Tudta-e?
hogy két és fél milliárd évvel ezelőtt csaknem az egész Földet víz borította?

169. szám - 2018. október

A kommunisták új világa

A fasiszta rendszerek forradalmi Messiása a zsidó messiáskép transzcendenstől elzárkózó, torz tükre. Ezt taglalta az előző rész. Ebben az írásban a keresztény messiáshitet elferdítő kommunista messiáskép lesz a téma.
SÁFRÁNY Attila | a szerző cikkei

6

Ezzel kapcsolatban is le kell szögeznünk rögtön az elején, hogy nem a tudatos eszmelopás esetében állunk szemben. Pontosan ezért lehetett tömegeket megmozgató és megigéző hatású a messiásszerepek (nem tudatosan, hanem ösztönösen zajló) belevetítése a kommunista Vezér személyébe.

A kereszténység a judaizmussal ellentétben a végidőről abszolút kategóriákban gondolkodik, ezért számára a Messiás második eljövetelével transzcendens átlényegülésen, átistenülésen (teózison) megy át a világ, ami egy a régitől radikálisan különböző, teljesen megújult világnak tekinthető. Ezért nevezi a Megváltó Messiás-Királyként történő második eljövetelét a kereszténység a világ végének – a szókapcsolat alatt a régi világ végét értve.

Ez egy a kereszténységre jellemző misztikus látásmód. A rabbik földhözragadtabb gondolkodása egy a misztikától magát távol tartó, ám nem a transzcendens dimenziótól is elzárkózó várakozás.

Élükön a meglelt baloldali forradalmi Messiással a kommunisták is egy – kommunizmusnak nevezett – teljesen új világ létrehozását tűzték ki célul.

A KOMMUNISTA MEGVÁLTÁSTAN

Az a baloldali történelem-beteljesítő forradalom, amelyet a fasizmus „az igaz eszme” legfőbb ellenségének tekintett, egy a kereszténységhez hasonló misztikus világlátás volt, egy a transzcendens dimenziót nélkülöző, nyíltan istentagadó misztika.

Ehhez először is létre kellett hozni egy a hagyományos európai világlátást teljesen átértelmező materialista bölcseletet, amely egyfajta világias, transzcendenciát és Istent tagadó megváltástant állított filozófiája középpontjába. Ezt az észmunkát a kommunizmus két nagy prófétája, Karl Marx és Friedrich Engels végezte el. Műveik közül a Kommunista Párt kiáltványa és a Tőke a kommunista mozgalom Szentírásává váltak. Kísértetiesen emlékeztet ez a kommunizmus kísértetével riogató marxi forradalmi eszme a keresztény tanításra. Ebben a filozófiának nevezett materialista immanentizmusban is létezik egyfajta egyéni bűnökként megnyilatkozó és emberről-emberre átöröklődő ősbűn, amitől meg kell szabadítani a világot. A marxizmus szerint a társadalom életét megrontó ősbűn az, hogy a munka és a munka gyümölcse a tulajdon megjelenésével elszakadt egymástól. A birtokos uralkodó osztály – történelmileg továbbörökítve ezzel az „áteredő bűnt” – minden korban megfosztja a munka gyümölcsétől az elnyomott osztály tagját, miközben maga élősködőként nem is kell, hogy termelő munkát végezzen, elég a tulajdon, a tőke birtokosának lennie. Ettől az osztályharcok formájában korszakokon átívelő „ősbűntől” kell megszabadítani, megváltani a végső nagy harcban a világot, és ezzel eljön a kommunizmusnak nevezett, örökké tartó boldog korszak, a kommunista istentagadás Mennyek Országa, amelyet a keresztény világvége-tan mintájára egy lényegileg és minőségileg teljesen új világnak képzeltek el: nem az osztály nélküli társadalom előtti idők, az őstársadalom visszahozójaként, hanem egy teljesen új, szegénységtől és elnyomástól megváltott világként.

Mi tehát a marxizmus megváltástanának a lényege? Megszüntetni a munka és a munka gyümölcse között a tulajdonlással létrehozott szakadékot. Egyszerűen hangzik, megvalósítása viszont korántsem ennyire egyszerű, hiszen az ember születésétől fogva önző, birtokló lény. Ezzel az emberi természettel akart szembeszegülni a marxizmust vallási tanként tisztelő baloldali történelem-beteljesítő forradalom.

Marx és a nyugati marxisták úgy gondolták, hogy a világ legfejlettebb részében fog kitörni az osztály nélküli társadalmat és vele együtt a boldog jövőt elhozó proletárforradalom. Ez következett az osztályharc-elmélet materialista dialektikájából, de a korban már népszerű haladáshit is ezt a vélekedést erősítette. A kommunista végpont, a világforradalom eljövetelének az időpontját senki sem ismerhette, akárcsak Krisztus második eljövetelének az idejét sem tudhatja senki, így nem maradt más hátra a marxista elméletalkotóknak, mint a reménytelt várakozás a munkásosztály öntudatra ébredésére. Minden a feje tetejére állt, amikor Vlagyimir Iljics Lenninel az élen megjelent egy orosz forradalmi gárda, amely úgy vélte, meg kell sürgetni a „végidő” eljövetelének az időpontját, vagyis mielőbb ki kell robbantani a baloldali történelem-beteljesítő világforradalmat. Kihasználva az I. világháború okozta zűrzavaros helyzetet ez meg is történt mégpedig ott, ahol a nyugati marxisták sohasem gondolták volna: Oroszországban, későbbi nevén a Szovjetunióban kezdetét vehette a világ első kommunista messiási korszaka.

HARC AZ ELLENNEL

Volt azonban egy nagyon komoly gond, ami a megfelelő időpont kivárásának a türelmetlenségéből és a megfelelő forradalmi helyszín kiválasztásának a céltévesztéséből fakadt, röviden és egyszerűen mondva Lenin döntésének a hibájából. A hatalmas keleti ország ugyanis egy alig iparosodott, fejletlen állam volt, és így a bolsevik hatalomátvétel után nyomára sem lehetett lelni a baloldali történelem-beteljesítő forradalom ígéretének, a boldog, javakban bővelkedő kor eljövetelének, annak a most már soha el nem múló korszaknak, amelyben a dolgozó ember hiánytalanul élvezheti munkája gyümölcsét. Épp ellenkezőleg a városi népességre támaszkodó forradalmi állam még jobban kiszipolyozta az orosz paraszttársadalmat, mint korábbi gyűlölt uraik. Ha a bolsevik forradalmi rendszer nem alkalmazott volt a kezdet kezdetétől fogva kegyetlen terrort az ellenállókkal és a lázadozókkal szemben, akkor az általános csalódáshullám nagyon gyorsan nyomtalanul elsöpörte volna a kommunizmus megteremtésének első kelet-európai kísérletét.

Volt itt ugyanis egy disszonancia, aminek az okát a marxizmus megkérdőjelezhetetlen tanában járatlan, tanulatlan embereknek meg kellett magyarázni. Ha már a szegények, a munkások, a parasztok felszabadításának a nagy feladatára krisztusi módon magát elkötelező kommunista Megváltó (Leninnel, majd Sztálinnal) elérkezett hozzájuk, akkor hogyhogy nem érkezett el a kommunizmusnak nevezett boldog kor is? A magyarázatot a vallási tanként tisztelt marxista elmélet adta meg, amely szerint a kommunizmus eljövetele előtt kell lennie egy átmeneti korszaknak, a proletárdiktatúra korszakának, amely fokozatosan átvezeti a társadalmat a boldog kor új világába. Ennek a kommunista végidő elképzelésnek is meglelhető a keresztény mintája a Jelenések könyvében (Jel 20,1-8). A Jánosnak tulajdonított látomás szerint a végítélet előtt a Sátán megkötöztetik ezer évre, ez idő alatt pedig az életre kelt mártírok uralkodnak majd a Megváltóval, a Krisztussal együtt a Földön. Utána elengedik a Sátánt, aki tombol még egy ideig, majd a nagy csatában véglegesen legyőzetik, miután megtörténik az ítélet, a jók és a rosszak különválasztásával pedig létrejön a bűntől teljesen mentes új világ. Hasonlóképp képzelték el a kommunizmus eljövetelét is azzal a különbséggel, hogy az átmenetnek tekintett proletárdiktatúra várható tartamát nem határozták meg. A transzcendenciát nyíltan elutasító kommunista végidő elképzelésben életre kelt hitükért meghalt mártírok sem szerepeltek, viszontagságokat túlélt hősök viszont igen. A forradalmi állam irányítására feljogosító szerepet a sokat szenvedett, börtönöket megjárt, hithű forradalmárok (a kommunista hősök) és az utódlás jogán gyerekeik nyerték el, akik a forradalmi Messiással együtt irányíthatták a „Sátántól” (a törvényes uralkodótól) megszabadított proletárdiktatúrát.

Forradalmi Messiása vezetése alatt minden kommunista totalitárius rendszer ezt az utat követte, forradalmi hősei és az utódlás révén e hősök gyerekei uralkodói kasztot alkottak a társadalomban. Ez a kiváltságos felső réteg folyamatos rettegésben élt attól félve, hogy egy napon visszatér visszaszerezni a trónt a száműzött uralkodó (a „Sátán”) az ellenforradalmi seregekkel, vagy ha őt megölték, akkor az örököse. E miatt a félelem miatt békeidőben is állandó háborús készültségben élt a vezető kaszt a kommunista államokban. Mindig ébernek kellett lenni, és mindig készen kellett állni a mindent eldöntő nagy csatára. E miatt a hatalomféltői szorongás miatt annak irányítóiként az egész társadalmat militarizálták a kommunista forradalmárok.


A kommunista rendszerek militarizálják a társadalmat. Katonai parade Észak Koreában

 

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2018 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor