Tudta-e?
Hány féle nyelvet beszélnek a földön? Minden egyes nép a maga nyelvét beszéli és ezen belül is számtalan nyelvváltozatot, nyelvjárást, tájnyelvet. Ezek száma valószínűleg több százezerre tehető, pontosan azonban nem tudjuk, mert még a nemzeti nyelv határvonalai sem állapíthatók meg egykönnyen. Ha a "jelentős mennyiségű ember" által beszélt nyelvek számát akarjuk meghatározni, akkor kb. 3500-at kapunk. A Biblia létező fordításaink a száma legalább 770.

79. szám - 2010. május 1.

GENIUS – a tehetséges diákokért

Ifjú vállalkozók szemléje

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Fókusz - tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szerkesztősége harmadik alkalommal szervezte meg a Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokságot
dr MUHI B. Béla | a szerző cikkei

A versenyt május 15-én tartották meg az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban, a nagyszabású Genius konferencia keretében. A Menedzsment Bajnokság - melyen vajdasági középiskolás diákok vehettek részt - egy üzleti szimulációs játékra épült, ahol a tanulók egy képzeletbeli vállalat vezetőjének szerepét tölthették be. A döntőben a vállalat üzleti (business) tervét mutatták be a zsűrinek.

A döntőben összesen 21 diák szerepelt, akik egyedül, vagy csapatban készítették el az érdekes és ötletes üzleti terveket. A mgr. Vujičić Sava és mgr. Muhi B. Béla összetételű zsűrinek nehéz dolga volt, ugyanis minden résztvevő nagyon jól teljesített. Végül két bajnok lett avatva: Bognár Renáta (4 osztály, Közgazdasági - Kereskedelmi Iskola, Óbecse) a Let’s go” magániskola üzleti tervével és a Gavódi Barbara, Polyák Enikő, Apró Orsolya és Göblös Anita összetételű csapat (3. osztály, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta) a CleanFo r.t. vállalkozás tervével.

Második díjas lett a Bata Timea, Dobó Nikolett, Erdélyi Ivett csapat (2. osztály, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta) a „Cupido” társkereső pizzériával, továbbá Hajnal Dorottya, Szeszták Emese, Fehér Orsolya (1. osztály, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta) Tiszavirág tours a.d. - Ismerd meg környezeted és bulizz velünk nevet viselő business tervvel és Nagy Csongor, Lakatos Zsombor, Beszédes Viktória csoport (3. osztály, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta) Damien elnevezésű vállalkozási tervvel.

Harmadik díjat Makó Zsaklina (4. osztály, Közgazdasági - Kereskedelmi Iskola, Óbecse) kapott a „UNIQUE” Esküvő- és Rendezvényszervező Iroda üzleti tervvel, továbbá Molnár Gábor Noémi, Konc Natália, Dudás László, Szokola Péter (2. osztály, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta) Wet adventure rekreációs központ és élményfürdő kft. tervvel, illetve Horvát Erika, Csesznek Hermina és Lakatos Róbert csapat (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa) a „FLORA” varroda, és divatbolt business tervükkel kapták.

Minden résztvevő oklevélben, könyvjutalomban és ajándékban részesült, melyet a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács biztosított.








ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor