Vámokkal rendet tesznek?

Donald Trump már az első ciklusa során is előszeretettel helyezte külpolitikájának középpontjába a külkereskedelmi egyensúlyt az Egyesült Államok és kereskedelmi partnerei között. Ahogyan az lényegében várható is volt, a második ciklusának első szakaszában sem tért le erről az irányvonalról. A Trump-adminisztráció olyan narratívát fogalmazott meg, mely szerint kereskedelmi partnereik kihasználják az Egyesült Államokat, aminek véget kell vetni. Egy elég furcsa, sokak számára logikátlan számítási módot, egy matematikai képletet alkalmazva rótták ki a vámokat a különféle országokból az USA által importált árucikkekre. Mostani perspektívából nehéz ezt ilyen egyértelműen, leegyszerűsítve megítélni, de Trump jó eséllyel már csak a vámok belengetésével is éppen átformálja a nemzetközi kereskedelmet. Az elemzők véleménye megoszlik ezzel kapcsolatban. Egyesek szerint az amerikai elnök éppen rendet tesz, mások szerint katasztrófa felé sodródunk, a múlt század 20-as éveiben tapasztalt gazdasági összeomlás küszöbén állunk. De még olyan vélemények is vannak, melyek szerint Trump elnök most éppen veszélybe sodorja azt a globális gazdasági rendszert, amelyet maga az USA épített fel a második világháború után.

Vitathatatlan, hogy egy olyan globális birodalomról beszélünk, amely a világ sorsát is meghatározza. A vámok belengetésekor a világpiacok megremegtek, a tőzsdéken a részvényesek több ezer milliárd dollárt veszítettek egy nap alatt. A gazdasági stabilitásba vetett bizalom pedig súlyosan inogni látszik. Bizonyos vélemények szerint Trump egy ügyesen megtervezett stratégia részeként, egyfajta szimbolikus üzenetként vezette be a vámokat, amik aztán a tisztességes és kölcsönös előnyökkel járó kereskedelem visszaállítását eredményezhetik. A piacok viszont nem ilyen „okosak”. Többnyire nem a szimbolikus üzenetekre, hanem a konkrét mutatószámokra reagálnak. A bevezetett vámok így első „körben” nem az amerikai gazdaságba vetett bizalmat erősítették, hanem félelmet keltettek a globális gazdasági lassulástól, amely magát az Amerikai Egyesült Államokat is elérheti. A jelek szerint el is érte, de még mindig nehéz megítélni, hogy átmeneti gondokról van-e szó, vagy lesznek tartós következményei is. Egy súlyos áldozatokkal járó teljes kereskedelmi háború kibontakozásának veszélye fennáll ugyan, de a fenyegetettség lehet, hogy valóban jobb belátásra bírja, tárgyalóasztalokhoz ülteti a feleket, így az egész megmarad a fenyegetések szintjén. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy egyetlen ország sem nyerheti meg könnyen a kereskedelmi háborúkat. A vámokkal sújtott, vagy fenyegetett országok várható reakciói megtorló vámhullámhoz vezethetnek. Mindez akár egyfajta nyílt konfrontáció spiráljába sodorhatja a világgazdaságot, bár ez szerencsére kevésbé valószínű. Az esetenként jogosnak tűnő bírálatok ellenére Trump döntésének támogatói úgy vélik, hogy a vámok a tárgyalási pozíciók erősítését szolgálják, tudatosítva a tárgyalófelekkel, hogy a világ első számú gazdasági nagyhatalmával állnak szemben. Az elnökre azonban korábban is jellemző volt, hogy váratlan intézkedésekkel, furcsának ható bejelentésekkel sokkolta tárgyalópartnereit, majd enyhített álláspontján, végül pedig sikeresen lezárta a tárgyalásokat. A vámok eredeti célja így lehet, hogy nem feltétlenül a tényleges bevezetésük, hanem, hogy nyomást gyakoroljanak a kereskedelmi kapcsolatok új feltételekkel történő újradefiniálására. Sajnos az ilyen fejleményeknek, amikor, úgymond, a nagyok kezdik meg a „lökdösődést”, a kicsik, az exportorientált, nyitott kis nemzetgazdaságok lehetnek a járulékos áldozatai az ilyen erőpróbáknak. Nekünk is most arra kell ügyelnünk, hogy ne legyünk áldozatok a nálunk erősebb, befolyásosabb nemzetgazdaságok harcában.

A kereskedelem mindig is stratégiai fontosságú volt az emberi civilizáció fejlődése során. Évszázadokkal ezelőtt, a XVI. század második felében és a XVII. század elején született meg a merkantilizmus elmélete. Abban a korban az ismert világ fejlettebb részein a kereskedelem vált olyan vonzó tevékenységgé, amelyért a világ minden nemzete versengeni kezdett. Az elnevezés a latin mercator szóból származik, ami eredetileg kereskedőt jelent. A Velencei köztársaság és más hasonló, élénk kereskedelmet folytató városállamok filozófiája alapján, és azok jelentős sikerei láttán az akkori kor haladó szellemű gondolkodói a kereskedelemben látták a jövedelem, majd arra épülően a birodalomépítés, a katonai befolyás és a társadalmi hatékonyság alapvető forrását. Máig a nagyhatalmak katonai doktrínáinak fontos részét képezi az elv, miszerint a teljes sikert nem lehetett kizárólag katonai eszközökkel biztosítani. A sikeresen kereskedő nemzet az olcsóbb árak és alacsonyabb bérek segítségével hosszú távon biztosíthatja befolyását és fennmaradását. A merkantilizmus kialakulásának idején megszületett a felismerés, hogy a gazdagság forrása a külkereskedelem. Már a korai merkantilisták is úgy gondolták, hogy a nyersanyagok behozatalának és a késztermékek kivitelének ösztönzésével, valamint a nyersanyagok kivitelének és a késztermékek behozatalának korlátozásával kedvező irányba lehet terelni a pénz áramlását, s azzal együtt a gazdasági folyamatokat. Ezek az elképzelések egyébként jórészt fedik is a valóságot, a hozzá fűződő teóriák máig is megállják a helyüket.

Kép forrása: Pixabay