Tudta-e?
Hogy Kínában hivatalosan ötvenöt különböző nemzetiség él!

70. szám - 2008. december 22.

A TÖRTÉNELEM NAGY CSATÁI

Ligny - Quatre bras - Waterloo

5. rész - 1813-ban a lipcsei csata után (a népek csatája) Napóleon helyzete igen szorulttá vált. Kimerült és alaposan megfogyatkozott seregével kénytelen volt visszavonulni Franciaország határai mögé.

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész

Mialatt d'Erlon gyalogsága halálos küzdelmét vívta Picton embereivel, Lord Uxbridge tábornok két nehézlovasdandárt - Ponsonby egyesült dandárját, Somerset lovasgárdistáit és testőrdandárját - vetett be a küzdelembe. A brit lovasok lavinaként zúdultak le a lejtőn és megrohanták a francia hadoszlopok kellős közepét. A francia alakzatok felbomlottak, és a katonák hanyatt-homlok menekülve rohantak le a lejtőn, elveszítve két császári sast ábrázoló zászlót, 3.000 hadifoglyot és több ezer sebesültet, illetve halottat. Azonban a lovasság, mint oly gyakran azelőtt, minden önkontrollját elveszítve rohant bele a francia vonalakba, a menekülőket kaszabolva. Hamarosan azonban megfordult a helyzet. Az átázott talajon kimerült lovaik beleragadtak a sáros földbe, és a brit huszárok könnyű prédául estek a francia lovasságnak és a lándzsásoknak, akiket Napóleon küldött rájuk balról és jobbról. Ponsonby tábornokot, miután fogságba esett megölték, de dandárját nem törölték el teljesen a föld színéről. A 2.500 támadóból mintegy 1.000 feküdt holtan vagy magatehetetlenül, de a brit arcvonal kitartott a franciákkal szemben, Napóleon egyelőre semmit sem ért el.

Az Ewart őrmester vezette skót lovas különítmény elfogja
a francia 45. gyalogezred császári sasos lobogóját.














Ekkor délután 3 óra volt. A küzdelem még tombolt Hougoumont körül, s a poroszok addigra szabad szemmel is jól láthatóan, lassan a franciák jobbszárnya ellen nyomultak előre. Grouchy marsallnak nyoma sem volt, ezért létfontosságú lett, hogy Napóleon a poroszok megérkezése előtt gyorsan vereséget mérjen Wellingtonra. A centrumban La Haye Sainte-nál a királyi német légió még kitartott, d'Erlon hadtestének ezredei nyomultak ellenük. Reille hadtestének egyik friss dandárja szolgált erősítésül Hougoumont támadói számára, de a franciák így sem jutottak előrébb a két állással szemben. Az angol-holland vonal visszavonult egy keveset, hogy a hegygerinc fedezékébe húzódhasson. Ney ekkor úgy döntött, hogy mivel gyalogsága nem tudja elfoglalni a Mont-St. Jean hegygerincet, a lovasságnak kell próbát tennie. Két hadosztálynyi (kb. 5.000 fő) vértest rendelt fel, és minden támogatás nélkül a brit vonalak megrohamozására küldte őket. E hadosztályokat követte Lefebvre-Desnoëtte hadosztálya, amely parancs nélkül támadott. Ney ezzel a parancsával a teljes francia lovasságot a vesztébe küldte! A kartáccsal tüzelő brit lovastüzérség által támogatott, négyszög alakzatba rendeződött brit és brunswicki gyalogság fogadta őket. Az egyik tüzérség Cavalie Mercier kapitány, később tábornok parancsnoksága alatt állt, aki emlékirataiban a következőképpen emlékezett meg a jelenetről:

"Első ágyúnk rendet vágott négyszög alakzataik között, amikor a füstfelhőn keresztül megláttam fútólépésben előre igyekvő első hadoszlopukat, úgy száz méterre vagy még közelebb, mert azt hiszem, annál távolabbra nem is láttunk el. Azonnal kiadtam a parancsot, hogy az arcvonal készüljön az ütközetre - Kartácstűz! Felállították a vezérágyút, s a parancsot követően szinte azonnal elkezdték a tüzelést. Hatékonyság és intelligencia tekintetében embereink páratlanok voltak. Láttam, amint a legelső sorozat több embert és lovat leterít. Ám folytatták az előrenyomulást. A brunswickiak tüzet nyitottak, mivel azonban mindkét négyszög túlságosan labilisnak tűnt, elhatároztam, hogy nem szólok semmit a herceg parancsáról (a lovasság támadásakor fedezékbe vonulni a gyalogos négyszögekkel), hanem szerencsét próbálok. Döntésemet megerősítette a hirtelen akcióba lépő agyúk által véghezvitt szörnyű mészárlás, amely egy pillanat leforgása alatt emberekkel és lovakkal borította be a földet. Mégis kitartóan, bár az első sorozattól lelassulva közeledtek felénk, s úgy tűnt, átgázolnak fölöttünk. Valamennyivel annak a terepnek a szintje alatt voltunk, amelyen ők mozogtak - előttünk egy körülbelül ötven vagy hatvan centiméter magas-töltés húzódott, amelynek a tetején keskeny út futott -, s ez határozottabbá tette kartácstüzünket, amelynek majdnem mindegyike célt ért. Borzalmas mészárlás volt."



Valóban borzalmas volt! A brit és a szövetséges gyalogság előresietett a francia lovasság fogadására, amely viszonylag kevés kárt tett bennük. Ez azt eredményezte, hogy a brit tüzérség kénytelen volt beszüntetni a négyszög alakzatokra irányított tüzelést, várva, hogy a lovasság eltávolodjék. Wellington ekkor előrenyomulást parancsolt saját lovassági tartalékának. Katonái elűzték a francia lovaskatonákat a fennsíkról, akik újra meg újra megújították támadásukat, míg a négyszög alakzatok körül a hegygerinc lejtője és a föld halott és sebesült emberekkel, lovakkal nem telt meg.

Mivel egyetlen brit négyszöget sem tudott összeroppantani, Ney a második vonalból előrehívta lovassági tartalékának fennmaradó részét, Kellermann két vérteshadosztályát és a Gárda nehézlovas századait. A szétszórt dandárok újraformálódtak, és felsorakoztak a friss lovasszázadok támogatására. Ha kaptak volna gyalogsági támogatást, övék lehetett volna a nap, de mivel nem így történt, hamarosan reménytelenül elvesztek a gyalogsági négyszög alakzatok között, amelyeket nem tudtak áttörni. Wellington fokozatosan egész gyalogsági tartalékát előretolta a brit és a német gyalogság megfelelő négyszög alakzatainak megerősítése céljából. Felhasználta teljes lovassági tartalékát, kivéve a balszárny legszélén lévőket, mire a francia gyalogságot sikerült leszorítani a hegygerinccel szemközti területre.



Wellington már délelőttre várta Blücher erőinek megérkezését, de csak nem jöttek meg. 13 óra 30 perckor von Bülow első hadosztálya megérkezett Chapelle St. Lambertbe, és magára vonta Napóleon figyelmét. 15 óra 30 perckor azonban távirat érkezett Grouchytól azzal a hírrel, hogy előrehalad Wavre felé, s nyilvánvalóan nem fog részt venni a waterlooi ütközetben. Délután 4 óra körül von Bülow hadteste mintegy három kilométerre a francia jobbszárnytól elérte az erdőt, és összecsapott Lobau VI. hadtestének kiküldött lovas őrszemeivel. A francia lovasság olyan bátran harcolt, hogy két óra hosszán át saját létszámuknál háromszor erősebb haderőt tartóztattak fel Placenoit falu körül. Végül a poroszok visszaszorították őket, de Napóleon akkor odaküldte a Fiatal Gárda négy ezredét, s ezek a pihent csapatok megtisztították a falut. Von Bülow felhasználta végső tartalékait, de ez csupán annyiban befolyásolta az ütközet további menetét, hogy Napóleon kénytelen volt mintegy 14.000 embert küldeni ellene, akiket egyébként Wellington ellen használhatott volna fel.

Amikor lovasrohamait visszaverték úgy, hogy a britek vonala gyakorlatilag sértetlen maradt, Napóleon megparancsolta Neynek, hogy gyalogságával ostromolja meg La Haye Sainte-t.

Egy órával azután, hogy Grouchy üzenete elérte a császárt, a kudarc hatása kezdett érződni a francia hadsereg jobbszárnyán. Bülow hadteste, a porosz hadsereg elővédje újra támadásba lendült, és tűzet nyitott a francia lovasságra és Lobau VI. hadtestének gyalogságára Placenoit falu közelében. Heves harcok közepette a poroszok kiűzték a franciákat Placenoit-ból, és eltökélten folytatták útjukat, egy cseppet sem zavartatva magukat a hírtől, hogy Grouchy hadteste rátámadt a Thielmann tábornok vezette hátvédjükre. akik éppen elhagyták Wavre-ot. "Keveset számít, hogy Thielmann vereséget szenved-e Wavre-nál, feltéve ha itt győzni tudunk" - mondta Gneisenau tábornok, a porosz vezérkari főnök. Ekkor minden az időtől függött. Ha Wellington ki tud tartani a poroszok megérkezéséig, akkor a szövetségesek nyerik meg az ütközetet. Ha Napóleon az elkövetkezendő órákban ösvényt tud vágni a brit vonalon keresztül, akkor övé a győzelem.



A császár hajnal óta a csatatéren volt, de a harctéri parancsnokságot ez idáig Ney marsall vezette. Ekkor végre Napóleon is közbelépett: utasítást adott, hogy La Haye Sainte-t bármi áron és késlelkedés nélkül el kell foglalni. Ez Ney ínyére való feladat volt; el is vonult La Haye Sainte ellen három gyalogsági zászlóaljjal és néhány műszaki katonával. Csakhamar a majorság ajtajait betörték, a védők pedig kifogytak a lőszerből. - La Haye Sainte elesett.

A Wellington centrumával szembeni francia erők parancsnoksága ekkor Ney parancsnoksága alá került. A majorságot mesterlövészekkel töltötte meg, és 250 méterre Wellington vonalától sürgősen felállított egy tüzérségi üteget. A csapatok az áttörés mindkét oldalán teljesen kimerültek, s Ney úgy érezte, a szövetségesek vonala oszladozik. Reille és d'Erlon hadtestének maradékai egyaránt erejük végén jártak, így a császártól friss csapatokat kértek. Nem ez volt a megfelelő pillanat; Napóleonnak tartalékként csak régi- és középgárdájának tizenöt zászlóalja állt rendelkezésére, s amikor Ney kérése megérkezett hozzá, éppen a poroszok Placenoit környéki új és veszélyes támadásának kibontakoztatását figyelte, ahol Pirch hadteste ekkor erősítette meg von Bülow csapatait.
"- Csapatok? - kiáltotta Napóleon - Mit gondol, honnan szedek csapatokat?... azt hiszi, majd csinálok neki?"



Ahelyett hogy minden maradék erejét előreküldte volna azzal a céllal, hogy erőszakolják ki a végső áttörést Wellington arcvonalán keresztül, a "régi Gárda" két zászlóalját a jobbszárnyra küldte, amelyek beviharzottak Placenoit-ba, és majdnem egy kilométerre visszaszorították a poroszokat.

Wellington a szünetet vonalainak kiigazítására és centrumának erősítésére használta fel. Zeiten tábornok csapatait balszárnyán helyezte el, amely lehetővé tette számára, hogy a brit lovasság utolsó két dandárját felhozza a centrumba, itt összpontosítva csapatait, és hogy a jobbszárnyról újabb ezredeket hívjon ide. Zeiten kis híján nem érkezett meg. Egyik tisztje, akit a füst és a hegygerinc mentén fekvő halottak és sebesültek tömege megzavart, arról biztosította, hogy Wellington emberei teljes visszavonulásban vannak, ezért Zeiten is hátrálni készült, amikor Müffling tábornok - Wellington vezérkarának összekötő tisztje - fellovagolt hozzá, hogy beszéljen vele: "A csata elveszett, ha az I. hadtest nem vonul a herceg felmentésére" - kiáltotta. Zeiten habozott egy pillanatig, majd ismét a hegygerincre vonult.
Napóleon csak 19 órakor határozta el magát a végső csapásra, és küldte harcba az értékes Császári Gárdát. Mind a mai napig kérdéses, hogy a Császári Gárda hány zászlóalját vetették be e kétségbeesett utolsó roham alkalmával. Néhány beszámoló nyolcról, néhány négyről beszél, de a többség egyetért abban, hogy maga Napóleon a Gárda hat zászlóalját vezette fel La Haye Sainte irányába, ahol Ney marsallnak adta át a vezetésüket. A csata már majdnem kilenc órája tombolt, amikor "A Szép Szövetség" mögötti lejtőkön lévő viharvert. francia ezredek meglátták, hogy a Császári Gárda zászlóaljai tömött oszlopokban a frontvonal felé vonulnak. Harci szellemük újjáéledt, a zenekarok rázendítettek, a katonák kalapokat tűztek szuronyaikra, még a sebesültek is felkönyököltek, éljenezve az utolsó nagy küzdelemre felvonuló Császári Gárda veteránjait.

A Gárda tisztjei vezetésével a seregszemle sorrendjében vonult, zászlóalj szerinti oszlopokban, hetven-nyolcvan ember szélességű sorokban. Ney marsall az első sor mellett lovagolt, amikor - aznap már ötödször(!) - kilőtték alóla a lovát. A marsall rettenthetetlenül előhúzta kardját, s csatlakozott a Gárda első sorához, miközben a dobok a rohamlépés ritmusát pergették. A britek és a királyi német légiónak Hougommont és La Haye Sainte között elhelyezett ágyúinak tüzében, amely rendet vágott a sűrű oszlopok között, a Gárda, ez a fényes acéltól csillogó nagy kék hullám, összezárta sorait és felfelé tartott.



A Gárda lerohanta a brunswicki dandárt az elülső lejtőn, és megszereztek két, soraikat pusztító brit tüzérségi üteget. Továbblendülve megtámadták Halkett dandárjának a 30. és 73. gyalogezred alkotta balkéz felöli négyszög alakzatát, és nagy kavarodásban visszaűzték őket. A belga Chassé tábornok, - aki korábban Napóleon egyik tábornoka volt - ekkor egy lovastüzér üteget vont fel a hegygerincre, hogy kartácstüzet zúdítson soraikra. A Gárda még mindig előrenyomult, amikor a kartácstüzet egy belga gyalogosdandár szuronyrohama követte. Ez visszalökte a Gárda egyik zászlóalját, de gránátosai ekkorra már Wellington régi ezredével, a 33. és 69. gyalogezreddel, tehát Halkett dandárjával küzdöttek. Ezeket a zászlóaljakat még éppen megmentette a visszavonulástól a 33. gyalogezred ezredese, aki kitűzte az ezredzászlót, és utasította embereit, tartsanak ki, és használják szuronyaikat.
A 33. gyalogezred nyomában régi ezredesük; (az indiai időkből) Lord Wellington tábornagy ült lóra. Közvetlenül a herceg mögött, a hegygerinc túloldalán az 1. gyalogosgárda hasalt. Ekkor két francia vadászzászlóalj tűnt fel a füstből, a hegygerinctől alig ötven méterre pedig Wellington kiadta a parancsot: "Gárdisták fel! Tüzelésre kész!" A brit gyalogos gárdisták felemelkedtek, és elindultak előre, a hegygerinc felé.

Talán a vörösruhás gyalogság (vörös ördögök) váratlan megjelenése, akik mintha a földből nőttek volna ki az orruk előtt, de még valószínűbb, hogy a gárdisták által soraikra zúdított jól sikerült sortűz miatt történt; "a Császári Gárda, amely ütközetben sohasem tétovázott, hirtelen megállt" - miként Powell, a gyalogos gárda kapitánya írta később. Miközben a Gárda tétovázott, az 1. (brit) gyalogosgárda - később gránátosgárda - két további sortüzet adott le, beborítva a földet francia halottakkal. Ekkor a vadászok elkövették azt a végzetes baklövést, hogy ágyútűz alatt megpróbáltak felfejlődni. Soraik perceken belül teljes zűrzavarban bomlottak fel. Wellington elrendelte a gyalogosgardának, hogy szuronnyal nyomuljanak előre, s amikor ezt végrehajtották, szuronyt szegezve és tüzelve a Császári Gárdára, visszavonultak a lejtőn Hougoumont irányába. Itt ütköztek meg a Gárda utolsó, ezen a szakaszon még előrenyomuló részével, a 4. vadászezreddel és a 4. gránátosezred maradékával. Ezután 1. gyalogosgárda visszatért a hegygerinc csúcsára, szorosan a sarkában a Császári Gárdával. A franciák ismét felkapaszkodtak, és megtámadták a brit gárdistákat és Halkett dandárjának maradékait. Többet is elérhettek volna, de ekkor a hegygerinc mentén, a Császári Gárda balszárnyán előrenyomult a rettenthetetlen és tapasztalt spanyolországi veterán; Sir John Colbourne vezette 52. gyalogezred, és sortüzeket adott le a 4. vadászezred oldalába. A vadászok egymás után meginogtak, és az 52. gyalogezred szuronyrohammal űzte vissza őket. Ez olyan jelenet volt, amelyet még sohasem láttak korábban, s a rettenet kiáltása - "A gárda meghátrál!" - hullámzott végig a küzdelmet figyelő császári katonák sorain. A felmentésre előretartó gyalogezredek megtorpantak, mikor a Császári Gárda katonái futva jöttek feléjük. A Gárda visszavonulása elharapódzott, a közhangulat elbizonytalanodott, és a visszavonulás gyorsan fejvesztett menekülésbe torkollott. A pánikot fokozta a porosz hadtest előrenyomulása, amely csapatokat vetett be a francia balszárny ellen.

folytatjuk

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor