Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata - a Borogyino-i ütközet

1. rész
2. rész

Az oroszországi invázió (1812 június-augusztus):

A Grande Armée első őrjáratai 1812. június 22-én érték el a Nyemant, de az ellenségnek nyomát sem látták a keleti parton. Amikor Napóleon megérkezett, személyesen vette szemügyre a két folyópartot, miközben a hadsereg két előretolt hadteste Davout és Oudmot vezetésével a Lefebvre, Mortier és Bessiéres alá tartozó Császári Gárdával felfejlődött. Az átkelés és Kovno elfoglalása június 23-24-én éjjel vette kezdetét; az utolsó csapatok 26-án este keltek át a Nyemanon. Néhány szétszórt kozáktól eltekintve, akik lovaikról megfelelő távolságból szemlélődtek, és időnként egy-egy távoli lövést adtak le muskétáikból a francia őrjáratra, nem észleltek ellenséges tevékenységet. Úgy látszott, hogy Oroszország hadseregei eltűntek.

Ennek nem így kellett volna történnie. Napóleon előzetes számításai szerint Murat előrenyomuló lovashadtestének már találkoznia kellett volna Barclay őrjárataival. A császár 27-én rádöbbent, hogy Barclay első hadserege fokozatosan visszavonulóban van Vilnán keresztül, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy a Dvina folyónál vegye fel a küzdelmet. Ugyanakkor a jobbszárnyról érkező hírek arra utaltak, hogy Bagration második hadserege ugyancsak északkelet felé vonul vissza, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy csatlakozzék Barclay-hoz. Napóleon esélyt látott Bagration hadseregének elszigetelésére, ezért futár útján megparancsolta Jeromosnak, hogy nyomuljon előre Grodnóból, hogy fedezze a Grande Armée déli szárnyát és hátsó alakzatát. Időközben Murat lovassága rohamosan közeledett Vilna felé, és fennállt az a veszély, hogy elszakad a hadsereg többi részétől, amely négy nap alatt a front, az utóvéd, valamint a szárnyrészeken is túlságosan messzire terjeszkedett. Minél jobban terült szét a hadsereg, annál nehezebbé vált a vezetés és az irányítás. A szakadó eső mocsárrá változtatta az utakat és a csapásokat, amelyeket az ellátó zászlóaljak megrakott szekerei nemsokára ingovánnyá tapostak szét.

Az elfogott dokumentumok valóban megerősítették, hogy a Kovnótól 90 kilométerre keletre és kissé délre fekvő Vilna az első és második orosz hadsereg célja. Napóleon úgy vélte: ha rájuk tudna törni ott, akkor a hadjárat egy héten belül befejeződhet. Június 28-án a franciák elfoglalták Vilnát, de egy rövid ágyúzástól eltekintve az oroszok nem tettek kísérletet a város megvédésére. Bagration erői még mindig valahol délen voltak, és Barclay, miután felgyújtotta raktárait és lerombolta az egyetlen hidat, folytatta visszavonulását északkeletre.

Világos volt, hogy a császárnak módosítani kell eredeti terveit, ha csapdába akarja ejteni és meg kívánja semmisíteni mindkét orosz hadsereget - ám ha képes tartani ezt a sebességet, s meg tudja teremteni az erők koncentrációját, akkor még lehet idő Bagration szétverésére, aki a jelentések szerint 90 kilométerre délre, Ocsmianánál tartózkodott. Murat parancsot kapott, hogy öt lovashadosztállyal továbbra is tartsa nyomás alatt Barclay-t, a Grande Armée többi része pedig Bagration feltartóztatását kapta feladatul. Davout-nak az I. hadtesttel délre kellett menetelnie, hogy megakadályozza Bagration esetleges visszavonulását keletre, míg Jeromosnak nyugatról kellett nyomást gyakorolnia a második hadseregre. Nápóleon arra számított, hogy ha mindenki teljesíti kötelességét, akkor Bagrationt rövid időn belül csatára lehetne kényszeríteni - s akkor a 110.000 francia a 45.000 orosszal szemben kíméletlenül megsemmisítené Bagration erőit.

De ez a terv is dugába dőlt. Mind Jeromos, mind Jenő könnyű tempóban menetelt, egy-egy alkalommal több napig is pihentette embereit. Davout hadtestét vissza kellett tartani, amíg Jenő meg nem érkezett a déli szárny fedezésére, ami helyet és időt is adott Bagrationnak arra, hogy kicsússzon a harapófogóból, és teljes hadseregével megszökjön délkelet felé, Minszk irányába.

Dühödt vádaskodásokra került sor Napóleon, Jeromos és Davout között; a vita végén Jeromos sértődötten lemondott parancsnokságáról, és visszatért Vesztfáliába. Hadosztályának vezetését átadták Davout-nak, de mire július 8-án bevonultak Minszkbe, Bagration már régen eltávozott onnan. Most már világos volt, hogy a tervezett három héten belül nincs esély az orosz hadseregek szétverésére. A Grande Armée túlontúl szétterült, katonákat vesztett, de a kocka el volt vetve: folytatódott az előrenyomulás Moszkva felé.

Napóleon seregei élén lovagol































Napóleon több mint két hetet töltött Litvánia fővárosában, Vilnában, hogy katonai kormányzatot állítson föl. Ekkor úgy döntött, hogy előretör Dvina és Barclay de Tolly első hadserege felé. Jobbszárnyán parancsot adott Davout-nak, hogy induljon meg Mogiljov felé, mert újabb bekerítő hadműveletet tervezett. Az első hadsereg elvinai védelmi vonaláról úgy tudták; hogy szárnyai a drisszai és dünaburgi erődökön nyugszanak. Napóleon nem kívánta frontálisan megtámadni ezeket a megerősített védelmi pontokat, abban reménykedett, hogy sikerül rákényszerítenie Barclay-t a védelmi vonal elhagyására, hogy nyílt téren bocstátkozhasson harcba vele. Ebből a célból Ney, Oudinot és Mlurat Drissza elé települt át, a hadsereg fennmaradó része pedig délen átkelt a Dvinán, északnak fordult, hogy elvágja Barclay kommunikációs vonalát Moszkvával, és megakadályozza az esetleges visszavonulást Szentpétervár felé. Ám ez a manőver is kudarcot vallott.

Barclay július 17-én elhagyta a drisszai állást, és Wittgenstein parancsnoksága alatt hátrahagyott egy 25.000 fős hadtestet a szentpétervári út őrzésére. Vityebszknél kellett egyesülnie Bagrationnal, de Davout állandó nyomása délről arra kényszerítene Bagrationt, hogy távolodjon el ettől a találkozási ponttól a keletebbre fekvő Szmolenszk felé. Ám Napóleon Vilna-Vityebszk-Glubokoje útvonala meghiúsította Barclay azon kísérletét is, hogy Orsán keresztül haladva csatlakozzék Bagrationhoz. A heves polocki összecsapást követően, - amelyben Oudinot megsebesült, St. Cyr tábornok pedig kiérdemelte a marsallbotot - augusztus 2-án a 125.000 embert mozgató oroszok Szmolenszknél egyesültek. Amikor július 28-án a franciák bevonultak Vityebszkbe, üresen találták a várost. Azon kívül, hogy megakadályozták két orosz hadsereg összekapcsolódását, semmit sem értek el, holott Napóleon számára az lett volna előnyös, ha az orosz haderők egyesülnek, és harcba bocsátkoznak vele.



Időközben a Grande Armée zsugorodott. Több mint 100 ezer ember tűnt el soraiból, mióta átlépte a Nyemant. Néhányan csak elkóboroltak, de a legtöbben dezertáltak, hogy hazatérjenek nyugatra. Az élelmiszer-utánpótlás késett, a lovak között pedig kólikajárvány ütötte fel a fejét, amely rendkívüli mértékben megnehezítette a lovasság mozgását. Képtelenek voltak elbánni a mindenfelé hemzsegő kozákokkal, akik sohasem bocsátkoztak nyílt küzdelembe, de szüntelen éberségre kényszerítették a csapatokat.

Napóleon nyolc napig pihentette embereit Vityebszkben; a szünet hasznosnak bizonyult. Sok kóborló visszatért egységéhez, vagy a szállító szekerek csípték el őket. A császár átszervezte csapatait: Victor marsall átvette Jeromos király egységeinek parancsnokságát, és kialakította belőlük a VIII. hadtestet. A francia haderő ekkor már egy 900 kilométer hosszú frontot igyekezett fedezni Rigától a balti partokon keresztül a Pripjaty-mocsár déli részéig amely közel 500 kilométerre terjedt ki a Nyemanig, ami még Napóleon eredeti hadserege számára is túl nagy terület lett volna. A Grande Armée hatékonysága ekkor már korántsem volt a régi. A lóállomány megcsappanása súlyos helyzetet teremtett: a pótlás igen nehéznek bizonyult, lovak nélkül viszont nem lehetett mozgatni a tüzérséget, nem lehetett hatékony felderítő őrjáratokat végezni, s az élelmiszerkészletek szállítása is lehetetlenné vált.


Az oroszok egyre nagyobb hajlandóságot mutattak a harcra. Tormaszov harmadik hadserege a déli szárnyon Reynier hadtestével csapott össze, Oudinot csapatait pedig egy 28.000 fős orosz hadtest kötötte le északon. A fő orosz hadseregek azonban még mindig kerülték az összecsapást. Noha bizonyos szempontból vonzónak tűnt az elképzelés, hogy a hadjárat befejezését a következő évre halasszák, Napóleonnak szüksége volt a sikerre, hogy igazolhassa magát a francia nemzet előtt, és megóvja tekintélyét Európában. Mivel a visszafordulás szóba sem jöhetett, a Grande Armée felkészült a menetelés folytatására.
A császár, akinek személyes és közvetlen parancsnoksága alá 185.000 ember tartozott, félkészült, hogy a csaknem 150 kilométerre keletre, Vityebszktől délre, a Dnyeperen fekvő Szmolenszkba meneteljen, abban a reményben, hogy ott Barclay de Tolly és Bagration fejedelem hadseregének háta mögé manőverezheti hadseregét. Augusztus 8-án kiderült, hogy az oroszok közeledőben vannak, és látszólag Rudnya környékén, félúton Vityebszk és Szmolenszk között akarnak megküzdeni Napóleonnal.

folytatjuk