Tudta-e?
...hogy melyik a legnagyobb állat a világon? A kék, vagy óriás bálna, amely megnõhet 30 méter hosszúra is, súlya pedig 135 ezer kg lehet. Ezt úgy képzeljék el, mintha egy óriási mérleg egyik serpenyõjében ülne a bálna, a másikban pedig 22 nagy elefántbika kuporogna. Így lenne a mérleg egyensúlyban. A bálnák emlõsállatok, a tengerek lakói. Kicsinyeik is óriások, a kék bálna születésekor 7 méter hosszú és 7 ezer kg súlyú.

216. szám - 2022. szeptember

Jog az analóg élethez

Alexander Grau (54) filozófus és publicista München-ben.
Németből fordította Rózsa Sándor, Zentáról elszármazott vegyészdoktor, a Komment a saját véleménye...

2

A digitalizálás korunk fétise. Áhítatos csodálkozással és gyerekes elragadtatással kerül minden okostelefon, új op-rendszer vagy technikai újdonság megünneplésre. Odaadóan hallgatjuk az autonóm autózás, az új munkaformák, a forradalmi oktatás és a minden dolgok internetje felől érkező híreket. Hogy mindennek mi értelme, alig kérdi valaki. Legfeljebb néhány adatvédő és pszichológus figyelmeztet. Ezeket nyomban elnyomja az IT-ipar, a kollektív lelkesedés és a gazdasági/szociális ígéretek tömkelege.

Ám a digitalizáció kevésbé egy technika, inkább mindenek előtt egy ideológia. A közvitákban, a politikusok állásfoglalásaiban és az IT-konszernek bemutatkozásaiban inkább mint a fölvilágosodás apoteózisa és az önmegvalósítás, a szabadság, a demokrácia, a részvétel és az emancipáció végleges megvalósítása jelenik meg. Ezt a narratívát már a digitalizálás kezdetétől beleültették az emberek fejébe. A médiafilozófus, Marshall McLuhan »global village«-ével az individuális emancipáció utáni sóvárgás kapcsolódott a határtalanul interakciózó világközösség víziójához. Az internetagitátorok, mint Negroponte, bejelentették, hogy a digitalizáció az emberiséget egy poszttörténelmi paradicsomba vezeti, ahol megszűnik minden térbeli és szociális korlát.

Gondolatainkat, álmainkat algoritmusok irányítják. A digitális paradicsom fölszámol minden térbeli és szociális korlátozást. Ám az olyan emancipáció, amelyhez egy technika szükséges, nem emancipáció – legfeljebb egy jóleső függőség. Sok fölhasználó meg sem tudja különböztetni, melyik médiahasználat, melyik keresés vagy melyik vásárlás a saját kívánsága, és melyiket tüntetik föl az internetkonszernek algoritmusai a sajátjának. Az igazi személyes igények a digitális súgásoktól már alig különböztethetők meg. A szoftverektől, app-októl, hálóművektől és online-szolgáltatásoktól való függőség egyre tovább nő. Okostelefon és internet nélkül sokak számára az élet már nem is képzelhető el. A határtalan szabadság ígérete az algoritmusok és az adatözönök ketrecébe vezet. A digitalizáció autonómiája illúzióként illan el.

A technikai fejlődés a liberalizmus menetekéljévé változik, mely egyre inkább önellentmondásokba gabalyodik bele. Patrick J. Deneen („Miért hiúsult meg a liberalizmus”): „Mi autonómok és szabadok vagyunk, mégis olyan technikának alávetve, amely a függőség érzetét közvetíti nekünk.” Gondolkodásunk, óhajaink, cselekedeteink ilyen teljes pályás lerohanása akkor is fenyeget, ha volna esélyünk kibújni. De nincs. A gazdaság és az állam évtizedek óta azon dolgozik, hogy a digitalizációt minden állampolgár életébe örökre beépítse. Elkerülhetetlen, gazdasági szükség – mondják és a polgár életére előírások, szabályozások és technikai sztandardok tömkelegét zúdítják.

A digitalizációba vetett hit autohipnózisból és érdekirányításból ered. Konszernek és thinktank-ok évtizedek óta el akarják hitetni, hogy a technikai fejlődés nem emberek szándékainak és tervezéseinek, hanem a sors dinamikájának engedelmeskedik.

A társadalom átdigitalizálása semmilyen életterületet nem kímél. Foglalkozás, szabadidő, fogyasztás, szórakozás, egészség, kommunikáció – mind a digitalizáció foglya. Digitálisan vásárolunk, digitálisan dolgozunk, digitálisan esünk szerelembe. Az állampolgárt belekényszerítik a log-in-ok, jelszavak, website-ok világába. A digitalizáció személyiségünket változtatja meg, gondolatainkat, érzéseinket, óhajainkat.

Persze, már a gőzgép, a villamosság vagy a robbanó motor is erőteljesen alakította a társadalmat, munkavilágunkat, értékrendünket. Kényelmesebbé, fényűzőbbé tették életünket (túlsúly-, derékfájdalom-mellékhatással) – de csak külsőleg.

Befolyásolta cselekedeteinket, napjaink lefolyását, életideáljainkat – de nem manipulálta gondolatainkat, mint a digitális technikák. Most ezek irányítják gondolatainkat és álmokat kreálnak nekünk.

Marx és Engels az iparosításkor még különbséget tudtak tenni alap, felépítmény és tudatformák között. Az alap a „társadalom gazdasági szerkezete”, a felépítmény a „jogi és politikai intézményrendszer”, a tudatformák pedig a vallási, filozófiai és egyéb elképzelésmódok. A digitalizáció korában ez az elválasztás obszolét. Itt minden egybe olvad: a termelési mód, az állam, a világnézet, a korszellem. A digitalizálás a gazdasági rendszert, az állam intézményeit, a kultúrát és a hétköznap ideológiáját egy acélkemény képződménnyé ötvözi, amelyben minden cselekvést és életet csak a saját logikája szerint enged meg. Ezzel a liberális demokráciákat ássa alá. Az embereket, mint személyt, ügyfelet és állampolgárt kiskorúsítja, „user” nem-személlyé teszi. Ám mindenek előtt elveszi a lehetőséget a digitális világba való kényszerbesorolás elkerülésére. A szabadság és az autonómia most a digitalizálásból való kimaradást jelenti. Csak az a szabad ember, akinek lehetősége van analóg életet élni.

Ennek a szabadságnak a védelme lenne az állam legfontosabb és legsürgősebb feladata. Ám ezt nem teszi. A szabadságot inkább gazdasági és technikai érdekeknek áldozza föl, amiket szükségesnek deklarál. Az alkotmány 2. cikkelye kimondja: a személy szabadsága sérthetetlen. Az emberi méltóság védelme kötelezi az államot, hogy polgárainak biztosítsa az analóg életet – releváns korlátozások nélkül.

Az az élet, amely a születéstől kezdve egy bizonyos technikára rákényszerül, nem szabad, hanem méltóságától megfosztott - akkor is, ha ez a veszteség „jól esik”. A méltóság akkor marad meg, ha mindenki önmaga dönthet arról, élete melyik területét szeretné digitálisan alakítani és melyiket nem. Ám most mindent a totális digitalizálás fenyeget, legyen az fizetés, egészségügy, közigazgatás, mobilitás vagy oktatás. Már a legfiatalabbakra öntik a digitális propagandát. Az iskolában rászoktatják a diákokat a szoftver-logikára, hálóművekre, digitális kommunikációra. Sokan el sem tudják képzelni életüket okostelefon nélkül. Ez minden pedagógia szegénységi bizonyítványa.

Az analóg élet joga, ha egyáltalán, errefelé csak az idősek vonatkozásában kerül szóba. Ők a bankban ragaszkodnak a kézzel kitölthető űrlapokhoz vagy az analóg múzeum-belépőjegyhez. Ám aki ilyen idős-diszkriminációra szűkíti a problémát, igen rövidlátó. Magától értetődően az öregek jogosultak egyenjogúan részt venni a szociális életben – ha az internet, bármi okból is, számukra nem elérhető.

Sokkal döntőbb és alapvetőbb az analóg élethez való jog a jövő generációk számára. Most dől el, hogyan fognak vagy hogyan kell élniük a jövőben. Természetesen az emberiség történetében mindig voltak új technikák, különösen az utóbbi 200 évben. Sok ezek közül ma sem hiányozhat. Ám döntő, hogy aki akart, ezekről lemondhatott. Lehetőség volt villany, telefon vagy tv nélkül élni. Ezek a technikák nem szállják meg visszafordíthatatlanul életünket. Kihagyhatóak, akár időszakosan is.

Más a helyzet a digitális technikával. Azzal fenyeget, hogy szinte életfeltétellé válik. Az okostelefon egzisztenciánk nélkülözhetetlen eszköze lesz. Nemcsak néhány évtizedre, nemcsak egy nemzedéknek. Egyszer beültetve a társadalomba, terjed tovább, mint a rák, minden egyéni és társadalmi területre.

A következmények az egyén mentális és testi egészségére, pszichológiai fejlődésére, a társadalmi és politikai intézményekre beláthatatlanok. Ám még mindig a haladáshívők mantrája uralkodik: Digitalizálás first, megfontolás second.

Életfontosságú és nélkülözhetetlen szolgáltatások hozzáférhetősége tartósan meg kell, hogy maradjon analóg is. Demokráciaelméleti okokból sem helyes gyerekeket és a még meg sem születetteket egy technikára rákényszeríteni. Legyen mindenkinek joga életétől távol tartani a digitalizációt, mégis teljes mértékben részt venni az egészségügyben, a fogyasztásban és a politikai életben. Szükségünk van az analóg élet alapjogára.

SPIEGEL, 10. 9. 2022

Das Recht auf ein analoges Leben

KOMMENT

Először Vorarlberg-ben nyomtak kezembe egy drótnélküli telefont, 1990 táján. Elképedtem. Mintha elvágták volna az utolsó kötődésemet is embertársaimhoz. Recsket megjárt Hóka Laci bácsi, Galgahévíz: „Minek nekem telefon? Ha valakivel akarok beszélni, odamegyek.” Tüntetés a MtudE ellen, 2004: „Ismereteinket elektronikus jelekből szerezzük, tele a fejünk technikai adatokkal, de nem tudunk enni, nem tudunk közlekedni, levelet írni, táncolni, élelmet termelni, önmagunkat szórakoztatni - mindezt megrendeljük a beszállítóinktól és tátogunk, mint a hal, ha egyszer megszakad az ellátás. A régi tudások hordozói, akik az élethez értenek, kihalnak és nemsokára csupa számítógépes szaladgál itt. Nem szabad, hogy az unoka többet tudjon, mint a nagyapa. Nem is tud: az ő tudása nem esszenciális. Régen a falu öregjeit kérdezték, ma a számítógépeseket. Vesztünkre: ha majd minden számítógépet az utcára dobnak, mert azt nem lehet megenni, akkor derül majd ki, mihez kell érteni: élelmet és meleget termelni. A világot nem új találmányokkal, hanem szociális szövetségekkel, belátással és mértéktartással lehet megtartani. Hol az a találmány, ami a belátást és a szolidaritást fejleszti?” A szerző nyilván túloz a „digitális rákkal”, de szókérése nagyon jogos, csatlakozzunk hozzá sokan!

LEMENT KUTYÁBA
négyről
két lábra állt
de a sok út közül
a legkönnyebbet választotta
a gépekét
ez becsábította a városba
ott meggazdagodott
de elhagyta istenét
elűzte barátait
és ismét négy lábra állt
lement kutyába
körülötte tömegek
még sincs senkije

RS

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor