- Heti Ajánlat
- Természet
- Történelem
- Kultúra
- Nyelvtudomány
- Életmód
- Technika
- Tudósok
- Közélet
- Diákoldal
- Olvasóink küldték
- Tanítástan
- Pszichológia
e-Learning
- Tudta-e?
- A világon Skóciában születik a legtöbb vöröshajú ember. A skót lakosság 11%-a vörös hajú.
120. szám - 2014. szeptember 01.
TörténelemfilozófiaAz új tudományGiambattista Vico, (1668-1744), Az új tudomány (La nouva scienza) írója Nápolyban született és ott is halt meg, észrevétlenül, ünneplés és megemlékezések nélkül. A történelemfilozófia atyjaként tarthatjuk őt számon az arab Ibn Khaldun (1332-1406) mellett, de hosszú időnek kellett eltelnie, amíg ezt a nyugati tudományos élet is fölismerte
|
6
|
Szerény tudósemberként úgy halt meg, hogy maga sem volt teljesen tudatában korszakalkotó műve jelentőségének, amely számos területen a gondolkodás új útirányait jelölte ki: a történelembölcselet mellett a nyelvtudományban, a jogfilozófiában, a vallástudományban, a tudományfilozófiában, a hermeneutikában. Karl Löwith írja Vicoról: „Nemcsak Herder, Hegel, Dilthey és Spengler alapvető gondolatait előlegezi meg, hanem Niebuhr és Mommsen rendkívüli felfedezéseit is a római történelem területén, Wolf teóriáját Homérosszal kapcsolatban, Bachofen mitológia-interpretációját, az antik élet rekonstrukcióját, ahogy Grimm etimológiájában találkozunk vele, Savigny történeti jogfelfogását, Fustel de Coulanges Cité Antique-ját, valamint Marx és Sorel osztályharcról szóló tanítását.” Eredeti gondolataival megelőzte korát, de talán helyesebbnek tűnik úgy jellemezni őt, hogy olyan magányos személyiség volt, aki kívüle vagy fölötte állt kora eszméinek. Ez a mindenkori zseni ismertetőjegye. Elismerésének az útja, akárcsak művének megértése, hosszú, kalandos utat járt be, és valószínűleg a mai napig sem zárult le véglegesen, mivel mint minden zseniális, jövőbe látó alkotás állandóan újraolvasásra és újraértelmezésre kínálja magát, és minden ilyen alkalommal új szempontokkal gazdagodhat megértése és befogadása. Az Itáliába látogató Goethe vitte el a történelemfilozófus és műve hírét Nápolyon túlra, később Herder és Karl Marx is elismerően írt Az új tudomány-ról. Az igazi áttörést a La nouva scienza Michelet-féle francia fordítása jelentette, ennek az átültetésnek köszönhető, hogy végre elismerték őt és művét, mégis igazi fölfedezésére egészen a 20. század elejéig kellett várni, amikor Benedetto Croce megírta a róla szóló monográfiáját. Descartes kritikusa Giambattista Vico gondolatait kora szellemi áramlatainak a tükrében lehet értékelni. A nápolyi történelembölcselő újragondolta Descartes eszméit, és vitába száll velük. A korszakot uraló karteziánus szemlélet szerint csak a természettudományok – a matematika és a geometria – a voltaképpeni tudományok, a humán tudományoknak nem elégítik ki a tudománnyá válás mércéit. Descartes szerint egy korabeli római szakács több ismerettel rendelkezik a római történelemmel kapcsolatban, mint amennyit egy mai történész tudhat róla. Vico visszaköveteli a humán tudományokat megillető tekintélyt, és ehhez a descartesi filozófiai alapvetéssel vitába szálló filozófiai érvet is megalkotja. A nápolyi történelembölcselő szerint csak azt tudhatjuk biztosan, amit mi magunk hoztunk létre. A természetet Isten teremtette, ezért azt igazából csak ő ismerheti, az ember nem. A matematikai, geometriai tényeket is azért ismerhetjük meg, mert azokat is mi hoztuk létre az elménkben. Ebből az alapállásból kiindulva Vico furcsának találja, hogy kora filozófusa természeti, teremtett világ megismerését állítják a középpontba. A történelemről ugyanakkor rendelkezhetünk biztos tudással, ugyanis az az emberek műve, mi magunk hoztuk, hozzuk létre azt. Ezt a vicoi elvet – „factum et verum converturtur” – nevezik a factum (tény) és verum (igazság) fölcserélhetőségének, vagyis csak azt ismerhetjük meg biztosan, ami belőlünk származik. A történelem alapelveit, annak a megalkotója, az emberi szellem módosulásainak, magatartása törvényszerű változásának a megismerésével tárhatjuk fel. Az emberi természetet vizsgálva egy hármas felépítésű, ciklikus történelemszemléletet rajzol föl Vico, amelyet az isteni gondviselés irányít. Ez alatt a központi vicoi fogalom alatt azonban nem az „Isten kezének a közvetlen belenyúlását” kell érteni a történelem menetébe, a vicoi gondviselés természetes módon hat, szinte azonos a történelmi fejlődés polgári törvényeivel, merthogy a mindenható Istennek nem szükség külön beavatkozásokat végrehajtania. A nápolyi történelembölcselő az emberi civilizáció fejlődését három szakaszra osztja. Az egyiptomiak korszakolására hivatkozva az első korszakot az istenek, a másodikat a héroszok, a harmadikat az emberek korának nevezi. 1. Istenek kora (teokratikus állam időszaka, amelyben a pogányok isteni uralkodók hatalma alatt éltek. Az időszakot a mitikus tudat és a költői nyelvhasználat, valamint a hieroglifákat használó szent írásmód jellemzi. 2. Héroszok kora (az arisztokratikus alkotmányok időszaka, melyet az erősebb joga a gyengébb felett és a heroikus nyelvezet, valamint a szimbolikus írásmód jellemez). 3. Emberek kora (az emberi természet egyenlőségének a hite tölti be, az ennek megfelelő demokratikus államformák, a szabad köztársaságok és monarchiák, valamint a racionális gondolkodásmód és a profán írásmód jellemzik.) Az istenek korában minden hatalom az istenek és földi képviselők kezében van. Az erkölcsök durvák, a kultúra alacsony színvonalú. A héroszok korában a félistenek uralkodnak és viszik véghez hőstetteiket. Ekkor alakul ki a költészet. Az emberek korában az emberek öntudatra ébrednek, igyekeznek az istenektől és héroszoktól megszabadulva a saját lábukra állni. Ekkor jön létre a prózairodalom. A történelem útja, akárcsak az emberé, haladás és hanyatlás. A felemelkedést (corso) a barbárságba való visszaesés (ricorso) követi. Vico szerint az egy ilyen teljes ciklus már végbement, a római civilizáció utáni kort, amit ma sötét középkornak ismerünk, Vico a barbárságba való visszaesés koraként írja le. |
Kapcsolódó cikkek
- A villámháború tervének fejlődése és alakulása az I. világháború előtt
- A közvetítők nélküli vallások
- Vallási forradalmak (IV.)
- Vallási forradalmak (III.)
- Vallási forradalmak (II.)
- Vallási forradalmak (I.)
- Gondolatok a kalocsa-bácsi érsekség létrejöttéről
- „Teremtsd egészen ujjá e hazát.” (Petőfi Sándor)
- Az újkori emberkép és az istenképűség
- A középkori arab orvosok ismeretei
- A jelenlét jelei, a csodák
- Róma püspöke Mária országában
- Pápalátogatások Magyarországon
- Istentelenek országa
- „Tündöklő diadalút a magyar sors folyóján”
- Só és Világosság!
- Az ige közöttünk
- Végül mindannyian a szeretet jegyében ítéltetünk meg!
- A Nyugat alkonya
- Adventi levél 2018.
- Az eretnekmozgalmak eredete
- Kihez tartozom?
- A világnézetről, avagy erkölcsi tudatosság
- Mit ünnepelünk húsvétkor?
- Harc a másság ellen
- Európai, s sajátosan magyar örökségünk és a reformáció
- Jöjj és láss!
- A forradalom lényege
- Aki kilógott a felvilágosodás közgondolkodásából
- Keresztény értékek az irodalmi művekben
- Európa igazi atyja
- Hitünk!
- Út a vallások kialakulásától a vallástagadó vallások megszületéséig
- A nácizmus, a modern(ista) álvallás
- Isten nem halott! Jézus nem hal meg sohasem!
- Hit és erkölcs
- A feminista teológia áldozat fogalma és annak teológiai értékelése
- A három ajtó
- Házasság és család a „Kezdet” horizontján
- Református egyházjogi és jogteológiai reflexiók az Európai Unió egyházfelfogására
- a Szentség utáni vágy
- A kereszt civilizációja
- Hát ti mit mondotok, ki Jézus?
- Egy új erkölcs vázlata
- A világ elvilágiasodása
- Hét héttel húsvét után: pünkösdkor
- Egyház és média
- Hidat építeni Krisztussal
- Az Újszövetség hajnalán
- Az emlékezés napjai
- A Genezáreti-tó
- Izrael gazdasági jellemzői a Szentírás tükrében
- Egy egyház, amely nem egy vallásról szól
- Izrael éghajlata, élővilága és vízrajza
- Kármel
- Tábor kontra Hermon
- Izrael földrajzi tagoltsága
- A vallás és a vallástudomány
- Jézus városa
- „A jó ügynek nemességet kell nevelni”
- A megváltás városa
- A szúfi költészet
- Mária országa
- A Jordán-folyó
- Azért adta a két kezemet, hogy áldást adjon…
- Olvasóink ajánlata