VAJDASÁGI ISMERETTERJESZTŐ ÉS TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ PORTÁL

Közélet

Gazdaság-innováció
COMPLEXIM projekt

Sikeres magyar-szerb innovációs együttműködési program valósult megTovább »

Gazdaság
Homo sapiens oeconomicus

Már a primitív törzseknél is megfigyelhetőek a gazdálkodás alapvető mozzanatai. A közgazdaságtan, mint tudatosan művelt tudomány eredete pedig egészen az ókorig nyúlik vissza.Tovább »

Gazdaság
Adósságrendezés ezer milliárd dolláros pénzérmével

Az Egyesült Államok "komolyan fontolgatja" egy 1000 milliárd dollár névértékű platina pénzérme verését, hogy elkerülje az államcsődötTovább »

Érdekesség
Jetimaradvány izgatta fel a kisvárost

Az amerikai kisvárost felbolygatta a hír: két fiú rátalált a régóta keresett "nagylábú", a tibeti jeti amerikai megfelelőjének lábfejére. A törvényszéki orvosszakértő azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.Tovább »

Atomerőmű-baleset
Csernobil új szarkofágja

Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág.Tovább »

Érdekesség
Az okostelefonok miatt adósodnak el

Több mint 20 ezer egyetemi, főiskolai hallgató vett fel magas kamatozású, nagy összegű kölcsönt a közép-kínai Vuhan városban csak azért, hogy "menő" elektronikai cikkeket, többségében Apple-termékeket vásárolhassonTovább »

Gazdaság
A gazdaság is „csak” egy ökoszisztéma?

Közhelyes, de sok szempontból tagadhatatlan megállapítás, hogy maga az ember is a természet része. Jól tudjuk azonban, hogy ősidők óta léteznek egyéb elméletek is az eredetünkről, szerepünkről, evilági küldetésünkről stb.Tovább »

Neuschwanstein
Mesebeli német kastélyok

A németországi várpalotákról szóló cikkünk folytatásaként írunk II. Lajos bajor király mesébe illő lakhelyéről, Neuschwansteinről.Tovább »


Fenntartható fejlődés - újratöltve

A fenntartható fejlődés szóösszetételt az utóbbi években gyakran és előszeretettel használták a politikusok, de a menedzserek, és a különféle profilú szakemberek is.Tovább »

Érdekesség
A világ legnagyobb akváriumai

Ha megállunk a legnagyobb akváriumok mellett, rá kell döbbennünk, hogy azok a vízzel teli medencék, amiket ismertünk, babaúsztatók csupán.Tovább »

Vallástudomány
A vallás három pillére

Három pilléren, az üdv eléréséről szóló tanításon, a célkitűzés megvalósítását szolgáló módszeren, továbbá a szavak és a tettek egységét igazoló példamutatáson nyugszik kivétel nélkül mindegyik üdvcélt kitűző hitrendszer.Tovább »


Tisztelt látogató!

A Fókusz ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat következő, 102. száma 2013. március 1-én jelenik meg. A fontosabb közleményeket, cikkeket, beszámolókat a nyitóoldalon közzétesszük. A korábbi számok és az összes eddig megjelent írás megtalálható az Archívum menüpont alatt. Az elektronikus folyóirat szerkesztői ezentúl is az office@fokusz.info e-mail címre várják a szakcikkeket, megjegyzéseket és az érdeklődők jelentkezését.Tovább »


Mesebeli német kastélyok

A Loire-menti kastélyokról szóló cikkünk folytatásaként gyűjtöttük össze (a teljesség igénye nélkül) a legelbűvölőbb németországi várpalotákat.Tovább »

Szingapur
A küzdő oroszlán

Szingapur szigete a világ legdinamikusabban fejlődő térségei közé tartozik, bár a városállam területe alig nagyobb 700 km2-nél, lakossága (4,8 millió fő) pedig a világ legfiatalabb nemzeteinek csoportjába tartozik.Tovább »

Édes történelem
A belga csokoládé

Bár a legismertebb csokoládékat Európában készítik, a csokoládé története mégis az ősi Amerikában kezdődik.Tovább »

Tudományos konferencia
A magyar tudomány napja a Délvidéken

Az idei tanácskozás kerettémája a magyar nyelvű oktatás és tudományosság fejlesztése volt a Vajdaságban. Dr. Tóth Lajos, dr. Pál Tibor, és dr. Gaál Ferenc nemrég elhunyt professzorok emlékének szentelt tanulmányok is elhangzottakTovább »

Rendezvény
Gazdag program az Újvidéki Vásáron

Az Újvidéki Vásár őszi idénye a LORIST-tal, vagyis a vadászati, halászati és sportfelszereléseket bemutató kiállítással kezdődött 2012. szeptember 25-én.Tovább »

Tudománytörténet
A modern vallástudomány kialakulása

Voigt Vilmos A vallási élmény története című könyvében a vallástudományról úgy ír, mint egy régtől fogva jelen lévő diszciplínáról.Tovább »


Kutatók Éjszakája Újvidéken

A Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvény a tudomány és a tudományokkal foglalkozók fesztiválszerű bemutatkozása. Pénteken, 2012. szeptember 28-án éjjel Újvidék főterén nagy volt a zsongás…Tovább »


A sakk szürke eminenciásai

Vajon a sakkozók felkészülését segítő szekundánsok csak sajtos szendvicset szervírozhatnak, vagy jelentősebb feladatokat is kapnak a nagymesterektől?Tovább »

Érdekesség
Ördög-híd

A világon számtalan olyan hely akad, amit az ördögi erőkkel hoztak összefüggésbe. Íme, egy, melynek a neve is erre utal.Tovább »

Űrkutatás
Neil Armstrong

Meghalt az első ember, aki a Holdra lépettTovább »

Sport
Halassy Olivér

Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, mindkét sportágban többszörös magyar bajnokTovább »


Paradicsom rabszolgák

Két és fél eurót fizetnek, ha a negyvenfokos hőségben telerakják paradicsommal a háromszáz kilós ládát. Ennyi a bére az olasz ültetvényeken dolgozó "rabszolgáknak".Tovább »


Ribár Béla akadémikus szobrának felavatása

Újvidéken az Apáczai Nyári Akadémia keretében 2012. július 16-án felavatták Ribár Béla akadémikus bronzból készült mellszobrát. A szoboravatóra az Apáczai Diákotthonban került sor.Tovább »

Autóvilág
Szellem szalon

Az Internettes autós fórumokon már régóta kering egy kísérteties sztori egy elhagyatott kanadai autószalonrólTovább »

TANÁRI TOVÁBBKÉPZÉS PEDAGÓGUSOKNAK
XII. Apáczai Nyári Akadémia

A vajdasági magyar pedagógusok körében jól ismert és népszerű az Apáczai Nyári Akadémia (ANyA) elnevezésű pedagógus továbbképzés, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének egyik legjelentősebb hagyományos szakmai rendezvénye.Tovább »

Rejtély
A Bermuda-háromszög

...furcsa fények a levegőben, megbolondulni látszó iránytűk, az égből érkező és a vízbe csapódó lángnyelvek...Tovább »

Érdekesség
Kísértetek versenypályája

Egy szebb napokat is megélt versenypálya, mely egykoron még a Formula 1-es futamoknak is otthont adott.Tovább »


A kutyák csökkentik a munkahelyi stresszt

Csökkentheti az alkalmazott stressz-szintjét, növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre.Tovább »

Sport
Forma 1 az Olimpián?

Az olimpiai mozgalom és az autósport közeledéseTovább »


A szentháborúk Balkánig nyúló árnyéka

A kilencvenes évek háborúi a volt Jugoszlávia térségében egy naiv illúziót romboltak le.Tovább »

Csernobil
Napok alatt halt ki a város

Huszonhat évvel ezelőtt történt a világ egyik legnagyobb atomkatasztrófája az akkori Szovjetunióban, Csernobilban.Tovább »


A balkáni nacionalizmus

A Balkán, a tulajdonképpeni Délkelet-Európa, egy rendkívül heterogén térség. Európának egyetlen szeglete sem hasonlítható hozzá összetettségében.Tovább »

Hajókatasztrófa
Lékponyvázók

A luxustengerjárókat számos biztonsági szabály óvja, ám a felelőtlen kapitányok ellen tehetetlen – derül ki a Costa Concordia példájábólTovább »

Turizmus
Több millióan voltak kíváncsiak a diktátor holttestére

A kínai vörös turizmus rekordokat döntött.Tovább »

Gazdaság
Pénztelen Svédország

Svédország a világ legpénztelenebbje - legalábbis a készpénzt tekintve: a kifizetéseknek immár csupán a 3 százaléka történik bankókban és érmékben, a többi elektronikusan folyik.Tovább »

Gazdaság
Ötvenéves a Kubát sújtó amerikai embargó

Ötven éve, 1962. február 7-én rendelt el csaknem teljes kereskedelmi embargót Kuba ellen John Kennedy amerikai elnök.Tovább »

Gazdaság
Nem Görögországé a legsúlyosabb recesszió

Habár egyes görög tisztviselők szerint a dél-európai ország minden idők leghosszabb recesszióját szenvedi el, számos hasonló, sőt súlyosabb gazdasági visszaesésre is volt már példa a történelem soránTovább »


A nép uralmáról, a demokráciáról

A görög eredetű demokrácia szó magyarul népuralmat jelent. A demokrácia két legfőbb formája a közvetlen és a képviseleti demokrácia.Tovább »

Rejtély
A KAL-007-es járat

A HL-7442-es lajstromszámú Boeing 747-230-as – menetrend szerinti járatként – New Yorkból indult a dél-koreai fővárosba, s a nagyjából félúton levő alaszkai reptéren kerozin-, valamint postai küldemény-felvétel céljából állt meg pár órára.Tovább »

Az eszkimók
A Föld legészakibb lakói

Az eszkimók Földünk arktikus vidékeinek lakói. Életterük a fahatár felett húzódik s felöleli az alaszkai, kanadai, szibériai és grönlandi tundra partvidékét. Ez a hatalmas kiterjedésű terület azonban rendkívül ritkán lakott.Tovább »

Autóvilág
Autóból sosem elég

Egyesek bélyegeket, jelvényeket, régi pénzeket gyűjtenek, vannak viszont olyan dúsgazdag autóbolondok akik a négykerekűeket halmozzák megszállottan. Ezek közé tartozik Brunei szultánja, aki a világ legnagyobb autókollekciójával büszkélkedhet.Tovább »

Közlekedés
A jövő vonatai

Mozgó peronok, pontosabban villamosok szállítanák a háztól a vonatig az embereket 10-20 év múlva egy brit tervező legújabb ötlete szerint.Tovább »


Bölcsességek

Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.Tovább »


Malthusnak igaza volt?

Amióta statisztikákat vezetnek az élelmezésről, azóta sem arányában, sem a szám nagysága szerint nem volt ennyi éhező a világon.Tovább »

rejtély
Az AIDS-konspiráció

Sokan feltették a megkerülhetetlen kérdést: honnan származik a huszadik század pestisének nevezett borzalom?Tovább »

Oktatás
Csökkenő érdeklődés a természettudományok iránt

Térségünkben (is) egyre inkább csökken a fiatalok érdeklődése a természettudományokkal kapcsolatos tantárgyak iránt. Érdeklődő diákok hiányában a középiskolai tanítás és a szakmai felsőoktatás színvonala süllyed.Tovább »

Oktatás
Vajdaságiak az ELTE konferenciáján

Vajdaságiak is bemutatkoztak Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen megtartott nemzetközi szemináriumon, melyet a magyarul tanító tanárok számára szerveztek A természettudomány tanítása korszerűen és vonzóan címmel.Tovább »

Oktatás
Természettudomány tanítása korszerűen és vonzóan

Motiváció, tehetséggondozás, tanárképzés - Nemzetközi szeminárium magyarul tanító tanárok számára 2011. augusztus 23-25-én Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Info Park Alapítvány szervezésébenTovább »

Gazdaság
A gazdasági válságok ciklikus jelentkezéséről

A közgazdászok már rég megfigyelték, hogy a gazdasági válságok viszonylag szabályos időközökben követik egymást.Tovább »

Kína
Véget vetettek a kutyaevő karneválnak

Betiltották az októberi kutyaevő karnevált egy kelet-kínai településen; a döntést a helyi kormányzat hozta a felháborodott közvélemény nyomásáraTovább »

Titkos társaságok
Koponya és Csontok

Az emberek mindig is hajlamosak voltak arra, hogy (szűk vagy tágabb körű) baráti társaságokba szerveződve múlassák az időt, majd – ha a szükség úgy hozza – segítsék egymást.Tovább »

Andalúzia
Forró napsütés és latin szenvedély

Andalúzia neve magában hordozza a flamenco ritmusát, a kasztanyetta csattogását, a malaga bor illatát, a bikák patáinak dobogását az arénában, vagyis az erőt, a szenvedélyt, a csábítást, a romantikát, a misztikumot.Tovább »


Kozmetikumokat találtak múmiák hajában

Már az ókori Egyiptomban is divatban voltak a különböző frizurák. A múmiakutatások szerint a nílusi nép tagjai egyfajta zselével "hozták formába" hajukat.Tovább »


Híd a javából

Nemrég avatták fel a világ leghosszabb tengeri hídját, hol máshol mint Kínában.Tovább »

Gazdaság
A világgazdaságnak is teher az Alzheimer-kór

A lakosság elöregedésével párhuzamosan egyre nagyobb súllyal nehezedik az Alzheimer-kór a világgazdaságra a következő évekbenTovább »

Szekták
A Népek Temploma

A Népek Templomának tagjaként közel ezer ember végzett magávalTovább »


Afganisztán

A régészek szerint a mai Afganisztán területén már 50 ezer évvel ezelőtt is éltek emberek.Tovább »


A fajvédők három nemzedéke

A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik, aki 69 fiatal életét oltotta ki július 22-én az Utöya nevű kis szigeten az újságok szerint korábban állítólag azért vetette alá magát plasztikai műtétnek, hogy árja kinézete legyen.Tovább »

Tanári továbbképzés
XI. Apáczai Nyári Akadémia

A természet egysége címmel 2011 júliusában Újvidéken megrendezésre került a szaktanárok és osztálytanítók népszerű hagyományos továbbképzéseTovább »

Makaó
Képes beszámoló egy keleti álomvilágról

Makaó Kína délkeleti partvidékén, a Gyöngy-folyó torkolatában fekszik...Tovább »

Gazdaság
A kínai lesz a legerősebb gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzése szerint a kínai gazdaság a vártnál jóval korábban, már 2016-ban le fogja előzni az Egyesült ÁllamokétTovább »

Gazdaság
A luxusiparban már nincs válság

A luxusiparban olyan hirtelen ért véget a gazdasági válság, hogy a nagy cégcsoportok, elsősorban a franciaországi bőrárukészítők és a svájci órások nem találnak elég munkaerőt az új megrendeléseikhezTovább »


Zadar városa és környékének különleges látnivalói

A Zadart övező természeti környezet különlegességei – Kedvcsináló a nyári vakációhoz. II. részTovább »

Tanári továbbképzés
XI. Apáczai Nyári Akadémia

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2011. július 4-15. terminusban tizenegyedik alkalommal rendezi meg a tanárok nyári akadémiáját.Tovább »

Érdekesség
A felhőkarcolók

A "felhőkarcoló" elnevezést 1888-ban, egy 11 emeletes ház kapcsán használták először.Tovább »

Érdekesség
A rágógumi

A New York-ban található Radio City Music Hall 6200 ülésének aljáról minden nap 10 kilogramm rágógumit takarítanak le.Tovább »


Zadar városa és környékének különleges látnivalói

Üdvözlet Zadárból – Kedvcsináló a nyári vakációhoz I. részTovább »

Érdekesség
Baktériumokkal építik újjá a betont

Nemsokára nem kell aggódnunk, hogy a beton, amit az építkezésen használtunk, mennyi ideig bírja, hogy ne repedjen meg. Kutatómunka folyik annak eléréséért, hogy a betonszerkezet ugyanúgy képes legyen regenerálódni, mint az emberi csont.Tovább »

Érdekesség
A fagylalt

A fagylalt tejből vagy tejporból, cukorból, különféle ízesítőkből (gyümölcsök vagy mesterséges ízesítőanyagok) és adalékanyagokból készült hideg édesség.Tovább »


A tea

A tea talán annak köszönheti több évezredes népszerűségét, hogy rendkívül jó hatással van a szervezetre. Közérzetjavító és nyugtató valamint a benne található sokféle ásványi anyagra (kálcium, magnézium, folsav, cink, B2, B1, B6 vitamin) szüksége van szervezetünknek.Tovább »

Érdekesség
Péntek 13.

Miért szerencsétlen ez a nap?Tovább »

A világ szórakoztató központja
Las Vegas

Las Vegas (spanyolul: „A rét”) az amerikai Nevada állam legnépesebb városa, Clark megye székhelye, és egyben a világ egyik legnagyobb szórakoztatási, bevásárlási és szerencsejáték-központja.Tovább »


A Leonardo-híd megépítése

Leonardo da Vincinek állítólag 1480-ban támadt az ötlete, hogy egy szállítható hidat hozzon létre, amelyet szerszámok nélkül könnyen és gyorsan fel lehet építeni.Tovább »

RENDEZVÉNY
Oktatási kiállítás Újvidéken

Az Útmutató elnevezésű 7. Nemzetközi Oktatási Vásáron 2011. február 22. és 24. között számos iskola, egyetemi kar, oktatási jellegű intézmény mutatkozott be.Tovább »


Hasfelmetsző Jack

Hasfelmetsző Jack (Jack the Ripper) néven vált ismertté az a londoni sorozatgyilkos, aki 1888-ban öt nőt ölt meg a Whitechapel nyomornegyedben (bár ennél több gyilkossággal gyanúsították).Tovább »

Sport
A síelés története

A legelső síléc korát 4-5 ezer évesre becsülik. A tudósok még régebbi nyomokat is találtak a síelés kezdetével kapcsolatban, ugyanis vannak olyan barlangrajzok, amelyek a korai kőkorszakból valók, és „sílécet” használó embereket ábrázolnakTovább »

ÉRDEKESSÉG
Popeye és a spenótfogysztás

A "Popeye" című rajzfilm ősbemutatója után az USA-ban 33%-al nőtt meg a spenótfogyasztás.Tovább »

ÉRDEKESSÉG
James Bond

James Bond a nevét egy philadelphiai ornitológusról kapta, akinek könyve Ian Fleming házában kallódott.Tovább »

2010 legfontosabb felfedezései
Óriáscsillag, feketelyuk, neutrínó tömeg...

2. rész - Bemutatjuk az elmúlt év legfontosabb tudományos felfedezéseitTovább »

Tropical Islands Resort
Hangárba zárt trópusi oázis

Carl von Gablenz német vállalkozó tíz évvel ezelőtt beruházásként megvásárolt egy elhagyatott volt szovjet katonai repteret Berlintől 65 km-re délre.Tovább »

2010 legfontosabb felfedezései
Rugalmas vasötvözet és repülő béka

1. rész - Bemutatjuk az elmúlt év legfontosabb tudományos felfedezéseitTovább »

Hot-Rod
Hobbi, szenvedély vagy életstílus

Amerika sokmindenben különbözik a világ más tájaitól. Az autózás terén sincs ez másképp, ők azok, akik mindig különcködnek, akiket nem érdekel semmi más, kizárólag a puszta erő, a sebesség és a dicsőség.Tovább »

Tánc és küzdelem - Capoeira
Az afro-brazil eredetű harcművészet története

Ha Brazíliára gondolunk, az első asszociációnk a foci, a szamba, vagy a karnevál. De hiányzik még valami: a Capoeira. Évtizedek teltek el míg a társadalmilag elítélt harcművészetből nemzeti sport vált. A Capoeira ma a brazil kultúra szerves részét alkotja és meghódította az egész világot.Tovább »


Közlemény

Tisztelt látogató! A Fókusz ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat a nyári szünidő alatt ideiglenesen szünetel és hamarosan új számokkal jelentkezik. A korábbi számok és írások megtalálhatók az Archívum menüpont alatt.Tovább »

Katasztrófák
Csernobil

1986-ban, április 26-án robbanás történt Kijevtől északra fekvő erőmű 4-es reaktorában.Tovább »

Érdekesség
Mit tegyünk egy zuhanó liftben?

Segít-e, megmenekülhetünk-e, ha egy zuhanó liftben a becsapódás pillanatában felugrunk?Tovább »

Érdekesség
Szellemvárosok

A világ legérdekesebb szellemvárosainak történeteTovább »

Volterra
A Twilight-legenda és az etruszk hitvilág kapcsolata

“– Ott van, – mondta Alice hirtelen, miközben a hegy tetején lévő városra mutatott. [...] ... az ősi vörösesbarna falakat és tornyokat bámultam, ahogy kiemelkednek a hegyek közül... [...] A város gyönyörű volt. [...] – Volterra...” (Stephenie Meyer: New Moon)Tovább »

Egy kis statisztika
Az emberekről számokban

Vajon mennyi szemetet termelünk életünk során? Mennyit eszünk? Hány szót ejtünk ki míg örökre elhallgatunk?Tovább »

AUTÓ-MOTOR
Haldokló svéd ikon

Több éves huzavona után végre vevőre talált a General Motors, és a holland Spyker Carsnak adja el a már többször halálra ítélt Saab leányvállalatát. Ezzel (talán) megmenekül a felszámolástól a patinás svéd autógyár.Tovább »

BOEING - AIRBUS
Trónfosztás az égbolton

Ismét a Boeing veheti át a vezető piaci pozíciót az utasszállító repülőgépek szektorábanTovább »


Hatalmas üzletág

A halal, vagyis az iszlám vallás követői számára készített speciális élelmiszer előállítása és forgalmazása rohamosan növekvő üzletág lett világszerte. Európában is sorra listázzák be a halal termékeket a legnagyobb áruházláncok.Tovább »

MAGYAR MÉRFÖLDKÖVEK
A tudomány felé vezető úton

4. rész - Képzeljük el, hogy a tudomány hosszú országútját egy időgép segítségével járjuk be, melynek lámpáival csak a magyar mérföldköveket világítjuk megTovább »

Váratlan ajándék
Szeretetet adni és kapni

Egy kedves szó, apró figyelmesség is elegendő ahhoz, hogy örömet szerezzünk valakinek.Tovább »

A Dakar-rali története
A világ legveszélyesebb versenye

Kihívás azoknak, akik elindulnak. Egy álom a háttérben maradóknak.Tovább »

A világ leggazdagabb családjai
Shell

A londoni East Enden, Samuel Marcusnak, a múlt század hetvenes éveitõl kezdve különös dísztárgy-, és ritkaságboltja volt.Tovább »

Autóvilág
Az évszázad üzlete

A múlt század 80-as éveinek közepén a jugoszláv autóipar remeke, a Yugo nagy ambíciókkal tört be az amerikai piacra.Tovább »

MAGYAR MÉRFÖLDKÖVEK
A tudomány felé vezető úton

3. rész - Képzeljük el, hogy a tudomány hosszú országútját egy időgép segítségével járjuk be, melynek lámpáival csak a magyar mérföldköveket világítjuk megTovább »

A világ leggazdagabb családjai
Rockefeller

1862-őt írtak, amikor a 23 éves Rockefeller figyelmét felkeltette az olajláz, és az Ohio államban feltárt olajkutaktól kb. 200 mérföldnyi távolságban, Clevland környékén olajfinomítót állított fel.Tovább »

Érdekesség
A bikák és a vörös posztó

Klasszikus tévhit, hogy a bikák „allergiásak” a vörös színre, és jelenlétükben az ilyen színű ruhát viselő emberek könnyen bajba kerülhetnek. Bizonyítékként pedig ott vannak a bikaviadalok, ahol piros színű köpennyel vadítják az állatokat.Tovább »

Érdekesség
Mennyire magyar a szóda?

Hungarikumként ünnepeljük a szénsavas vizet, amit Jedlik-találmánynak ismerünk, miközben bármely nemzetközi tudományos oldalra kattintva egy angol papot említenek feltalálóként. Mit köszönhetünk valójában Jedliknek?Tovább »

140 éves
Suezi csatorna

Száznegyven éve, 1869. november 17-én adták át a Szuezi-csatornát, a Föld egyik legfontosabb és legforgalmasabb vízi útját.Tovább »

A világ leggazdagabb családjai
Rothschild

A Rothschild-ok története Frankfurt am Mainban kezdõdött, ahol a Rothschild dinasztia "õsapjának" Meyer Rothschild-nak elõdei generációkon keresztül éltek, a két végén láncokkal elzárt, katonák által õrzött Judengasse - Zsidó utca - egyik házában.Tovább »

Elszúrták
Irodalmi kritika

Kevés olyan dolog van a világon, amelyben annyit tévedtek volna, mint a könyvkiadás.Tovább »

MAGYAR MÉRFÖLDKÖVEK
A tudomány felé vezető úton

2. rész - Képzeljük el, hogy a tudomány hosszú országútját egy időgép segítségével járjuk be, melynek lámpáival csak a magyar mérföldköveket világítjuk megTovább »

Érdekesség
A pokol hőt ad le vagy nyel el?

A következő kérdés a “University of Washington” kémiai szakának egyik ZH-ján ténylegesen előfordult: A Pokol exotermikus (hőt ad le) vagy pedig endotermikus (hőt nyel el)?Tovább »

Érdekesség
Hányszor lehet félbehajtani egy papírlapot?

Az a mondás járja, hogy egy papírlapot 5-nél többször nem lehet félbehajtani. Hogy mennyi a világrekord és mekkora lenne egy ötvenszer félbehajtott papírlap magassága? Kiderül.Tovább »

Elszúrták
Reklám érdekességek

"Tégy úgy Rómában, mint a rómaiak !" szól a mondás melyet a marketing és reklámvilág valahogy nem képes megvalósítani, pedig törekszik rá…Tovább »

Internet
Veled is megtörténhet

Három történet az internetes bűnözés áldozatairólTovább »

MAGYAR MÉRFÖLDKÖVEK
A tudomány felé vezető úton

Képzeljük el, hogy a tudomány hosszú országútját egy időgép segítségével járjuk be, melynek lámpáival csak a magyar mérföldköveket világítjuk megTovább »


Tanévnyitó a Kertészettudományi Karon

65 elsőéves hallgatót vett fel a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara a Zentai Kihelyezett Tagozatára.Tovább »

Tanári továbbképzés
Apáczai Nyári Akadémia

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az idén is megszervezi az Apáczai Nyári Akadémiát.Tovább »


Közlemény

Tisztelt Olvasó! A Fókusz - Ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat október elsejétől havi rendszerességgel jelenik meg (minden hónap elsején). A korábbi számok és írások megtalálhatók az Archívum menüpont alatt. Az elektronikus folyóirat szerkesztői ezentúl is az office@fokusz.info e-mail címre várják a szakcikkeket, megjegyzéseket.Tovább »


Közlemény

Tisztelt látogató! A Fókusz ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat hamarosan új számokkal jelentkezik. Az elkövetkező időszakban felfrissítjük a honlapot, újabb tartalmakkal, funkciókkal látjuk el, bővül a munkatársak és a rovatok listája is. A korábbi számok és írások megtalálhatók az Archívum menüpont alatt. Az elektronikus folyóirat szerkesztői ezentúl is az office@fokusz.info e-mail címre várják a szakcikkeket, megjegyzéseket és az érdeklődők jelentkezését. A projektum a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének keretében a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.Tovább »

Érdekesség
Bibliai utakon

Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formáltTovább »

Fizika
A világ legnagyobb részecskegyorsítója

A 2008-as év legnagyobb tudományos szenzációja a Large Hadron Collider (LHC), azaz a nagy hadronütköztető beindítása volt. Kilenc napig működött, majd váratlanul leállították…Tovább »

Kertészek karácsonyi ünnepsége Zentán
Kik messze voltak, most mind összejönnek…

A budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Levelező Tagozatának karácsonyváró ünnepi műsorát 2008. december 19-én este 6 órakor tartották meg a városháza dísztermében.Tovább »

Ünnep
Szilveszteri babonák

Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének , és aki éppen 335 december 31-én hunyt el Rómában.Tovább »

Urbanizálódási világtérkép
„Embertelen” a Föld 10 százaléka

Új világtérkép készült az Európai Bizottság és a Világbank kezdeményezésére, melynek célja annak bemutatása, mennyire urbanizálódik bolygónk.Tovább »

Érdekesség
2008-ban 82 millió fővel nőtt a Föld lakossága

A DSW, a német világnépességi alapítvány szerint a Föld lakossága újévkor a 6,75 milliárd főt is meghaladja.Tovább »

Verseny
Kutyaszánfutam az alaszkai vadonon át – Iditarod

Csipkézett hegygerincek, vastag jégtakaróval borított folyók, sűrű erdők, elhagyatott tundrák, széljárta tengerpart, jóval fagypont alatti hőmérséklet, hosszú, sötét éjszakák, rossz látási viszonyok, hófúvások, meredek emelkedőkTovább »

Motorvilág
A kétkerekűeket sem kíméli a gazdasági válság

Szinte naponta közöl a sajtó a világ legnagyobb autógyárait érintő gazdasági válságról szóló híreket.Tovább »

Veszély
Öngyilkossághullám lehet a pénzügyi válság következménye

A pénzügyi válság komolyan kihat az emberek mentális egészségére, ez pedig az öngyilkosok számának megnövekedéséhez vezethet.Tovább »

Érdekesség
Van-e legokosabb nép a világon?

2005-ben méhkasként bolydult fel a tudományos világ. A kérdés, valamint a Henry Harpending és Gregory Cochran antropológusok által készített tanulmány publikálása hatalmas vitákat, sőt felháborodást keltett.Tovább »

Ünnep
Az ajándékozás ezer arca

Karácsonykor szokás, hogy az emberek megajándékozzák egymást. Legyünk tudatosak, körültekintők ne csak a vásárlásban, de az örömszerzésben is!Tovább »

Érdekesség
Csoda?

Egy kétjegyű számra kell gondolni. Össze kell adni a számjegyeket, majd a kapott eredményt kivonni az eredeti számból.Tovább »

Tudomány
Átadták a Nobel-díjakat

XVI. Károly Gusztáv svéd király Stockholmban átadta az idei irodalmi, orvosi, fizikai, kémiai és közgazdasági Nobel-díjakat.Tovább »

Rendezvény
Az emberi jogok napja

Jubileumi megemlékezés a gimnáziumbanTovább »

Érdekesség
Űrturizmus féláron

Fellángolt a verseny az űrturizmusban: eddig egyedül a Virgin Galactic cég hirdetett szuborbitális utakat 2009-re vagy 2010-re, ám a héten jelentkezett egy versenytárs, amely féláron kínálja szolgáltatásait, igaz, csak 2011-re.Tovább »

Mi vár ránk!
A jólét ára

Pusztítjuk világunkat, szennyezzük ételünket és életünket. A vizet pazaroljuk, miközben mások szomjaznak, jókat eszünk, pedig a Földön 840 milliónyian éheznekTovább »

Érdekesség
Vicces Nobel-díjak

A citrom Nobel-díjat a tudományos élet azon szereplőinek ítéli oda a szakmai zsűri, akik felesleges vagy inkább vicces, de elgondolkodtató témákat dolgoznak fel.Tovább »

Rejtélyek
Geomantia

Ma is él az az ősi kínai művészet, mely a tájformálást a Föld éltető erejével igyekszik összhangba hozni. Hogyan működik ez, azaz a geomantia a gyakorlatban?Tovább »

Bűnügy
Kalózok a láthatáron!

Azt hihettük volna, tengeri rablókkal már csak a gyermekmesékben és a mozivásznon találkozhatunk, ám úgy tűnik, a kalózok okozta probléma sokkal élőbb ennél.Tovább »

Legendák
Rómeó és Júlia

A kritikusok és a közvélemény egyetértenek abban, hogy Shakespeare műve, a Rómeó és Júlia minden idõk legmegkapóbb szerelmi története. Vajon valóban éltek-e a “gonosz csillagzat" alatt született szerelmesek? Vagy az egymással vetélkedõ Montague és Capulet családok valami egészen másnak a jelképei lennének ?Tovább »

Érdekesség
A misztikus hetes

A misztikus számok között kiemelt szerepet játszik a hetes.Tovább »

Érdekesség
Nyomtáv

Az amerikai vonatok nyomtáva (a sínek közötti távolság) pontosan 143,5 cm (4 láb és 8,5 inch). De vajon mi az oka annak, hogy ez a távolság pont ekkora lett? Mi olyan vonzó ebben a számban?Tovább »

Mondák
Nagy emberek..kis érdekességek...

Néhány érdekes rövid történet híres tudósokról, műszekrőlTovább »

Elszúrták...
Távközlés

1971 januárjában dr. Milton Obote, Uganda akkori vezetõje, Szingapúrban tartózkodott a Nemzetközösség Miniszterelnökeinek Találkozóján.Tovább »

Mondák
Nagy emberek..kis érdekességek...

Még a legmagasztosabb tiszta géniusz sincs védve a profi pedagógusoktól, ha a rosszabbjával kerül szembe.Tovább »

Érdekesség
Mióta esznek asztalnál az emberek?

Első pillanatra azt hinné az ember, hogy asztal nélkül szinte nem is lehet enni. Pedig dehogynem!Tovább »

A Magyar Tudomány Ünnepe 2008
Mit ér a tudomány, ha magyar?

A magyar országgyűlés 2003-ban november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította. A magyar tudomány kiváló hírnevét Nobel-díjas tudósok, világhírű kutatók, feltalálók sokasága alapozta meg.Tovább »

Érdekesség
Hol volt az első kávéház?

Az első kávéház Konstantinápolyban nyílt 1554 – ben. Bő 100 évvel később, 1557 – ben kezdtek Velencében is kávét kimérni.Tovább »

Mondák
Nagy emberek..kis érdekességek...

Igen gyakran, azok, akik az ifjúság oktatásával foglalkoznak, nem oly érzékenyek vagy előrelátók, mint azt magukról állítják.Tovább »

Ünnep
Halloween

A halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepeTovább »

Érdekesség
Állatperek

A boszorkányüldözések és az állatperek közötti időbeli és földrajzi egybeesés nem a véletlen műve. Mindkét jelenség hátterében a formálódó országosan egységes jogrendszer és eljárásrend megszilárdulása állTovább »

Barangolás Erdélyben
A jelszó: eladok, veszek – a feketetói vásár

A feketetói vásárt minden év októberének második, a „Gál apát” névünnepének hétvégéjén rendezik meg Erdély nyugati részén, Feketetón (Negreni).Tovább »


A napszemüveg története

Gondoltad volna, hogy a napszemüveg feltalálója és első viselője az extravaganciájáról és kegyetlenségeiről elhíresült Néró császár volt, aki a római birodalom élén állt i.sz. 54 – 68 között.Tovább »

Érdekesség
Miért koccintunk?

A koccintás az üdvözlés egyik sajátos formájának látszik, olyasvalaminek, mint kalapunk megemelése, vagy a kézfogás ismerőseinkkel találkozva.Tovább »

FILMHŐSÖK
A leghíresebb Tarzan

1904. június 2-án egy szabadfalui sváb családban született Weissmüller János, aki később olimpiai úszóbajnokként és hollywoodi filmszínészként vált ismertté.Tovább »

Mindmáig viták tárgyát képezi, hogy mi is lehetett
Stonehenge később épült, mint eddig hitték

Stonehenge később épült, mint eddig hitték - derült ki a tavasszal végzett régészeti feltárásoknak és az azt követő radiokarbonos vizsgálatnak köszönhetően.Tovább »

FOGYASZTÓVÉDELEM
Műbarna kenyeret eszünk!

Manapság a lakosság egyre több figyelmet fordít az egészséges táplálkozásra. Az egykor a szegények eledelének számított rozsból, vagy tönkölybúzából készült barna kenyér egyre népszerűbb.Tovább »

Érdekesség
Már háromezer évvel ezelőtt is foglalkoztak méhészettel

A Jeruzsálemi Héber Egyetem régészei az ország északi részében, a tel-rehov-i térségben folytatott ásatások során fedezték fel az eddig ismert legrégebbi, ember által létesített méhészet maradványait.Tovább »

2. rész
London látnivalói

A londoniak Westminsternek nevezik a városnak azt a részét, mely a City-től nyugatra és a Temzétől északra terül el.Tovább »

1. rész
London látnivalói

A tágabb London ma mintegy 1 579 km2 –nyi területet elfoglaló világváros. Területének nagyságát tekintve bolygónk 37. legnagyobb urbánus térsége.Tovább »

KLÓNOZÁS
Betiltaná az állatklónozást az EU

Az alacsony túlélési arány és az „anyaállatok” szenvedései miatt betiltaná az élelmiszer-ipari célú állatklónozást, és az így előállított termékek behozatalát az Európai Parlament.Tovább »

ÉLELMISZER
Norvég lazac vajdasági ponty helyett

A folyamatosan növekvő élelmiszer árak miatt a fogyasztók mindinkább fordulnak kétes minőségű és eredetű „olcsó” termékek felé.Tovább »

Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor - Setétpatak
A VI. GENIUS diákverseny négy díjnyertes diákjának erdélyi élménybeszámolója

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete jóvoltából a GENIUS diákverseny legjobbjai közül jutalmul az idén is négy tanuló és kísérő tanáruk tíz napot Erdélyben tölthetett.Tovább »


A csodálatos tűzijáték

A Szent István napi égi parádét a magyar fővárosban sokan megcsodáltuk élőben vagy a tévén keresztül. Az olimpiai játékok zárórendezvényéről sem maradhatott el a csodálatos tűzijáték. Hogyan csinálják?Tovább »

Élménybeszámoló
Az üres „gólyafészekben”

Három különálló - összefüggő meseTovább »

Energiatakarékosság
Soha ne főzzünk fedő nélkül!

Hogyan csökkenthetjük a sütéshez, főzéshez használt energiát akár 20-30 százalékkal néhány egyszerű trükk segítségével?Tovább »

Gasztronómia
A „lacikonyha” története

A lacikonyha szabad ég, vagy sátor alatt működő, (olykor állandó, máskor alkalmi, gyakran piaci) kifőzőhely. Szélesebb értelemben alsóbb rendű vendéglő.Tovább »

Olimpia
A sport bölcsője

Az olimpiák eredete, története sok gondot okozott a történelemkutatóknak az elmúlt évszázadok során. Semmi biztosat nem lehet tudni arról, hogy mikor rendezték az első ókori játékokatTovább »

Pedagógusok továbbképzése
Bolyai Nyári Akadémia

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége immár tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei magyar pedagógusok nyári továbbképzését, a Bolyai Nyári Akadémiát.Tovább »

Vajdaság nevezetességei
Maradék

A török hódoltság előtti szőlő- és borkultúrájának köszönhetően Szerémséget a magyar történelmi borvidékek egyikeként tartja számon a szakirodalom.Tovább »

Térségfejlesztés
„Zöld Ház – Ludasi Látogatóközpont” tükörprojekt

A tükörprojekt egy határon átnyúló, transznacionális és interregionális együttműködés, melynek célja a közösség területének harmonikus, kiegyensúlyozott és tartós fejlődése.Tovább »

HíRES MAGYAROK
Harry Houdini

A világ legnagyobb szabadulóművészeTovább »

Apáczai Nyári Akadémia – Újvidék – 2008. július 7-11.
A természet titkai

Fizika, kémia, biológia szakos tanárok, osztálytanítók akkreditált továbbképzéseTovább »

Érdekesség
Unicum

Habár az Unicum az egyik legismertebb magyar ital, történetét kevesen ismerikTovább »

Rendezvény
Veterán autók és motorok bemutatója Zentán

Az idén tizedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi old timer találkozót Szerbiában. A veterán autó- és motortulajdonosok karavánja szombaton Zentán mutatta be a járgányokat.Tovább »

Apáczai Nyári Akadémia – Újvidék – 2008. július 7-11.
A természet titkai

Fizika, kémia, biológia szakos tanárok, osztálytanítók akkreditált továbbképzéseTovább »

Érdekesség
Mióta eszünk kolbászt?

Már a régi görögök is ismerték a kolbászt. A kecskebelekbe töltött, szalonnás, véres készítményekkel a versenyek győzteseit tisztelték meg az Odüsszeia szerint.Tovább »

A TURISTÁK PARADICSOMA
Burj Al Arab, az Ezeregy éjszaka meséiből

A világ egyik legcsodálatosabb szállodája az Egyesült Arab Amirátusok, illetve Dubai város büszkesége csodálatos természeti környezetben egy vitorláshajót idéz fel…Tovább »

Érdekesség
Mióta eszünk savanyú káposztát?

A savanyú káposzta története a római időkhöz vezethető visszaTovább »

Tanári továbbképzés
Apáczai Nyári Akadémia

A természet titkai elnevezésű tanári továbbképzést elsősorban a fizika, a kémia és a biológia szakos tanárok, valamint az osztálytanítók részére szervezik meg.Tovább »

Tanári továbbképzés
Apáczai Nyári Akadémia

A természet titkai elnevezésű tanári továbbképzést elsősorban a fizika, a kémia és a biológia szakos tanárok, valamint az osztálytanítók részére szervezik meg.Tovább »

Air Show
Légi parádé Újvidéken

Egy a témához elhivatott sportpilóta szemszögébőlTovább »

Rendezvény
Nemzetközi Civil Börze és Kiállítás

Civil szervezetek találkozójaTovább »

Rendezvény
Jótékony motorosok

Április 23-tól 25-ig tartották meg az első motoros találkozót Zentán.Tovább »

Rendezvény
Nemzetközi civil börze és kiállítás

A modellértékű, kapcsolatteremtő szakmai kiállítás célja a határon átnyúló partneri kapcsolatok kiépítésének elősegítése.Tovább »

Élménybeszámoló
Háromszög a levegőben

A tavasz szépen csendben belopakodott a mindennapunkba, felváltva az amúgy is enyhe telet. Elérkezett a majális és a tavaszi kirándulások ideje is.Tovább »

KÉPRIPORT
Dísznövény 2008 - szakkiállítás és vásár

Budapesti Corvinus Egyetem - Budai ArborétumTovább »

Fizika az orvosképzésben
Előadássorozat az Újvidéki Egyetem Fizikai Intézetében

Akkreditált tanári továbbképzés keretében négy modulból álló előadássorozat és gyakorlati bemutatás során ismerkedhettek meg a szaktanárok az orvosi fizika legfontosabb témaköreivelTovább »

Egészségügyi világnap
Fellépni a klímaváltozás ellen

Az Egészségügyi Világszervezet április 7-én ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját, ami egyben az egészségügyi világnap is.Tovább »

Kutató Ifjak Konferenciája
A tudás, mint a jövő alapköve

Az EU - Vajdasági Felnőttképzési Központ 2008. március 28-án A tudás, mint a jövő alapköve címmel Zentán megrendezte a Kutató Ifjak Konferenciáját.Tovább »


KÖZLEMÉNY

Tisztelt olvasó! A Fókusz (www.fokusz.info) ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat áprilistól ismét új számokkal jelentkezik. Heti frissítésben, hétfőnként szakcikkeket, tudósításokat, híreket tesz közzé a tudomány világából, bemutatja a vajdasági kutatóműhelyeket, szakembereket, tudósokat. Célja az ismeretterjesztés, kulturális események követése, a fiatalok kutatómunkájának, alkotó jellegű tevékenységének a bemutatása és serkentése. Hírt ad diákversenyekről, tanári továbbképzésekről, az említett témakörökkel kapcsolatos rendezvényekről is. A tájékoztatás mellett az elektronikus folyóiratnak oktatói, nevelői, kapcsolatépítő szerepe is van, lehetőséget ad kulturális jellegű és tudományos szakcikkek megjelentetésére, a diákok szakmunkáinak közzétételére. Az elektronikus folyóirat az office@fokusz.info e-mail címre várja a szakcikkeket, az érdeklődők jelentkezését. A projektum a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének keretében a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.Tovább »

Kovács Sztrikó Zoltán
Vajdasági tanulmányi diákverseny

Helyszín: Zenta, Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos Munkaegység. Időpont: 2007. jan. 12. – 10 óraTovább »

Jegesmedvék nyomában
Aki a jéghideg Dunában fürdik

A 73 éves újvidéki Martinek Antal télen is minden nap úszik a fagyos vízben.Tovább »


Karácsonyi ünnepség

Zentán, a budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar határon túli levelező tagozatán minden évben karácsonyi ünnepséget tartanakTovább »

Elismerés a kiváló munkáért
A 2007 évi Kisebbségekért Díj vajdasági kitüntetettjei

Az idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és Muhi Béla részesültek ebben a rangos elismerésbenTovább »

Oktatás
Magyarkanizsai pedagógust tüntettek ki

Tóth Béla elnyerte a Segíthetek? MOL Tehetséggondozásért díjatTovább »

Élménybeszámoló
Mágnesviharban

Belélegeztem teli tüdővel a langyos tavaszi levegőt, ahogyan kiléptem a repülőtér üvegajtajánTovább »


Az emberi jogok világnapja

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése 1948. december 10-én elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ennek tiszteletére az ENSZ 1950. december 4-én megtartott közgyűlésén ezt a napot az Emberi Jogok Világnapjává nyilvánította.Tovább »


Oktatási kiállítás az Újvidéki Nemzetközi Vásáron

Sorrendben negyedik alkalommal került sor november 29. és december 1. között Újvidéken az oktatási kiállításra, melynek elnevezése ezúttal Útmutató volt. A rendezvény mottója: Egyetem - A te nagy lehetőséged.Tovább »

Megrendezték a kutató diákok vajdasági regionális konferenciáját
Kutató diákok konferenciája

Nagyszerűen sikerült a 2007 évi vajdasági TUDOK, a kutató diákok regionális konferenciája. Vajdaság 16 oktatási intézményéből 152 kutató diák tartott színvonalas előadást, melyet 36 tagú zsűri értékelt.Tovább »


A világ kenyere

A mi mindennapink fesztiváljára készülnek ÚjvidékenTovább »

3. rész
Szülőházam fölött dobbanó szívvel

...Minden stimmelt, de valami mégis furcsa volt. Itt voltam már az első házak felett és nem tudtam, egyszerűen nem éreztem, nem láttam hol vagyok...Tovább »


Sikeres volt a vajdasági TUDOK – 2007

Megrendezték a kutató diákok vajdasági regionális konferenciájátTovább »


Esélyteremtés az oktatásban

Esélyteremtés az oktatásban – határok nélküli együttműködéssel címmel került megrendezésre ez év októberében, Győrben az a háromnapos tanácskozás, amelyre határon túli pedagógiai vezetőket, munkatársakat hívtak meg.Tovább »


Ami a mágia és a sátánizmus hátterében áll

A mágikus praktikák alkalmazásának hagyománya a törzsi társadalmak vallási rendszereinek mintájára szerveződikTovább »


Vajdasági TUDOK - 2007

Kutató diákok konferenciájaTovább »


Vajdasági TUDOK - 2007

Kutató diákok konferenciájaTovább »

1. rész
Szülőházam fölött dobbanó szível

...Minden stimmelt, de valami mégis furcsa volt. Itt voltam már az első házak felett és nem tudtam, egyszerűen nem éreztem, nem láttam hol vagyokTovább »


A magyar tudomány napja

1825 november 3-án a pozsonyi országgyűlésen gróf Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság, a mai Tudományos Akadémia létrehozására.Tovább »


A tudomány iskolája

A Magyar Tudomány Ünnepéről egész novemberben megemlékezünk Vajdaságban isTovább »


Magyar Állatorvosok Világszervezetének közgyűlése Ukrajnában

A Magyar Állatorvosok Világszervezete 2007. október 26 és 27-én Munkácson szakmai konferenciával egybekötött tisztújító közgyűlést tartott.Tovább »

Élménybeszámoló
Sebesség és magasság - 4. rész

...Ki-kihagyott a motor, rángatta a gépet. Nem igaz! Ez nem lehet! Énnálam?Tovább »

Élménybeszámoló
A Dobogó Szív helyén

Betekintés Lakitelekre és a NépfőiskolábaTovább »


Bánsági emlékeink nyomában

Képriportunkkal felhívjuk a figyelmet a vajdasági Bánát egyes történelmi jellegű épületeire, kastélyaira.Tovább »

Élménybeszámoló
Sebesség és magasság - 3. rész

...Ki-kihagyott a motor, rángatta a gépet. Nem igaz! Ez nem lehet! Énnálam?Tovább »

a Diskobolos-díj kiosztása
Kreatív informatika és telekommunikáció

A nemzetközi pályázatra november 20-ig lehet jelentkezniTovább »


Kisegítő tagozatos diákok 3. fesztiválja Zentán

Október 20-án immár harmadik alkalommal rendezték itt meg a vajdasági kisegítő tagozatos és gyógypedagógiai iskolába járó diákok fesztiválját.Tovább »

Élménybeszámoló
Sebesség és magasság - 2. rész

...Ki-kihagyott a motor, rángatta a gépet. Nem igaz! Ez nem lehet! Énnálam?Tovább »


Hadaró Jutka újabb kalandjai

Csütörtökön a Forum Lap- és Könyvkiadóban bemutatták Jódal Rózsa Figyellek, világ! című könyvétTovább »

Élménybeszámoló
Sebesség és magasság

...éppen észak-nyugat irányú pillanathelyzetben voltam, amikor hirtelen, bármi előjel nélkül, erőteljes motorpöfögés és hátra–előre rángatás jelentkezett...Tovább »

Video art
72 órányi digitális örökség

A németországi video art keresztmetszete az újvidéki Fekete HázbanTovább »

Környezetvédelem az élelmiszeriparban
Cukor, te édes...

A helyzet az jó, de nem reménytelen – Beszélgetés mgr. Sörös Zitával a cukortermelés, a környezet- és az egészégvédelem összefüggéseirőlTovább »

Makettek kiállítása
Nemzetközi repülősnap Zentán

A zentai Modelius makett klub az idén is megszervezte a nemzetközi jellegű makett kiállítást.Tovább »


Számítógépes adatbányászat mindenkinek

Már a 20. századot is az információ korának nevezték. Akkor mit mondjunk a 21.-re?Tovább »

Vajdasági TUDOK
Regionális Középiskolai Tudományos Diákköri Konferencia

Szabadka – 2007. nov. 24. - FELHÍVÁSTovább »

Repüléstechnika, modellezés
Repülő miniatűrök

Szombaton a zentai Művelődési Házban látványos nemzetközi makettkiállítást és versenyt szerveztek.Tovább »

Beszámoló
Ifjúságkutatás 2007

Az Identitás Kisebbségkutató Műhely a 8. Nyári Ifjúsági Játékokon Ifjúságkutatás 2007 címmel felmérést végzett a Játékokon résztvevők és a rendezvényt látogatók körében.Tovább »

Mamut projektum
Mamut a városközpontban

Szombaton este Nagykikinda központjában nagy tömeg gyülekezett a Nemzeti Múzeum előtti téren, mindenki a Kika névre keresztelt, 11 évvel ezelőtt a téglagyári agyagban talált mamutra volt kíváncsi.Tovább »

Csantavéri gyerekek a mesztegnyői táborban
Határtalan barátságok

Huszonegyedik éve már, hogy határon túli magyar fiatalokat látott vendégül Mesztegnyő, a Somogy megyei falu. Csantavérről nyolcan mentünk az egy hetes Kárpát-medencei ifjúsági találkozóra, amely augusztus 15-től 21-ig tartott.Tovább »

Hagyományápoló tábor
Kincses Tarisznya

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az újvidéki Sonja Marinković Általános Iskolával együttműködve a nyári szünidőben immár nyolcadik alkalommal rendezte meg az általános iskolai Kincses Tarisznya tábort.Tovább »

Nyári táborok
Vadvirág hagyományőrző és honismereti tábor

Idén 13. alkalommal szervezték meg Adán a Vadvirág hagyományőrző és honismereti tábort.Tovább »

VII. Apáczai Nyári Akadémia
A szülő öröme a boldog gyermek

Nyári szakmai találkozó és továbbképzés osztályfőnökök részéreTovább »

Csillagászat
Valami fontos történik az űrben

Az Astronomija című folyóirathoz fogható errefelé csak Szlovéniában van – Beszélgetés Aleksandar Zorkić főszerkesztővelTovább »

Közismert vajdasági költő
Thurzó Lajos élete és munkássága

„Thurzó Lajos neve szimbólummá lett, s magában hordja az egész vajdasági magyar szellemi életet a második világháború után..."Tovább »

Az V. GENIUS verseny néhány díjnyertes diákjának élménydús vakációja
Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor – Setétpatak

2. rész - Az idei GENIUS diákverseny legjobbjai jutalmul nemcsak oklevelet és könyvcsomagot, hanem nyári táborokba részvételi felajánlást is kaptak. Négy diákot vitt el Tóth Béla szaktanár, mentor a setétpataki anyanyelvi táborba.Tovább »

VII. Apáczai Nyári Akadémia
Történelem és magyarság - beszámoló

A Történelem és magyarság tanári továbbképzés 2007. július 2 – 7. között zajlott az újvidéki Apáczai Diákotthonban.Tovább »

Válogatás az V. GENIUS diákverseny szakmunkáiból
...Mert tanulni kell!

Miért nem szeretnek a diákok tanulni? Milyen nehézségekkel kell nap-mint nap szembenézniük? Milyen negatív dolog áll mindezek hátterében, ami befolyásolja döntéseiket? Kutatásunk témája ezeknek az igen kényes kérdéseknek a megválaszolása.Tovább »

Az V. GENIUS verseny néhány díjnyertes diákjának élménydús vakációja
Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor – Setétpatak

1. rész - Az idei GENIUS diákverseny legjobbjai jutalmul nemcsak oklevelet és könyvcsomagot, hanem nyári táborokba részvételi felajánlást is kaptak. Négy diákot vitt el Tóth Béla szaktanár, mentor a setétpataki anyanyelvi táborba.Tovább »

Természetvédelem kamera és zene segítségével
Állat, növény, táj – földről, vízből, levegőből

Természetvédelem kamera és zene segítségével – Beszélgetés Kovács Szilárddal és Erős ErvinnelTovább »

Határon túli pedagógusok továbbképzése Erdélyben
XV. Bolyai Nyári Akadémia – 2007

Képriport a Bolyai Nyári AkadémiárólTovább »

Közélet
A Drámapedagógiai Társaság a világhálón

Új weboldal indult. A Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társaság megjelent az interneten.Tovább »

VII. Apáczai Nyári Akadémia
A természet egysége

Nyári szakmai találkozó és továbbképzés a fizika, kémia, biológia szakos tanárok és osztálytanítók részére.Tovább »

Határon túli pedagógusok továbbképzése Erdélyben
XV. Bolyai Nyári Akadémia – 2007

Határon túli pedagógusok továbbképzése ErdélybenTovább »

Felsőoktatás
Van még szabad hely

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére az idén is 30 hallgatót vehettek fel: 19-et állami költségen, 11-et önköltséges alapon. Beszélgetés dr. Láncz Irénnel, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanszékvezetőjével.Tovább »

Közélet
"Terrorizmus? Nem kell!"

Beszélgetés Marija Gajickival, a Vojvođanka regionális női kezdeményezés elnökével nem csak női témákról.Tovább »

VAJDASÁG NEVEZETESSÉGEI
Bács várának története

Képes beszámoló az Apáczai Nyári Akadémia - Történelem és magyarság csoportjának szakmai kirándulásárólTovább »

Extra Produktivitás Program
A világszínvonalú termelékenységért

Hétfőn Milan Nonković előadása az újvidéki Műszaki Tudományok KaránTovább »

Együttműködés és munkamegosztás
Együtt erősek lehetünk

Az MTA kihelyezett bizottsági ülése SzabadkánTovább »

Nacionalizmus, xenofóbia...
Szembeszállni a gyűlölettel

Beszélgetés Marija Gajickivel a HATE kapcsánTovább »


Romológiai iskola Újvidéken

Vitatribünt tartottak a roma nyelv standardizációja érdekébenTovább »

A falra írni muszáj!
Street art

Az is látja, aki nem akarja – Az újvidéki falfirkákrólTovább »

A tehetséggondozás elmélete és gyakorlata
IFJÚ GÉNIUSZOK

Az átlagon felüli képességekkel és személyiségjegyekkel megáldott fiatalokra mondjuk azt, hogy tehetségesek. Olyan testi és lelki adottságokkal rendelkeznek, amelyek kiváló tanulást, sikeres érvényesülést, kivételes teljesítményt tesznek lehetővé.Tovább »

A két napig tartó záróvizsga eredményeként 30 kertészmérnök állhat e térség mezőgazdaságának a szolgálatába
Tömeges diplomázás Zentán!

A Budapesti Corvinus Egyetem 30 hallgatója kertészmérnök lettTovább »


VAJDASÁGI ISMERETTERJESZTŐ ÉS TUDOMÁNYNÉPSZERŰSÍTŐ ELEKTRONIKUS FOLYÓIRAT

A most induló ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szakcikkeket, tudósításokat, híreket tesz közzé a tudomány világából, bemutatja a vajdasági kutatóműhelyeket, szakembereket, tudósokat. Célja az ismeretterjesztés, kulturális események követése, a fiatalok kutatómunkájának, alkotó jellegű tevékenységének a bemutatása és serkentése...Tovább »

MODERN TECHNOLÓGIA
Poloska 25 euróért!

Tanulni?! Minek?! Mikrofon a fülben, kamera a golyóstollbanTovább »


Jubiláris GENIUS konferencia és diákverseny a Vajdaságban

Kiváló előadásokkal mutatkoztak be a tehetséges diákokTovább »

Tudta-e?
Egy mobiltelefon 7-szer szennyezettebb felület, mint egy utcai korlát, de csak 2-szer több baktérium van rajta, mint egy billentyűzeten.
Támogató
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap