Tudta-e?
Bölcs mint a bagoly - szokták mondani, pedig a bagoly a madarak világában bizony butácskának számít mert a legokosabb madarak a hollók és a varjúk. Feltehetően a bagolyról azért gondolták, hogy bölcs, mert a madarak közül az ő szemük állása hasonlít legjobban az emberéhez – vélekednek a zoológusok.

84. szám - 2011. május 01.

Állatvilág

Eltűnhetnek a cápák

Kihalás fenyeget 11 cápafajt a világszerte ellenőrizetlen keretek között folyó cápavadászat miatt

Az ázsiai országokban, elsősorban Kínában egyre nagyobb az igény a divatossá vált cápauszonylevesre. A halászok ezért szinte kizárólag az uszonyukért halásznak a cápákra, az állat tetemét gyakran egyszerűen visszadobják a vízbe. Leginkább az indonéz és a spanyol vadászok felelősek a cápák számának rohamos csökkenéséért.

A legnagyobb veszélyben a röviduszonyú makó, a farkascápa és a selyemcápa van. A kutatók figyelmeztettek arra is, hogy idén hét nyílttengeri cápafaj kerül fel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) 2008-as vörös listájára, ezzel 21-re emelkedik a veszélyeztetett cápafajok száma.

A cápák azért is különösen sebezhetőek, mert csak több év után képesek a szaporodásra, és egyébként is kevés utódot hoznak világra. A cápafajok kihalása más fajokat is veszélybe sodorhat, és felboríthatja az óceánok természetes egyensúlyát

A tanulmány, amelyet az ENSZ Bonnban zajló biodiverzitás konferenciáján hoztak nyilvánosságra, azt javasolja a kormányoknak, hogy állítsanak fel kvótákat a cápavadászat terén, és vessenek véget a kizárólag a cápauszony miatti halászatnak.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor