Két kultúra határmezsgyéjén

Marko Čudić 1978-ban született. Már egészen fiatalon lefordította szerb nyelvre Kosztolányi Dezső Pacsirtáját, majd Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című regényét, és Radics Melinda Danilo Kišről szóló monográfiáját. Figyelme aztán a műfordításokkal foglalkozó régi és új elméleti munkák felé fordult. Magiszteri dolgozatát Danilo Kiš magyar műfordításaiból írta. A dolgozat egyes fejezetei szerbül és magyarul is megjelentek. A szerb olvasókat a mű ismeretlen dimenzióival, a magyarokat pedig a mű külföldi recepciójának lehetőségeivel akarta megismertetni.

„Tanulmányainak, okfejtéseinek ritmusa is elárulja, hogy folyamatosan két kultúra határmezsgyéjén él és tevékenykedik” – állapította megróla Utasi Csilla aSinkó-díj odaítélésének megindoklásában, mondván, Čudić „friss szemléletű, lényegre törő, gyakorlati kérdéseket tárgyaló mondatait váratlanul hosszabban kifejtett interpretációk váltják fel, azt bizonyítva, hogy minden fordítás értelmezés. A fordítások vizsgálója – hiszen minden szóra és megoldásra figyel –, a művek közelében marad, olyan részleteket figyel meg bennük, melyek fölött az egynyelvű olvasó elsiklik.”

– Zentán, ráadásul kétnyelvű családban nőttem fel, tehát már kora gyermekkoromtól megismerkedhettem az ún. népi kétnyelvűséggel, később pedig tudatosan is foglalkoztam a bilingvizmussal – mondja Marko Čudić.– Műfordítani még az egyetemen kezdtem el, részben önként, részben megbízásból. Ugyanis a Pacsirta szerb fordításáról többen is azt tartották, hogy nem elég jó, én magam is osztottam ezt a véleményt. Dragan Velikić, aki akkoriban a B92-es rádió világirodalmi sorozatát szerkesztette, bízott meg ezzel a feladattal, és ez az intézmény lett a fordítás kiadója is. A műfordítás elméleti részével való foglalkozás később jött. E téren kifejtett egész munkám eddigi koronájának talán első tanulmánykötetemet minősíteném, amely tulajdonképpen magiszteri dolgozatom bővített formája Danilo Kišről és a modern magyar líráról, amely eredetileg szerbül jelent meg a Plato kiadónál.

A Sinkó-díjat is erre kapta?

– Nem, azt nem műfordításra, hanem a fiatal egyetemi hallgatók ösztönzésére adják, így én is az esszéisztikával kapcsolatos elméleti tanulmányaimra kaptam, melyek a Hídban jelentek meg. Többek között Tišma Kertész-fordításáról is írtam elméleti és komparatisztikai szempontból, valamint Kosztolányi és Kukorelly Balkán-képeiről az immagiológia szempontjából, tehát Marija Todorova és mások elméleteit felhasználva.

Úgy tudom, a fordítások kapcsán újabban az utazás témaköre foglalkoztatja. Milyen értelemben?

– Igen, újabban erről értekezem egy konferenciasorozat keretében. Így legutóbb az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén Mészöly Miklós két utazásregényéről, a Shutting ezredes tündöklése és a Pontos történetek útközben műfaji önreflexivitásáról próbáltam valamit mondani. Továbbá Esterházy Péter Hahn-Hahn grófnőjének egy újfajta utazási regénypoétika megközelítésével is próbálkoztam már. Ez egy hosszabb tanulmány része, melyről majd akkor beszélnék, amikor már teljesen befejeztem.

Összefügg-e az utazás témaköre iránti érdeklődése az előítéletek tanulmányozásának szándékával?

– Az ember sajnos, nagyon korán találkozik az előítéletekkel, ez „a tapasztalat keserű üledéke”, amiről Danilo Kiš olyan szépen beszélt. Azonban el kell mondanom, hogy a magyar irodalommal való foglalkozásom nem folklór- és nyelvmegőrző, nem is nemzeti megfontolásból indul ki, hanem teljes mértékben kulturális alapokra épül.

Jelenleg a belgrádi magyar tanszéken tanársegéd. Mióta működik ez az intézmény, és hogyan?

A tanszéket Sava Babić alapította, mégpedig 1994-ben, ami óriási dolog volt, hiszen Szerbia akkor nagyon nehéz időket élt, és szinte lehetetlennek tűnt a belgrádi Filológiai Karon bármilyen új, idegen nyelvű tanszéket nyitni. Belgrádban külön van a Filológiai és Bölcsészettudományi Kar. A Filológiai Karon modern és általános nyelvészetet, könyvtárszakot és világirodalmat lehet tanulni. A belgrádi Hungarológiai Kar nagymértékben különbözik az újvidékitől. Akik ide iratkoznak, azok közül a legtöbben egyáltalán nem tudnak magyarul, tehát idegen nyelvként tanulják. Mi pedig a hasonlóan működő zágrábi, prágai stb. hungarológiai intézetek módszerével igyekszünk tanítani őket. De azért vannak olyanok is, akik beszélnek magyarul. Nekik óriási előnyük van. Ha igyekeznek és bizonyítják a tehetségüket, akkor idővel jó műfordítók vagy irodalomtudósok is lehetnek. Persze, nálunk kevesen iratkoznak be, hiszen a piaci kereslet sem túl nagy Belgrádban hungarológusok iránt, viszont akinek jó volt a tanulmányi eredménye, a magyar konzulátuson vagy a nagykövetségen is elhelyezkedhetett. A budapesti Balassi Bálint Intézettel is jó az együttműködésünk, amely nem egyetem, hanem kutatóintézet. Itt szintén idegen nyelvként tanítják a magyar nyelvet, és mi is évente ide küldjük a tehetségesebb hallgatóinkat.