Tudta-e?
A rágógumit egy fogorvos, bizonyos William Semple találta fel állkapocs erősítési céllal.

41. szám - 2008. június 2.

A telemedicina lehetőségei

A telemedicina különféle korszerű telekommunikációs eszközökkel való diagnosztizálást, tanácsadást és terápiát végez.
Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

1

Tele- előtagú szavainknak ez az egyik legújabbika nyugodtan helyettesíthető lenne a távgyógyászat főnévvel, ugyanis a tele nagy távolságra vonatkozik, a medicina pedig az orvostannak, a gyógyászatnak kevésbé használatos neve a magyarban (az indoeurópai nyelvek, az angol, a német, a francia, az olasz, a román, a bolgár, a lengyel stb. viszont mind ezt, illetve alakváltozatát használják). Persze a távgyógyászat szó elterjedésére nem sok remény van, hiszen a távolbalátó sem szorította háttérbe a televíziót és a távbeszélő sem a telefont. Az ilyen típusúak közül voltaképpen nem a telemedicina az első orvosi vonatkozású szó, van már teleterápia (’távkezelés’, mint például sugarazás) és teleradiográfia is (’a kép kúpos elhajlásának elhárítása céljából 2-3 m távolságból készített röntgenfelvétel’).

A telemedicina hivatalos meghatározás szerint olyan távorvoslási munka, amelyben a vizsgált anyag vagy személy képe interaktív telekommunikációs kapcsolaton keresztül egy képernyőn jelenik meg a távoli szakember (a konzulens) számára. A távkapcsolat annak a szimulációja, mintha a konzulens a vizsgált anyagot vagy személyt földrajzi távolságtól függetlenül, közvetlen módon véleményezné. Tehát arról van szó, hogy az orvos az adatátviteli vonal túlsó végén a folyamatosan hozzá érkező információk alapján és a szerepének megfelelő mértékben beleavatkozik a beteg gyógyításába. A telemedicinának a vizsgálati és kiértékelési helyszín közötti távolság kiiktatásával jelentős szerepe van az egészségmegőrzés és a betegellátás minőségének javításában. Alkalmazása a gyakorlati orvoslásban több fontos előnnyel jár. A betegnek kevesebbet kell utaznia, növekszik a hasznos orvosi munkaidő, a súlyos esetek helyi ellátása csökkentheti a szállítással járó kockázat nagyságát stb. A telemedicinával költség is megtakarítható. Csökkennek a beteg és a konzultánsok utaztatásával járó költségek, mert sem a betegek esetleges szállításával, idegen intézetben végzett vizsgálatával, elhelyezésével nem kell számolni, sem a szükséges konzíliumok esetén a szakértő specialisták utazási és egyéb költségei nem merülnek fel. A rendszer korlátlanul bővíthető, bármely földrajzi helyen újabb és újabb állomások illeszthetők a már meglévőkhöz, és így gazdaságossága tovább javul.

A telemedicina alkalmazásával az egészségügyileg kevéssé ellátott területeken is színvonalas orvosi ellátás teremthető meg. A rendszer növeli a gyógyító munka biztonságát, ugyanis az adott szakterületek elismert szakértőivel folytatott azonnali konzultációra ad módot a kezelő orvosnak. Így kevesebb szakorvos igénybevételével is lehetséges megfelelő orvosi ellátás. Ezenkívül az alkalmazott gyógymódhoz szükséges különleges szolgáltatások, műszaki eszközök és specialisták száma is csökkenthető.

A telemedicina szóval párhuzamosan további tele- előtagú orvosi szavak jelentek meg a magyar nyelvhasználatban: telekonzílium, telediagnosztika stb. A műszaki eszközök fejlettsége telekonzíliumot is lehetővé tesz. A műtéti szövetminták, az elektronmikroszkóppal vizsgált metszetek nagy felbontásban, jó minőségben, élőben közvetíthetők a konzultáció helyszínei között, számítógépre mentett képi állományként pedig tovább elemezhetők és archiválhatók. A telediagnosztika segítségével meggyorsítható a kórisme felállítása és a gyógymód meghatározása. Sürgős beavatkozást kívánó esetekben ez életeket menthet.

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor