Tudta-e?
hogy Kína északnyugati részén a hatalmas homokviharok már földhalmokká változtatták az ősi nagy fal egyes szakaszait?

238-239. szám - 2024. július-augusztus

Deepfake: Hamisítás gombnyomásra

Az indiai kisvárosban, Ghooghra-ban 3 fiatalember (»The Indian Deepfaker«) megrendelésre bárki képét, hangját klónozza, olyat mondat vele, amit soha sem mondott.
Németből fordította és kommentálta Rózsa Sándor, Zentáról elszármazott vegyészdoktor

1

Csak egy számítógép grafikprocesszorral és internet kell hozzá. A Global Risk Report World Economic Forum szerint ez a jelen legnagyobb fenyegetése. Képesek politikusokat buktatni, tömegeket manipulálni, választási eredményeket befolyásolni. Eredeti beszédek fölhasználásával a szájmozgást is imitálják.

Indiában a 2024-es év egy szuper választási év, egy milliárd szavazó szavaz a napokban. A 900 M internetező közé mp-ek alatt szórhatók az álhírek. Első ilyen álhírt a „Vice” már 2020-ban talált. A hindu nacionalista BJP párt, egy képviselője hangját utánozva, ellenfeleit hindi, angol és harianri nyelven korrupcióval vádolta. Sok millió szavazót ért és bűvölt el „nyelvtudásával”. A délindiai Tamil Nadu-ban a helyi párt elhunyt elnöke hangját keltették életre, hogy fiát segítsék. Egy másik politikus, Narendra Modi egy 2007-ben elhúnyt énekes hangját kölcsönzi. A ZEIT újságírójának be is mutatják a folyamatot. Egy zöld lepedő elé ültetik, egy handykamerába beszéltetik. Közben fejét balra-jobbra kell mozgatnia. A „szakember” ezután kezelésbe veszi a fölvételt. Zöld és piros pontok villannak, táblázatok jönnek föl, az ajak-, szem- és orrmozgások digitalizálódnak. Így tanulja meg a modell, milyen alakot vegyen föl az arc, a kiejtett hang szerint. Ha komolyabb klón kell, pár nap edzés következik. Ehhez további grafikprocesszorokat bérelnek. Ha az adatok egybegyűltek, pár perc és kész a mű. A csomag (videó, hangklón, avatar, ajakszinkron) a fizető ügyfélnek 2300 €-ba jön.

VIP-személyek videói és hangfölvételei tömkelege található az interneten, köztük Trump, Elon Musk, Jinping („Modi dataset”,”November 2022 deepfakes”). Jadoun, a klónozó behívja a kínai elnök egy beszédét a programba. „Mit mondjon? Milyen nyelven? Minden dialektus, orosz, német, arab lehetséges.” Két perc múlva Jinping jelenik meg a képernyőn és hindi nyelven ezt mondja: „Ne higyjetek mindent el, amit az MI korában online hallatok és láttok!” A mű nem egészen perfekt, a szájmozgás sántít. A technikai korlátok csekélyek, szinte minden open source, bárki számára hozzáférhető és ingyenes.

ZEIT, 16. Mai 2024

Täuschend echt, authentisch falsch. Dank künstlicher Intelligenz ist es einfacher denn je, Wähler zu manipulieren. Ein Start up in Indien fertigt Deepfakes für Politiker aller Parteien

KOMMENT: Hóka Laci bácsi, Galgahévíz: „Minek nekem telefon? Ha valakivel akarok beszélni, elmegyek hozzá.” Milyen szépen tudják az emberek bonyolítani életüket! Megcsinálják, ki nem hagynák. Aztán attól koldulnak. Ha velem akarsz beszélni, nézz a szemembe! RS
 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor