Tudta-e?
Mindenki tudja, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, ezért aztán a szülők erőszeretettel erőltetik le gyermekeik torkán. Az igazság azonban az, hogy a spenót semmivel sem tartalmaz több vasat, mint bármely más zöldség. A félreértés még az 50-es évekből származik, amikor egy élelmiszerkutató rossz helyre tett egy tizedesvesszőt, így a vizsgálat eredménye tízszeres vastartalmat mutatott a valósághoz képest.

32. szám - 2008. április 1.

MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ FELTALÁLÓK

Galamb József - a legendás T-modell atyja

...Amikor megnyílt Saint Louisban az autókiállítás, elutazott megnézni. A kirándulás sorsfordító eseménynek bizonyult: a 23 éves fiatalember beleszeretett az autókba.
dr MUHI B. Béla

Galamb József 1881-ben születet Makón. Középfokú tanulmányai után a Budapesti Felsőipariskolában (ma Bánki Donát Műszaki Főiskola) tanult. Mellette a Műegyetem különböző tanfolyamait látogatta. A diósgyőri vasgyárban dolgozott műszaki rajzolóként, majd bevonult a haditengerészethez. Itt ismerkedett meg a Kranlich torpedó-naszád parancsnokával, Horthy Miklóssal, aki felfigyelt a tehetséges gépészre. A „gyors” sorkatonai szolgálat után akkori jó szokás szerint elindult világot látni, amiben nagyban segítette, hogy elnyerte akkori munkahelye az aradi Magyar Automobil Rt. ösztöndíját. Németországi kiruccanása során Frankfurtban az Adler Werke-nél dolgozott motor-összeszerelőként.

"Akkoriban egy motort teljes egészében egyetlen ember állított össze. Szó sem volt futószalagról, mindenkinek egy komplett erőforrás jutott osztályrészül"
- Galamb József -


Amikor 1903. októberében az Egyesült Államokba érkezett, minden munkaalkalmat megragadott, hogy el tudja magát tartani. Volt lakatos-burkoló, de elvállalt képzettséget nem igénylő feladatokat is. Komoly szakmunkához 1904-ben, Pittsburg városában jutott, ahol szerszámkészítő lett a Westinghouse cégnél.
Amikor megnyílt Saint Louisban az autókiállítás, elutazott megnézni. A kirándulás sorsfordító eseménynek bizonyult: a 23 éves fiatalember beleszeretett az autókba. Ennek hatására döntött úgy 1905-ben, hogy egy barátjának meglátogatása ürügyén Detroitba utazik. A valós ok persze egészen más volt.
Detroit már akkor az amerikai autógyártás fellegvárának számított, számos máig létező (Ford, Cadillac, Dodge, Oldsmobile stb.), illetve azóta már régen megszűnt (pl. Chalmers, King, KRIT, Regal, Wayne) autó- és motorgyártó üzem működött itt. Galamb elsőként a Fordnál jelentkezett, ahol fanyalogva fogadták: mit akar, amikor alig beszéli a nyelvet?
Nem gondoltam, hogy ebben a gyárban beszélő mérnökre van szükség - hangzott Galamb meghökkentő, de a jelek szerint hatásos válasza: egy próbarajz elkészítése után fel is vették szerkesztő rajzolói munkakörbe.

Henry Ford gyárában ekkor mintegy 300 fő dolgozott, akik főképp más cégeknél gyártott egységekből szerelték össze az autókat. Típusjelölésre az ábécé betűit használták. A kocsik nem voltak éppen olcsók, így elsősorban a jómódúak vásárolták őket.
Galamb máshol is próbált állást találni, a Cadillac cég egy embere bizalmatlanul fogadta és nem adta meg neki a kívánt összeget, 20 dollár helyett 18 dollárt ajánlott így Galamb visszautasította. Mr. Johnson aki a később a Lincoln főmérnöke lett, valószínű verte a fejét a falba mikor kijött a T-model. Az Oldsmobillal egyetemben próbálta is átcsábítani Galambot, de ő mindkettőt visszautasította, azonban Childe Harold Wills ajánlatát elfogadta, és 1905. december 11-én belépett a Fordhoz.




Ford hamarosan felfigyelt József precíz rajzaira, majd a fentebb említett Harold be is mutatta neki (aki mellesleg hollandnak gondolta). Galamb dolgozott a Model N-en a Model K-n mielőtt főnöke felkereste volna egy új automobil ötletével.

"Joe, új autót szeretnék tervezni. Készíts elő magadnak egy speciális szobát a harmadik emeleten. Vidd fel a rajztábládat és egy palatáblát, és kezdjünk el dolgozni az új típuson" -emlékezett vissza a T-modell születésére közel 50 évvel később "Joe", Galamb József.

Első körben nagy újítás a T-modellen a bolygóműves váltó, melyet fél év alatt tervezett meg, valamint a levehető hengerfejű motor. Galamb József, Childe Harold Wills és Farkas Jenő másfél évi munkája eredményeképpen elkészült az első Ford T-model (Model T , avagy Tin Lizzie). A gyártás 1913-ban gyorsult fel igazán, mikor Galamb tervei alapján megszületett a futószalagos gyártás. Kezdetben minden T-modell fekete volt, ebből született néhány legenda. Talán a legelfogadhatóbb a száradási idő miatti színválasztás, de elképzelhető az is hogy Ford nagyon olcsón szerzett be nagy mennyiségű fekete festéket.

„Vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, ha fekete kocsit rendelnek.”
- Henry Ford -


Ez a modell ültette autóba Amerikát. Nagy mennyiségben gyártották megfizethető áron a kisembereknek. Hitler is megkísérelte ezt majdnem 30 évvel ezután. Ő Ferdinand Porsche-t kérte fel egy népautó megtervezésére, meg is született csak a népnek nem jutott belőle. Ez volt a Volkswagen Bogár. Ennek érdekessége, hogy a Porsche-nak tulajdonított Bogárkát Barényi Béla tervezte.




20 évig gyártották a T-modellt és közel 15 millió példányban kelt el. 2000-ben 100.000 működő képes T-modell létezett a világon. Annak ellenére, hogy volt pár hibája. A fékek például könnyen túlmelegedtek, a betétek elégtek. Sajnos Ford nem volt hajlandó javítani… Így is vitték, mint a cukrot…

József többször is hazalátogatott: 1911, 1913, 1922, 1926, 1929, utoljára 1932-ben látogatott az országba. Budapesten több előadást tartott a Magyar Mérnök és Építész egyletben. Amerikában nősült meg Dorotty Beckham-et vette el. Két leányuk született. A ’40-es évek végétől a politikai viszonyok alakulása miatt nem tudta tartani a kapcsolatot a Magyarországi rokonsággal. 1955. december 4-én hunyt el Detroitban.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor