Tudta-e?
...hogy mitõl van a földrengés ? A szilárd földkéreg alatt a Föld képlékeny anyaga állandó, lassú áramlásban van. Ha ezek az áramlások találkoznak egymással, vagy szilárd kéregnek ütköznek, megrendül a Föld. Az óriási Földnek ez csupán apró mozgás, mégis a felszínén házak omlanak össze.

március 13.

Genius

Jól szerepeltek az ifjú menedzserek

Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokság

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Fókusz – tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szerkesztősége április elején hirdette meg a második Vajdasági Diák Menedzsment Bajnokságot.

A versenyen vajdasági középiskolás diákok vehettek részt. A bajnokság egy üzleti szimulációs játékra épült, melyben a tanuló egy képzeletbeli vállalat vezetőjének szerepét tölthette be.

A verseny első fordulójában a diákoknak 10 kérdésre kellett írásban válaszolniuk, és ezt a szervezőknek elküldeni. A döntőben pedig a képzeletbeli vállalat üzleti (business) tervét mutatták be a zsűrinek.

A döntőben összesen tíz diák szerepelt, akik érdekes és ötletes vállalkozás tervet készítettek. A Faragó Annamária, Vujičić Sava, Muhi B. Béla összetételű zsűrinek nehéz dolga volt, ugyanis minden résztvevő jól teljesített. Végül az első díjon négyen osztoztak Borsos Árpád, Varga Tamara (4. osztály, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa), akik közösen készítettek munkát, illetve Fodor Szabolcs és Stajer Andrea (4. osztály, Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecse ). Második helyezett lett Mucsi Izabella, Kaszás Dániel, Szabó Katalin és Lázár Anita (4. osztály, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa). Harmadik díjat Bohata Dóra (4. osztály, Beszédes József Mezőgazdasági

és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa) és Szabó Titanilla (4. osztály, Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Zenta) kaptak. Minden résztvevő oklevélben, könyvjutalomban és ajándékban részesült, melyet a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács, illetve a magyarkanizsai Tisacoop vállalat biztosított.

 

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor