Kappadókia

Karcsú kõtornyok törnek az ég felé Közép-Törökországban a Kappadókiai fennsíkon, amely szinte holdbéli táj benyomását kelti. Azok az ókeresztények, akik ezen a kietlen vidéken teremtettek otthont maguknak, életkörülményeiket bámulatos módon alakították e környezethez.



A völgyek szabdalta és kihunyt vulkánokkal tarkított fennsíkon egykor fontos kereskedelmi útvonalak futottak keresztül, amelyeket kereskedõkaravánok és hadba induló seregek használtak. A tartományi fõvárostól, Kayseritõl délre nagy kiterjedésű, kísérteties táj terül el, amelyen mindenfelé vad szelek kifaragta, sziklakúpok emelkednek.

Az ezt az egyedülálló tájképet létrehozó folyamatok akkor kezdõdtek, amikor körülbelül 8 millió évvel ezelõtt Kappadókia tűzhányói működni kezdtek. A megszámlálhatatlan rétegben lerakódott hamu, láva, vulkáni törmelék és iszap több mint 300 m-rel megemelte a talaj szintjét, és így a terület magasfölddé változott.



A több millió év alatt a vulkáni hamu puha, halvány színű tufakõzetté állt össze. Késõbb vékonyabb rétegben erre rakódott le a megszilárdult, sötét láva - bazalt -, amely miközben kihűlt, összehúzódott, széttöredezett és szabad utat engedett az idõjárás pusztító erejének. Folyók és áradások szelték át a fennsíkot, egyre mélyebbre vágódva be a felszínbe, a földrengések és a téli fagyok pedig elõsegítették a tufa és a bazaltrétegek széttöredezését.

Az eróziós folyamat ma is tart. Fokozatosan koptatja a csúcsokkal teli tájat, feltárva a tarka talajrétegeket a halovány tufától az okker, a sárgásbarna és a vörösesbarna árnyalatain át a fekete bazaltig.

A föld sivár külseje megtévesztõ, mert az ásványi anyagokban gazdag talaj kiváló termést ad. Ha a völgyeket kellõképpen öntözik, bõven terem a gyümölcs, a gabona és a zöldség. Alaposabban szemügyre véve ezt a bámulatos tájat, az ember jelenlétének egészen sajátos jeleit fedezhetjük fel, a puha tufát kifaragták, járatokat vágtak benne, e táj lakói hajdanán itt, a föld "méhében" éltek és imádkoztak. A legnagyobb ilyen barlanglakás-együttes Kayseritõl 9 km-re délnyugatra található.

A látottakról Paul Lucas, francia utazó a XVIII. század elsõ felében úti beszámolót, és rézkarcot készített, amit egyöntetű hitetlenkedés fogadott…



A kõszálak és sziklakúpok legemlékezetesebb lakói Kappadókiában az ókeresztények voltak. Anatóliában a kereszténységet Szent Péter terjesztette el az I. évszázadban. A IV században, vagyis a Bizánci Birodalom elsõ éveiben egy kappadókiai, Nagy Szent Baszileiosz lett Kaiszareia (Caesarea, ma Kayseri) püspöke. Támogatta új szerzetesközösségek letelepedését Kappadókia völgyeiben, és az elkövetkezendõ 1000 évben a barátok bevájták építményeiket a tufába.

Ezek az építõmesterek a bizánci kor szabadban álló épületeit utánozták. Különleges alakjuk miatt pl. a Zelve területén látható templomokat "tündér kémyények"-nek nevezték.

A korai templomoknak igen egyszerű az alaprajza. Dongaboltozattal, négyszögletes hajóval és kis apszissal épültek, és nem hosszabbak 8 m-nél. A X-XI. században bizánci kereszt alaprajzú, nagyobb templomok épültek, központi és oldalkupolákkal. A templombelsõket bizánci stílusban díszítették, a Jézus, illetve a szentek életét ábrázoló falfestmények a mai napig fennmaradtak, mert a belsõ terek sötétje és a száraz levegõ konzerválta õket. A VIII. században a képrombolók akik tiltották az ikonok tiszteletét számtalan régi freskót megsemmisítettek, majd geometriai motívumokat alkalmaztak helyettük. A X, században azonban ismét megjelent a gazdag, színes ábrázolás. A patrónusok versengtek a legügyesebb ikonfestõkért. E kor legszebb képei Göreme és Zelve völgyének templomaiban láthatók. A XIII. századi szeldzsuk török hódítás aztán halálos csapást mért a templomépítésre.

Nevsehirtõl délre számos föld alatti város található, amelyeket több szintben vájtak ki a tufából. E "tömegszállás" jellegű üregrendszer több ezer embert be tudott fogadni, amikor az ellenséges katonák elõl kellett elrejtõzniük. Trogloditáknak, vagyis barlanglakóknak nevezték õket. Az ókeresztények használták elõször a föld alatti búvóhelyeket, utolsó lakói azonban törökök voltak, akik az egyiptomi sereg elõl menekültek ide a XIX. században.

A sziklákba vájt templomok és föld alatti várasok teszik bensõségessé a kappadókiai tájat, de az idelátogatót a legmélyebben mégis az évmilliók során kialakult bámulatos kõzetalakzatok nyűgözik le…