Tudta-e?
...hogy a legújabb számítások szerint a globális felmelegedés következtében a tengerszint 1,5 méterrel emelkedik majd a 21. század folyamán?

67. szám - 2008. december 1.

Merényletek

Róma

A római légiók ugyan egyre messzebbre terjesztik ki a birodalom határait, ám az államszervezet eresztékei recsegnek. Ami jó volt a kis görög államoknak, nem elég egy világbirodalom számára. Az államigazgatásban elburjánzik a bürokrácia és a korrupció, a hatalmas birodalom válságból válságba esik. Veszélyben az impérium...

Róma köztársaság, és a demokráciára esküszik. Hamarosan nagyhatalom lesz, amely hathatósan beleszól az akkori világ dolgaiba. Az időszámítás fordulóját megelőző hatvanas években Itália, Szardínia, Szicília, Korzika, Illíria, Makedónia. Görögország, Hiszpánia, Kisázsia és Észak-Afrika jókora darabja alkotja a római birodalmat.

Az éremnek azonban két oldala van. A római légiók ugyan egyre messzebbre terjesztik ki a birodalom határait, ám az államszervezet eresztékei recsegnek. Ami jó volt a kis görög államoknak, nem elég egy világbirodalom számára. Az államigazgatásban elburjánzik a bürokrácia és a korrupció, a hatalmas birodalom válságból válságba esik. Veszélyben az impérium.

Azután megjelenik Caesar.

A triumvirátus a hármak uralma. Pompeius, Crassus és Caesar megegyeztek, hogy egyetlen olyan vállalkozásba sem fognak, amelyet valamelyikük nem találna helyesnek. Tisztességes játék, ha a megállapított szabályok. szerint játszanak. Pompeius híres hadvezér, Crassusnak pénze van, Róma földjének jelentős része az övé. Caesar katona, az utóbbi időben sikeres hadvezér. Három kivételes tehetségű férfi egyesítette erejét, s mégsem mennek semmire. Talán azért, mert már régóta egymás ellen dolgoznak. Mindegyikük korlátlan hatalomra vágyik.

Pompeius törekedik rá a leginkább. Azt mondják, csak azért vette feleségül Caesar lányát, Júliát, hogy ellenfelét megnyerje magának. Persze éppígy beszélik azt is, hogy Caesar azért adta a lányát Pompeiushoz, hogy minden lépéséről tudomása legyen.

Caesar mindenekelőtt hadvezér volt. Elindult a római sereg élén, hogy meghódítsa Galliát. Két társa örült, hogy szabad kezet nyer, egy évre rá azonban Crassus a parthusok ellen vezetett hadjáratban életét vesztette. Pompeius számára végre itt volt az alkalom, hogy a maga kezébe összpontosítsa a hatalmat.

A hadvezér Caesar még átkel a tengeren Britanniába, tudja, hogy minden további győzelemmel erősebbé válik. Lelkes hadsereg áll mögötte, jelentős vagyonra tett szert, s a kézvélemény az ő pártján van. Pompeius ez alatt Róma egyeduralkodójává lesz, s Caesar tud erről.

A válság elkerülhetetlen. Pompeius javaslatot tesz a szenátusban, hogy Caesart fosszák meg a vezetéstől. A hadvezér védekezik, legalább két légió meghagyását kéri, hogy a meghódított területen: biztosíthassa a rendet. A szenátus elutasítja kérését, és Caesar döntő lépésre szánja el magát. Meg van róla győződve, hogy megkockáztathatja a lázadást. Az i. e. 49. év januárjában kimondja a Rubicon partján a hírhedt szavakat: "A kocka el van vetve", átmegy a hídon, s egyetlen légióval Róma ellen vonul.

Pompeius megszökik Rómából, és igyekszik hadsereget szervezni. A stratégák úgy vélik, hogy eleve vesztett harcba bocsátkozik, s majdhogynem tévednek. Négyéves polgárháborúra kerül sor, amelyet Caesar csakugyan nem óhajtott. A görög Farszal mellett végül is győz, Pompeius elmenekül, és Egyiptomban keres menedéket.

XII. Ptolemaiosz király azonban partra szállni sem engedi a kényurat. Gyilkosokat küld a hajójára, és Pompeius levágott fejét bemutatja az egyiptomi partokra érkező Caesarnak. Caesar ennek ellenére megfosztja trónjától, és romantikus szerelmét, Kleopátra királynőt s annak ifjú öccsét, XIII. Ptolemaioszt ülteti a helyére, sőt még egy kis szerelmi kalandra is ráér, amelyet bizonyára mindenki ismer.

Győzelme még nem teljes, le kell még számolnia Pompeius híveinek maradványával; de i. e. 45-ben már abszolút győztes, diadalmenetek ünnepeltje, a római birodalom mindenható ura, és mivel a szenátus elhatározta, hogy szobrot állít neki "Róma oltalmazóinak" emlékművei között, tulajdonképpen isten is.

A római köztársaság megdőlt, nem felelt meg többé az uralkodó osztály, a rabszolgatartók érdekeinek. Elmélyült az osztályellentét a latifundiumok gazdag birtokosai és a teljes jogfosztottságban élő szegények között, a hatalmon levő nagybirtokosok tehát a bevált módszert, a diktatúrát választották, amely képes elhallgattatni a kizsákmányolt elégedetlenkedőket.

Caesar diktátor lett, konzul, főpap (pontifex maximus) és cenzor, kezében volt a hadsereg, ő nevezte ki a magas hivatalok viselőit, megkapta az "imperátor" és a "haza atyja" címet, s nem volt olyan tisztség, sem magas méltóság, amelyet el ne nyert volna.

De nem volt király. És vitatható, akart-e vajon azzá lenni.

Caius Julius Caesar egy bizonyos időszakban mindent megengedhetett magának, a közvélemény az ő pártján állt. Később azonban fokozatosan csökkent a népszerűsége. A nép között híre ment, és ezt Caesar életrajzában Suetomus is felegyezte, hogy az isteni Julius első konzulsága idején csaknem tíz tonna aranyat lopott el a Capitoliuinból, s tettét csalással leplezte, arannyal vont be vörösrezet, hamissal cserélvén fel imígy a valódit. Az egyiptomi Ptolemaiosztól több mint százötven tonna ezüstöt csalt ki, lopott és rabolt, paráználkodott barátai feleségével, és nem vetette meg a férfiak szerelmét sem, egyik napról a másikra a legrosszabb hírében állt. Ráadásul számtalan faragatlanságot követett el, amire a rómaiak különösen érzékenyek voltak.

Suetonius: "Minden tisztséget kényére - kedvére adott s kapott. A harmadik és negyedik consulságot már csak névleg viselte… A hagyományokat semmibe véve, éppilyen önkényesen osztogatta a hivatalokat több évre, tíz praetori rangú embernek consuli jelvényeket ajándékozott, újdonsült polgárjogú személyeket, köztük néhány félig barbár gallust, felvett a szenátorok sorába. Ezen kívül a pénzverde meg az adóügyek vezetését házi rabszolgáira bízta. Az Alexandriában hátrahagyott három légió gondját és parancsnokságát Rufióra, szabadosa fiára, egyik kedvenckéjére bízta."

Talán leginkább azzal sértette meg a hagyományokhoz oly nagyon ragaszkodó rómaiakat, hogy ülve maradt a város tiszteletre méltó polgárai előtt, amikor azok a legnagyobb tiszteletadás felajánlásával járultak elébe. Nem állt fel, nem adta meg nekik az őket megillető tiszteletet, s ezzel kesztyűt dobón a tiszteletre méltó rómaiak arcába. Ezt pedig Róma nem szokta megbocsátani. Akár valóság volt, akár célzatos suttogó propaganda, erősen kikezdte hírnevét az a szájról szájra járó hír, hogy elégedetlen Rómával, a város nem eléggé reprezentatív számára, s ezért Alexandriába készül áttenni székhelyét.



Caesar, a diktátor gőgös volt, ezt mindenki tudta, de most már nem is kedvelték, s ez újdonságnak számított. Az ellenség kapott az alkalmon, és napról napra erősebb lett. Caesar ellenfelei előbb megállapodtak, azután szervezkedni kezdtek. Vezéreik végül gyilkosságra szánták el magukat. Elhatározásuk egyik legfőbb oka az a megállapítás volt, hogy Caesar meg akarja koronáztatni magát, vagyis el akarja árulni a köztársasági elveket, amelyekre a rómaiak oly büszkék voltak.

A királyi koronával való kacérkodás, ez volt az utolsó csepp a kicsordulni készülő pohárba, s úgy tetszik, ez volt Caesar meggyilkolásának oka is. De hát igaz-e egyáltalában, hogy meg akarta koronáztatni magát ?

Sok minden tanúskodik arról, hogy nem szándékozott király lenni. Amikor i. e. 44. február 15-én visszatért az afrikai hadjáratból, a római városatyák s a város lakossága pompás diadalmenetet rendezett számára. Caesar a hatalom és dicsőség tetőfokán állt. A tömeg ujjongott, a magas tisztségek viselői szerencsét kívántak a hadvezérnek, a rabszolgák porba hullottak előtte, az asszonyok és hajadonok ájuldozva csodálták. Aztán a főpapok egyike babérkoszorús koronát tett Caesar fejére. Váratlanul, minden előkészület és bevezetés nélkül. Mintegy meglepetésként. Maga Caesar számára is.

Pillanatnyi zavart csend. A tömeg visszafojtja lélegzetét, Caesar néhány másodpercig király. Ekkor azonban közbelép Cassius szenátor. Caesarral egyidejűleg a királyi jelkép után nyúl (Caesar ugyanis felemelte a karját, hogy elhárítsa, de talán csak hogy megigazítsa fején a gyémántkoronát), a szó szoros értelmében letépi a diktátor fejéről, s az ölébe veti. Újabb tétova csend. De Caesar megérti, nyomban alkalmazkodik a helyzethez, mosolyog, mintha csupán tréfáról volna szó, s a nép elégedett, már ismét ujjong.

Ma már nehéz eldönteni a régi vitát, vajon fején akarta-e hagyni Caesar a királyi koronát vagy sem. Lehet, hogy megérezte a pillanat veszélyét, ösztönösen alkalmazkodott, és megőrizte jó hírét. De talán nem is erről van szó. Inkább arra a kérdésre kell választ keresnünk, miért helyezte a főpap váratlanul a fejére a királyi hatalom szimbólumát. Nem volt-e ez politikai provokáció ? Esetleg az összeesküvés előre megbeszélt részlete ? Nem kerestek-e a merénylők ürügyet egy tetthez, nem játszottak-e begyakorolt jelenetet, hogy megnyerjék a közvéleményt ?

Amikor Marcus Antonius konzul másodszor próbálta Caesar fejére helyezni a királyi koronát, ami lehetett provokáció is, meg nem is, a diktátor erélyesen ledobta, és tüntetően a Capitoliumra küldte Jupiternek. Akart-e tehát, vagy nem akart király lenni ?

Cicero nézete szerint akart. De Cicero Caesar esküdt ellensége, s pártatlanságában joggal kételkedhetünk. Azt állítja ugyanis, hogy Caesar mindenekelőtt azért utasította vissza a koronát, hogy a nyilvánosságot megtévessze. Ha a talpraesett Cassius szenátor közbe nem lép, a fején hagyta volna. Akkor hát ügyes diplomáciai húzás lett volna csupán ?

Még egy körülmény mond ellent annak a vádnak, hogy Caesar a királyi rangra vágyott. Ha ő maga provokálta volna ki a szenátus koronázási javaslatát, aligha vonakodik részt venni azon az ülésen, amelyen éppen ezt a legfőbb címet kellett volna elnyernie. Caesar nem volt ugyan szeszélyes, de az i. e. 44. év márciusának idusán, azon a végzetes reggelen, bizonyíthatóan nem szándékozott a szenátusba menni. Nem lehetetlen tehát, hogy a koronázásról keringő híreket taktikai okokból maguk az összeesküvők terjesztették.

folytatjuk
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor