Tudta-e?
hogy az emberi szervezet víztartalma a kor előrehaladtával csökken? Az újszülött szervezete 72, a felnőtté átlagosan 60, míg az idős emberé 50%-ban tartalmaz vizet.

24. szám - 2007. november 12.

1. rész

Szülőházam fölött dobbanó szível

...Minden stimmelt, de valami mégis furcsa volt. Itt voltam már az első házak felett és nem tudtam, egyszerűen nem éreztem, nem láttam hol vagyok

Békova 1985.08. - Ada 2007.11.

Sportrepülősöknél van néhány íratlan szabály, mint például a következő: aki elkésik a repülésnap bevezetőjéről (a briefing-ről), aznap nem repülhet. Ennek tisztán repülésbiztonsági okai vannak. Az illető esetleg lemaradt a beosztásokról, a légtérhasználatról szóló adatokról stb. Kollegiális alapon utólag tudatni lehet az illetővel a tényeket, de ki vállalja a felelősséget, ha esetleg baj történik. További szabályok: minden észrevételt a repülőgépek körül közölni kell a repülésirányítóval; ápolni kell a csapatszellemet „egy mindenkiért - mindenki egyért” elv szerint; semmivel sem szabad veszélyeztetni mások biztonságát; a repüléssel kapcsolatban a képregények népszerű szereplőit és a különféle médiahősöket otthon kell hagyni (vagyis nem utánzzuk őket a levegőben); a repülésvezető utasításait azonnal végre kell hajtani; ha valakinek aznap nincs ínyére valami miatt a repülés, kérheti mellőzését, stb. Ide tartozik egy különösen érdekes szabály is: kezdőket nem szívesen engednek saját településük, házuk fölé egyedül, mert annak tragikus vége lehet. Az ilyen kalandnak nyilván rejtett veszélyei vannak, ugyanis a keserű tapasztalat azt mutatja, hogy nemegyszer a pilóta a saját kertjében, udvarán kötött ki. Mi lehet ennek az oka?


Szabadka Békova sportrepterén 1985. augusztusában, az Utva-75 motoros sportrepülővel, melyen típusátképzésben részesültem

Jó ideig engem sem engedtek saját házam fölé repülni. 1985. augusztus 1-én, 12 évnyi repülés után adódott először alkalom szülővárosom, Ada fölé repülni.
Aznap zárt útvonalon távrepülést végeztem Észak-Bácska fölött. Rutinos alapossággal álltam hozzá a feladathoz. Előkészítettem a térképet, melyet harmonikaszerűen hajtogattam össze úgy, hogy az útvonalhoz képest tudjam lapozni odafönt. Továbbá a repülés sikeres lebonyolításához szükséges számított adatokat (szakaszonkénti magasság, sebesség, időtartamok, az iránytű állásának fokban számított értékei, rádióhullámhosszak stb.) írtam filctollal a szakaszvonalak mellé. A térképet még újkorában átlátszó műanyaggal vontuk be, így filctollal írhattunk rá, és később ez törölhető volt, a térkép pedig sértetlen maradt. Semmi különösnek számító tényező nem jelentkezett az alapos készülődés során. A rendkívüli viszont abban volt, hogy most, miután teljesítettem a sportpilóta vizsga feltételeit, lehetőséget kaptam a Szabadka – Zenta – Ada – Törökbecse – Gombos – Zombor – Szabadka útvonalon berepülni a számomra „tiltott” zónába.


A szerző, eredeti –live- fotón 1985.08.01., az Utva-75 YU-DJF (Yenkie, Uniform - Delta, Julia, Foxtrot) sportrepülőgépben, a fölszállás előtti pillanatokban, Szabadka Békova repteréről.

A briefing-en a repülésvezető szemrebbenés nélkül közölte velem az útvonalamat. Mintha nem is tudna Ada jelentőségéről a számomra, én meg úgy tettem, mintha Ada nem is szerepelne a fordulópontok között. Belül igyekeztem elfojtani a lelkesedésemet, de mégsem annyira, hogy az ne üljön ki legalább egy kicsikét arcomra. És, mint kiderült, ezt is várták el tőlem, a szenvtelen arc nem lett volna természetes. Vuković Mito repülésvezető, típusoktatóm, még a következő szavakkal toldotta meg az utasítást: „Ada fölött ajánlom, hogy két kört tegyél, és irány tovább… Készülj föl, és máris indulhatsz. Az Utva-75 YU-DJF repülőgépet vidd el. Már fel van készítve az útra, üzemanyag feltöltve. Fölszálás után jelentkezz be (rádión)”. Még megadta a kapcsolattartás rádiósávját, és az ADF hullámhosszakat a rádióiránytűhöz, minden esetre. A helyi műsorszóró rádióállomások rövid hullámhosszait használtuk (Szentamás, Zombor, Palics…, ma már lehetne az Adai Rádió is a 107,7 MHz-en). De nem volt szükségem rádióiránytűre, odataláltam vizuális VOR repülőút-vezetéssel is. Ezzel nem volt semmi gond.

A levegőben is minden rendben volt, az utazás tervszerűen történt. A motor szépen duruzsolt, az időjárás kedvező volt, bárányfelhőkkel (cumulus) találkoztam a légtérben. Különösen szép volt odafentről (ezúttal 500 méterről) a kilátás. A sok-sok kis gomolyfelhő, melynek lapos az alja, árnyékot vetett a föld felületére, és „foltos” lett a táj. Jól kivehető volt az éles látóhatár.


Az útvonalam Zenta és Ada között: Ada megközelítése és a rárepülés, valamint az első kutakodó, egyben szembesülő köröm, majd az eltávozás …

Szálltam egyenesen Zenta felé. A Tiszát is megismertem fentről, eltakarva a partjain lévő sok, sok zöldellő falombbal. 500 méterről (ami még nem számít igazán nagy magasságnak) nem látszott nagy folyónak, inkább egy csordogáló csatornára hasonlított (!). Csak fölé kerülve csillogott be a víz felszíne a déli napfényben. Elég érdekesnek tűnt a jelenség, azt a Tiszát, amelynek néha oly messze volt a túlsó partja átúszásakor, deminutívban (kicsinyítő képzőben) látni! Ada felé kanyarodtam, 180 fok iránytűállásra, pont délre. Légvonalban mentem, a Tisza csíkja először keletre került tőlem, Tiszaszentmiklós felé, majd „átjött” nyugati oldalra Bátkánál, félúton Ada felé. A távolban, előrenézetben kicsit nyugatra, már látszottak a házsorok, ez csak Ada lehet, gondoltam. Kikanyarodtam nyugatra, hogy elvileg az Ada-Zenta városközi út fölött érjem el a települést északról. Így, mintha diákbusszal érkeznék, a már valóban jól ismert úton. Leereszkedtem 150 méterre, hogy jobban lássam a részleteket. A táj ezáltal „felgyorsult” alattam. Rádión bejelentkeztem az anyarepülőtérre: „Itt, Yenkie, Uniform – Delta, Julia, Foxtrot, a második fordulópont célközelében vagyok. Paraméterek tartva. Vétel”. Érkezett a válasz nemsokára: „Járj el a terv szerint a település felett, és utána folytasd tovább. Vége” - kaptam a visszaérkező rádióutasítást a repülésirányítótól. A botkormány tetején lévő rádió kapcsológombbal vettem és befejeztem a szokásos rádiózást.


A Repülős könyvecském eredeti bejegyzései, hitelesítésekkel (pecsétekkel, aláírásokkal), melyben látszanak az 1985. augusztus elsejei távrepülésem adatai is.

Minden stimmelt, de valami mégis furcsa volt. Itt voltam már az első házak felett és nem tudtam, egyszerűen nem éreztem, nem láttam hol vagyok. Nagyon kellemetlen érzés ez. És nem is filmet nézek, az én bőröm van a vásáron, hisz szalad a település alattam. Sebaj, gondoltam, majd az én ötödik utcám felett „otthon leszek”. Elvégre itt repülök a főutcánk, a Nagyutca fölött, itt kell lennie alattam, de hol van? Miért nem látom? Hirtelenében szokatlanul sok kérdés fordult meg a fejemben. Nem készültem volna fel? Hát, dehogynem! Ada térképét fejből tudom. Megoldásként kerestem tekintetemmel az ismerős pontokat, de semmi, amibe megkapaszkodhatnék, mint tájolópont. Igaz, elöl a távolban látszott a Katolikus templom tornya, de hát csak nem repülök odáig, hogy utána visszakanyarodva „hazataláljak?! Csak zöldellő kertek, cserepes háztetők, nem is szabályos sorrendben. A hátsó épületek, fészerek, górék is látszottak, mindez zavaró tényezőként hatott. Az utca teljesen elvesztette számomra ismert jellegét. Itthon vagyok, de mégsem. Oldalra tekintettem, balról itt van valahol az én utcám is. Jönnie kell. Csíkok futottak el az utcák helyett. Megérzés szerint, találomra kanyarodtam balra, kelet felé és tartottam az egyenes irányt egészen a Tisza csíkjáig! Bánátot tévedhetetlenül fölismertem, nincs magas növényzet a Tiszától távolabb, csak szántók, mezők. 180 fokos éles kanyar következett ismét balra, és repültem vissza. Mondták, hogy 150 méterről nehéz lesz a tájékozódás, elvégre tudom is tapasztalatból, ahhoz kell a 300-500 méter hogy „lelassuljon” az alattam haladó táj és így nézelődhessek. Csak hát, akkor meg elmaradnak a részletek, márpedig én kíváncsi vagyok most a jól ismert otthonomra felülnézetből. Hosszában találtam el egy utcát. Melyik lehet ez? Egy pillanatra beugrott egy ismert kép! Mikor áthúztam keresztben a Zentai utca fölött, ennek az utcának, amely fölött most repülök, csak egyik irányban volt útkereszteződése. A házak oldalfalainak színei, alakzatai, a nagykapuk, kiskapuk, utcai kerítések - falak, minden földről ismert részlet most nem segítette tájékozódásomat. Sőt, kitörölhetetlenül zavartak a „régi” képek. Valószínű a negyedik utcát vettem repülőmmel hosszába, kelet – nyugat irányba. Az én utcám itt van, eggyel lejebb dél felé, párhuzamosan ezzel. Rávezetem most már akár „vakrepülés” módjával is repülőmet. Száguldó repülésről lévén szó, a gondolatot követi azonnal a cselekedet is. Kitértem ezért jobbra, eltávolodtam valamelyest északra, majd visszahúztam élesen kanyarodva, derékszögben. Most merőlegesen fogok átszállni az ötödik utca fölött. A portánk nagy hosszú kertjével és a párhuzamos repülésem pillanatnyi irányzatával próbáltam tájékozódni.


Az első fotó – találomra - telitalálat lett. Ada, 1985. augusztus 01.

Végre hazataláltam. A fényképezőgépet elővettem az ülésem mögül. Még fölszállás előtt beállítottam rajta a fény – lencse – távolság értékeket (125; 5.6; végtelen). A botkormányt a combjaim közé szorítottam. A kisablakom balról már hátracsúsztatva nyitva volt. A lencsét kidugtam rajta és lőttem: klikk. Dobogott a szívem, vert. A repülő szabályos bal enyhe kanyarban száguldott. Ez rendben volt. Megpillantottam. Végre beazonosítottam az udvarunkat. Egy piros alakzat integethetett felém, úgy tűnt, mert más piros ott nem szokott lenni. Az a ruha színe lehet csak, és nem a bátyámé. Vagy anyám, vagy a sógorasszony. A repülőmotor zúgására kiszaladhattak az udvarra, megtekinteni a „tékozló” fiút. Megmarkoltam jobb kezemmel a botkormányt és most már ráfordítottam élesen a gépet, célpont azonosítva. Otthon vagyok… Az idő mintha tágult volna egy kicsit, de nem állt meg. Ezután egy tervszerű kört írtam le a ház és portája körül. Mindent láttam, fel tudtam ismerni a látottakat. Nem úgy nézett ki otthonom, mint egykor az eperfa tetejéről, vagy a dudacserepeken lovagolva elemista koromban, de képes voltam beazonosítani.

Többször is előfordult, főleg tavasszal, de nyáron is, mikor a nagymama keresésemre indult - mivel már huzamosabb ideje nem látott elvágtázni a kiskonyha nyitott ajtaja előtt, ahol az ebédet főzte - és felmerült benne a kérdés, hol lehet ez a gyerek, mit agyalt már megint ki. Biztosan a padláson mászkál ismét, abban a porban, és meglátott odafönt: „Laci, már megint odafönt vagy? Tán nem elég jó neked idelent? Gyere ebédelni és irány az iskola. Ott mutasd meg ki vagy, ne a fellegekben járjál mindig…”. De igazából nem szólt meg. Mire Apu és Anyu hazajöttek a munkából, két óra után, nem szólt egy szót sem nekik az én felmászásaimról. Majd kinövi, gondolta magában, egyszer elárulta… bárcsak láthatott volna „fehér paripámmal” a házunk felet. Sajnos két évvel az esemény előtt ő még magasabbra ment…
Száguldottam tovább. Észen kell lenni. Ismét gyors csere, és még egy lövés a fényképezőgéppel.


A második fotó is elég jó találat lett. Ada, 1985. augusztus 01.

Új képmintákkal egészítettem ki a már ismert tájat memóriámban. Már mikor kezembe kerültek a fényképek, melyeket nem Adán hívattam elő „elővigyázatos okokból”, jól látszott, hogy egy fentebb erő segített a célzásban. De ki, vagy mi? Én, csak „oda valahova” vezettem a gépet, az első kép (felső) tisztán „vaktában” készült, és telitalálat lett. A Pitott-cső (sebességmérő jeladója) a szárny belépő élén, pont a szülői házat „érinti”. A másodikban (alsó) van látásérzékszervi tudat is.

A fényképeket előszeretettel mutogattam többször is, olyanoknak akik jól ismerték a környékét. Az ott lakóknak is mutattam, nem csak úgy csodájára járásból, hanem tesztelési megfontolásból. Senki sem ismerte fel azt, amit látott. De tényleg senki! A rokonság, szomszédság, ismerősök közül se senki. A bátyám sem, a ravaszdi, ki „utolsó reményem” volt. Csak egy bizonyos rávezetés után nyílt ki neki a táj. „Tényleg, ott a házunk, jé, ez meg a …, stb.” módban zajlott le a fölismerés.

Találós kérdés: Ki tudja beazonosítani a második (alsó) fotón, azt a házat – portát, amelyiket a Pitott-cső „mutat” az első (fölső) képen? Nem túl nehéz feladvány. Következni fog egy nehezebb is. Jutalom: az a tudat felébresztése önmagunkban, hogy jó a 3 dimenziós tájékozódásunk. Gondolkodhatunk a pilótaságon…

Persze, a repülő száguldott tovább 160 km/órával. A központ és az üdülők fölött elhúzva a Tisza folyását követve elhúztam dél irányában…

… folytatása következik…

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor