Tudta-e?
Az első technológiai cég, amely a kaliforniai Szilikon-völgyben telepedett le, a Hewlett-Packard volt, 1938-ban. A Stanford Egyetem két mérnöke, Bill Hewlett és Dave Packard egy garázsban indították cégüket, 1538 dollár tőkével. Az első termékük egy hanggenerátor volt, amit a Walt Disney Studios vett meg, a "Fantasia" című film effektusaihoz.

85. szám - 2011. június 01.

Őskori "szerszámgyárat" fedeztek fel Kínában

Hatszázezer éves "szerszámgyárat" fedeztek fel Kína középső részén, Honan (Henan) tartományban kínai és ausztrál régészek

A Lusi (Lushi) megyében feltárt helyszínen száznál több pattintott kőeszköz került napvilágra. A kőszerszámok hasonlatosak azokhoz, amelyek a Homo erectushoz köthető más kínai lelőhelyeken kerültek elő. "Szerszámgyárra első ízben bukkantunk, ez viszont arról tanúskodik, hogy a Homo erectus sokkal összetettebb közösségekben élt, mint eddig feltételeztük" - nyilatkozta Lü Huajü (Lu Huayu), a Nancsingi (Nanjing) Egyetem professzora.

A Homo erectus ("felegyenesedett ember") mintegy 1,8 millió (mások szerint 1,2 millió) évvel ezelőtt jelent meg és körülbelül 200 ezer évvel ezelőtt tűnt le. Afrikában alakult ki, de eljutott Ázsia és Európa területeire is. Félig vándorló, félig letelepedett életet élhetett, élelmüket főleg gyűjtögetéssel és kisebb állatok vadászatával szerezték. Speciális pattintott kőeszközeik mintegy 1,4 millió éve jelentek meg, ezt az eszközkészítő technikát acheuli iparnak (acheuli kultúra) nevezik az észak-franciaországi Saint-Acheul melletti lelőhely után. Az acheuli ipar jellegzetes terméke a csepp alakú szakóca.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2025 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor