Tudta-e?
Hogy mekkora a Kheposz-piramis? Körülbelül egy kilométer a kerülete. Alapjának egy oldala 227 m hosszú, csúcsának magassága a földtől 146,5 m. Ha belépünk a piramis belsejébe kamrákat találunk, melyek részben a föld felszíne fölött, részben alatta helyezkednek el. Itt helyezték el a fáraónak szánt élelmet, edényeket, ruhákat, dísztárgyait, bútorait, azokat a dolgokat, amire a halál után szüksége lehet az uralkodónak. A legutolsó kamrában találjuk kőszarkofágba zárt fakoporsóban a fáraó bebalzsamozott testét - a múmiát.

Diákoldal

A Szép Magyar Beszéd verseny döntőjén

Bezeg Anikó, tanuló, adai Műszaki Iskola

Az idén 48. alkalommal (2013.április 18-tól 21-ig) rendezte meg a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium a Szép Magyar Beszéd verseny országos döntőjét, a Kárpát-medencei középiskolások legrangosabb anyanyelvi versenyét.Tovább »

Oromi és temerini siker

MUHI Béla

Ezúttal is jól teljesítettek a diákok a Ribár Béla emlékversenyen fizikából. Szögi Evelin oromi és Mező Szabina temerini diák jutott tovább a magyarországi Öveges fizikaverseny döntőjére…Tovább »

Sikeresen szerepeltek a vajdasági diákok

Tatabányán 2013. március 22-én és 23-án tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáját, ahol a vajdasági diákok bemutatkozása igen eredményes volt…Tovább »

„Rátermettségre, önállóságra és kitartásra nevel”

MENGYÁN PLETIKOSZITY Ildikó, forrás: Magyar Szó

A Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciáját Tatabányán rendezték meg 2013 március 22-23-án. Díjazott diákok és mentoraik a diákkutatásról.Tovább »

VI. Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság

dr MUHI B. Béla

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Fókusz tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szerkesztősége meghirdeti a hatodik Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokságot.Tovább »

XI. GENIUS konferencia

MUHI Béla

A tehetséges középiskolás diákok hagyományos GENIUS konferenciája és vajdasági szintű versenye 2013. június 1-én 10 órakor tizenegyedik alaklommal kerül megrendezésre az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22.)Tovább »

VII. Alkotmány és állampolgári jogok diákverseny

A GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében az alkotmány és állampolgári jogok témakörből hetedik alkalommal kerül sor kétfordulós vajdasági szintű középiskolai diákversenyre.Tovább »

VII. Ribár Béla emlékverseny fizikából

MUHI Béla

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében hetedik alkalommal kerül sor a hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyre.Tovább »

I. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében először kerül meghirdetésre a Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákvereny.Tovább »

Fizi Karcsi utódai

MUHI Béla

A tehetséges diákok a téli szünidőben sem hagyták pihenni a mérőműszereket, a kísérleti eszközöket! A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában tizenkettedik alkalommal rendezték meg a vajdasági szintű diákversenyt.Tovább »

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2025 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor