újoncok ellenére is. Remarque híres regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan hihetetlenül pontosan mutatja be e jelenséget az irodalom eszközeivel.

Az emberek millióinak mozgása arra kényszerítette a társadalomtudományokat, hogy új felméréseket végezzenek a demográfia, elvándorlás, menekülés, áttelepítések terén. Az első világháború alatt rögzítették először szociológiailag a háborús menekültek (pl. a Franciaországba vagy Angliába menekülő belgák, a Görögországba menekült szerbek) nagymértékű migrációját. A háború alatt a demográfusok kiszámították a csökkenő születési ráta és a harcokban elesett több millió fiatal férfi pusztító, hosszú távú következményeit a társadalom korszerkezetére nézve (az ún. elveszett generáció fogalmának megjelenése), ami az államok további működése szempontjából volt rettentően fontos.

A fenti tényeket olvasva igencsak egyértelművé válik, hogy az 1. világháború borzalmai paradox módon gyorsították fel a humán tudományok fejlődését. A pszichológia és a szociológia is bizonyította gyakorlati hasznosságát. A tömegek, az egyének pszichológiai irányítása és manipulációja egyre nyilvánvalóbbá vált. Ezen kívül a pszichológia képesnek mutatkozott az egyéni traumák gyógyítására és az emberi képességek mérésére. A szociológia a modern tömegtársadalmak megértésének és irányításának nélkülözhetetlen eszközévé vált a viselkedésminták szabályozása, az állami intézmények iránti bizalom felmérése, az urbanizációs folyamatok alakítása, a demográfiai változások kiszámítása és előrevetítése stb., de a kriminológiai ismeretek bővülése terén is. Így teremtődött egy teljesen új világ a nagy háború négy borzalmas évének a csapásai nyomán!