Makedónia

II. Fülöp (Philipposz), a makedón birodalom megalapítója olyan családból származott, amelyben a fiúk nem riadtak vissza az apagyilkosságtól, az apák lelkiismeret furdalás nélkül tették el láb alól kényelmetlen fiaikat, testvér testvért ölt.

II. Fülöp (i. e. 382-336) kitűnő hadvezér, éles eszű államférfi, ügyes diplomata, tehetséges és értelmes ember volt. Hatalmába kerítette Észak-Makedóniát, megszerezte a gazdag pangeóni aranybányákat, vagyonra és politikai hatalomra tett szert, győzni tudott számtalan csatában, s végül a görög városállamok szövetségének képviselőjévé lett. Meg lehetett elégedve.

Felesége, Olümpiasz azonban többre vágyott, világbirodalomról álmodott. Amikor férjét, II. Fülöpöt nem sikerült további hódításokra rábírnia, a fiába, Sándorba vetette minden reményét. Sándor i.e. 356-ban született, s jó tanítót kapott, a régi Görögország egyik legjelentősebb filozófusát, Arisztotelészt. Tizennégy éves korában már tiszt, s kezdettől fogva remek stratéga, megvolt tehát minden képessége ahhoz, hogy hozzálásson öröklött birodalma határainak kiterjesztéséhez. Korának nincs dicsőbb uralkodója nála. Hanem a mód, ahogyan anyja a királyi trónra juttatta, nem volt méltó Sándor nagyságához.

A kor szokása megengedte, hogy a férfinak több felesége legyen. Fülöp nem fért meg Olümpiasszal, aki minden alkalommal szemére vetette, hogy nem eléggé becsvágyó, s feleségül vette a Ptolemaidák családjából származó szép és fiatal Kleopátrát, a híres egyiptomi királynő névrokonát. Második felesége nemsokára fiút szült neki. Ha ritkán fordult is elő, hogy az egyik feleség a másikra féltékenykedjen, Olümpiaszt az új frigy mégis mélyen sértette királynői méltóságában, s elhatározta, hogy visszavonul Epiruszba, ahonnan származott.



Ekkor született meg Fülöp és Kleopátra fia, s Olümpiasz ráeszmélt, hogy hibát követett el, amikor meggondolatlanul otthagyta férjét, és feladta a királyi udvarban betöltött pozícióját. Fia, Sándor ugyanis anyja könnyelmű távozásával elvesztette a trónra való jogát. Fülöp trónjának örököse most Kleopátra még nevet sem nyert fia lett, s a nagyravágyó anya terveit összeomlás fenyegette. Hanem Olűmpiasz nem azok közül való volt, akiket az első balsiker meghátrálásra kényszerít.

Eközben Fülöp nem henyélt, újabb katonai sikereket könyvelt el, s a nép lelkesen ünnepelte királyát. Amikor megérkezett Rigaiba, udvaroncai nagyszabású ünnepséget rendeztek újszülött fia, a trőnörökös tiszteletére. Az amfiteátrum méltó színhelye volt az efféle nevezetes eseménynek, a körlépcsők zsúfolásig megteltek kíváncsiakkal. A király gyalogszerrel indult a színházba, testőrségét előreküldte. Az utcát elözönlötte a nép, mindenki látni akarta a királyt, üdvözölni, a tulajdon szemével látni a nagyszerű győztest. Fülöp lépésről lépésre tört magának utat a lelkes tömegben, boldog volt, karját magasba tartva köszöngetett mindenfelé. Egyszer csak egy ismeretlen férfi tűnik fel mellette, a kezében tőr. Még egy lépés, aztán egy döfés, majd még egy. A király a földre zuhan. Az emberek rávetik magukat a gyilkosra, s a helyszínen agyonverik.

Hanem a király holtan hever a lábuk előtt. Csak nehezen sikerült megállapítani az eléktelenített hullájú tettes kilétét. Előkelő családból származott, és senki sem akart hinni a fülének, amikor elterjedt a hír, hogy Fülöp királyt egyik legtehetségesebb tisztje, Pauszaniasz ölte meg, feddhetetlen, talpig becsületes férfi, de Sándornak és anyjának, Olümpiasznak bizalmas barátja. Sándor apja halálával visszanyerte esélyét, amelyet korábban anyja oly oktalanul eljátszott. A király halála után az emberek firtatni kezdték, honnan jött a gyilkos, és miért ölt.

A válasz olyan meglepő volt, hogy nyilvánosan senki sem merte kimondani. A felháborodott polgárok ugyanis nyomban a merénylet megtörténte után két kiszökött lovat találtak a piactér túlsó oldalán. Nem volt nehéz rájönniük, hogy ezeket Pauszaniasz tartotta készenlétben, hogy biztonságba kerüljön. De ez még nem volt minden. Nem messze a lovaktól két előkelő lovas várakozott. Az őrség körülfogta, s kivont karddal felszólította őket, hogy szálljanak le a nyeregből, és fedjék fel kilétüket. A fegyveresek kardja azonban csakhamar ismét eltűnt hüvelyében. A lovasok egyike a meggyilkolt király fia, Sándor volt, a másik lovon Fülöp özvegye, Olümpiasz ült.

A testőrök visszakoznak, a nép elcsendesedik, lassan eloszlik az agoráról. Mindenki tudja már, miért gyilkolták meg Fülöp királyt, de kimondani senki sem meri. Mert Sándor immár király. Trónra lépett, uralkodóvá nyilvánította magát, és többé senki sem emlékezett Kleopátrára és újszülött fiára. Sándor gondos anyját kivéve. Olümpiasz nem akart újabb hibát elkövetni, mint mondják, saját kezűleg fojtotta meg a csecsemőt. Ezek után elrendelte a tettesek után való nyomozást az egész állam területén, "mert az összeesküvés vezetőit le kell leplezni és szigorúan meg kell büntetni".


Nagy Sándor rendkívüli képességű uralkodó volt. Elfoglalt, uralma alá hajtott, és világbirodalommá szervezett egy olyan hatalmas területet, amely az akkor ismert világ végső határáig nyúlt. Büszkesége volt kórosan becsvágyó anyjának, aki maga is jelentős politikai személyiséggé lett, bárha híre nem vált is dicsőségére. Olümpiasz mindenekelőtt gondoskodott róla, hogy valamennyi, akárcsak vélt ellenfelét meggyilkoltassa. Céltudatosan nevelte unokáját, a következő Sándort, hogy a nemzetségnek legyen tartalékban rátermett trónörököse, és nem adta ki a hatalmat élete legnagyobb csalódásának pillanatában sem.

Nagy Sándort váratlanul, újabb hadjáratok előkészületei közben érte a halál. Hideglelés, majd súlyos láz gyötörte, harminchárom éves korában halt meg, mint a krónikás mondja, "munkában és élvezetekben való mértéktelensége következtében".

Olümpiasz álma szertefoszlott, a hatalmas birodalom nem élte túl alapítója halálát. Még az olyan rutinos cselszövőnek, mint amilyen Sándor anyja volt, sem sikerült megtartania kezében a hatalmat s átadni unokájának. Ismeretes, hogy a nagy birodalmon Sándor utódai, a diadochusok osztoztak meg. Viszálykodtak egymás között, csupán egy dologban értettek egyet, az első számú közellenség Olümpiasz, a múlt kegyetlen tetteinek hátterében meghúzódó szürke eminenciás. Az általános harag tehát a legtöbb rossz okozója ellen fordul.



Olümpiasz nem tudta megtartani politikai befolyását. Hamar felismerte ezt a tényt, sejtette, hogy helyzete reménytelen. Mindamellett parancsot adott még a könyörtelen tisztogatásra. Pella, az akkori Makedónfa fővárosa kegyetlen öldöklés napjait élte át. Sándor utódai elhatározták, hogy véget vetnek a rémuralomnak. Katonákat küldenek Pellába, Olümpiasz néhány hívével Püdna kikötőjébe menekül, de Kasszandrosz sietve bekeríti a várost. Először csellel próbál elbánni a veszedelmes asszonnyal, követeket küld hozzá, akik szavatolják a városból való szabad eltávozását.

Olümpiasznak azonban megvannak a maga tapasztalatai, nem hisz az ígéreteknek, sejti, hogy nem jutna el messzire, hiszen már abban az időben is ismeretes volt a "szökés közben lelőtték" kifejezés, s így az ajánlatot visszautasítja. Kasszandrosz kénytelen más módszerhez folyamodni, megfenyegeti Olümpiaszt, hogy elkövetett gaztettei miatt a nép ítélőszéke elé állítja. Olümpiasz nem fél. Tudja jól, milyen mélységesen tiszteli a nép Nagy Sándor emlékét, számit tehát a közvélemény támogatására, és bízik benne, hogy nem akad bíró, aki el merné ítélni az uralkodók legnagyobbikának anyját. Így Kasszandrosz számára nem marad más lehetőség, Olümpiasz erőszakos halála mellett dönt.

Az anyakirályné időközben visszatért a fővárosban levő palotába. Kasszandrosz kiválasztja kétszáz legtapasztaltabb harcosát, s a városba küldi őket egyetlen paranccsal, bármi módon tegyék el láb alól Olümpiaszt. Kétszáz állig felfegyverzett, a világ minden harcmezejét megjárt katona áll szemben egyetlen idős asszonnyal. Legyőzötten térnek vissza. A királyné idejében hírét vette a közeledő hóhéroknak. Elébük ment, szolgálóitól támogatva odaállt a katonák csatasora elé. Nem sokat beszélt, mindössze annyit mondott, hogy Nagy Sándor anyja és Sándor hős apjának, Makedónfai Fülöpnek a felesége áll előttük. Egyetlen katonának sem volt bátorsága, hogy fegyverét ráemelje.



Kasszandrosz magánkívül van, de újabb ötlete támad. Olümpiasz végtére is ártatlan emberek százait gyilkoltatta le. Az áldozatok után utódok, rokonok, özvegyek maradtak, valamennyi csak a bosszúért él. Bonyolult műveletet kellett végrehajtani. Kasszandrosz bizalmasai szétszéledtek a városokba és falvakba, s egybehívták a bosszúra szomjazókat. ők álltak azután szemtől szembe ellenségükkel.

Olümpiasz ezúttal is elébük ment, bízott személyisége erejében. Csakhogy ezek az emberek másképpen ismerték Sándor diadalútját, tudták, hogy az szeretteik holttestén keresztül vezetett. A tömeg felmorajlik, haragos kiáltások hangzanak fel, aztán repül az első kő. A továbbiak már sűrűn hullanak, akár a tavaszi zápor. Olümpiasz a felismerhetetlenségig megkövezetten hever a palota kapui előtt.

Kasszandrosz megszervezte a gyilkosságot, ő maga azonban a hát-térben marad, s a történelem ítélőszéke előtt mossa kezeit, részvételét ugyanis senki sem bizonyíthatja. Hogy biztos lehessen a dolgában, bebörtönözteti még a kis Sándort és anyját, Roxánát, s később elrendeli megöletésüket. Semmi sem változott tehát. Csak az uralkodók cserélődtek ki a trónon, a háttérben meghúzódó gyilkosokat váltották fel más gyilkosok.