Tudta-e?
Hogy Kínában hivatalosan ötvenöt különböző nemzetiség él!

148-149. szám - 2017. január-február

Bevándorlási útvonalak és válságövezetek

Ez az írás másfél évvel ezelőtt, 2015 derekán íródott, akkor, amikor az európai polgárok észlelni kezdték a menekültválság fejleményeit.
SÁFRÁNY Attila | a szerző cikkei

4

Jól jellemzi a világnak, de főként Európának a tehetetlenségét a krízishelyzettel kapcsolatban, hogy e másfél év alatt lényegileg semmi sem változott, emiatt nem is kellett semmit sem módosítani az alant olvasható szövegen. Pusztán egyetlen lezáró mondatot toldottam hozzá az utolsó bekezdésben.

Egy fontos változás következett be e másfél év során, az, hogy az Európa felé vezető fő migránsútvonal – amelyen keresztül 2015-ben a legtöbben érkeztek – a Balkánról ismét átterelődött a Földközi tengerre. Történt ez köszönhetően a Törökországgal kötött megállapodásnak és annak, hogy Ausztria és a V4-ek, közöttük elsősorban Budapest szorgalmazására a balkáni országok lezárták a határaikat. Az embercsempészek azonban továbbra is „végzik a dolgukat”, így a balkáni menekültútvonal sem iktatódott ki, csupán a jelentősége csökkent.

Magyarország tekintetében a fordulatot a határkerítés megépítése jelentette a magyar-szerb, majd a magyar-horvát határon, amely után drasztikusan csökkent a bevándorlók, pontosabban az országon átvándorlók száma. A bevándorlás legfontosabb európai célországa, Németország esetében egyelőre még nem beszélhetünk fordulatról, csak a migránsok számának a csökkentéséről az előbb említett két intézkedésnek köszönhetően. Németországba a hivatalos adatok szerint 2015-ben 890 ezer bevándorló érkezett, 2016-ban pedig november végéig 305 ezer. A tényleges számok ezektől nagyobbak lehetnek, az arány azonban megfelelhet a valóságnak, tavaly tehát nagyjából harmada annyi bevándorló érkezett az országba, mint az azt megelőző évben.

A másfél évvel ezelőtt leírtakkal kapcsolatban az Iszlám Állam esetében sem beszélhetünk lényegi változásról, az viszont tény, hogy mind Irakban, mind Szíriában kézzelfogható közelségbe került az Iszlám Államnak, mint terrorállamnak a megsemmisítése, ami természetesen nem jelenti egyúttal az Iszlám Államnak mint terrorszervezetnek a megszűntét is, de még arra sem jelenthet garanciát az iraki és a szíriai területek visszahódítása, hogy az Iszlám Állam ezután nem fog a világ egy másik részébe „átköltözni”: például valahova Afrikába vagy Afganisztánba.

Kérdés, hogy ez az előbbi, a terrorállam szétzúzása Irakban és Szíriában mikor következhet be. Stephen Townsend amerikai tábornok, az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetséges erők parancsnok a The Daily Beastnek adott interjújában december végén arról beszélt, hogy két évre van szükség az iraki Moszul és a szíriai Rakka felszabadításához, valamint az Iszlám Állam többi terroristájának a likvidálásához.

A terrorállam megsemmisítéshez, azaz Irak és Szíria felszabadításához – ha meglesz hozzá a nagyhatalmak közös akarata – bizonyára nem kell két év, az igazi nagy kérdés viszont az, hogy az Iszlám Államnak mint – legújabb generációs, totalitárius iszlamista ideológiával működtetett – globális terrorszervezetnek a fölszámolásához mennyi időre van szükség.

A továbbiakban a másfél évvel ezelőtt írt elemzést olvashatják.

Bevándorlási útvonalak

A világháborúkkal terhelt 20. század után a 21. sem indult a béke érájaként. A jelek arra utalnak, hogy a menekültkrízisek századába léptünk, amelynek még csak az elejénél tartunk: nemcsak a századnak, hanem a migránsválságnak is, hiszen az éghajlatváltozás hamarosan „beérő” következményeivel még nem is szembesült a világ, egyelőre a háborúk és nyomor elől menekülnek az emberek a biztonságos és a jobb élet reményében. Jelenleg a Földön mintegy 130 háborús és fegyveres konfliktus zajlik, Afrika és Dél-kelet Ázsia sok országában, de a Föld más részein is elképzelhetetlen a nyomor. A vízhiány úgyszintén egyre több embert kényszerít lakóhelye elhagyására.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának 2015 júniusában megjelent 2014-es éves jelentése szerint 60 millió menekült él a világban. Ezeknek mintegy kétharmada belső menekült, azaz hazájának egy másik részén talált ideiglenes otthonra. Egyharmaduk, több mint húszmillió ember valahova külföldre távozott, közülük milliók menekülttáborokban próbálnak élhető életet élni, ha ez lehetséges.

A bevándorlók célpontjai a gazdag nyugati országok, a világ nagy bevándorlási útvonalai ide vezetnek.

Az amerikai Kolumbia északi határánál kezdődik és Közép-Amerikán, Mexikón át szétágazódva vezet az Egyesült Államok déli határáig, ahol tűzparanccsal védett, kétezer kilométer hosszú fal állja útját.

Az ausztráliai menekültútvonal Sri Lankából és Indokina országaiból indul, és halad a Délkelet-Ázsiai szigetvilágon át Ausztrália partjaiig, ahol az ausztrál haditengerészet hajói „fogadják a migránsokat”. Ausztrália (a délkelet-ázsiaiakkal szemben) keményen bevándorlás-ellenes országként vált ismertté. A taktikájuk Ausztrálián kívül tartani a menekülteket, államközi egyezmények révén Nauruban, Pápua Új Gvineában és Kelet-Timorban létesítettek menekülttáborokat a délkelet-ázsiaiaknak ebből a célból. Ide szállítják az országba igyekvő „színes bőrű” bevándorlókat.

Nyugat-Európába sok irányból jönnek a bevándorlók. A jelek egyértelműen arra utalnak – bár ezt a közvélemény alakítói nem hajlandók beismerni –, hogy az Európai Unióba jelenleg szervezett bevándoroltatás zajlik. Ettől függetlenül nem kétséges, hogy – egyelőre legalábbis – a legtöbb bevándorló a háború dúlta válságövezetekből érkezik, amiből az is egyértelműen következik, hogy nagyon sok tényleges menekült is van közöttük.

Ugyanazokon az ősrégi tengeri és szárazföldi utakon lépik át ezek a „menekültsztrádák” a kontinens határát, amelyeken a muzulmán hódítók özönlötték el egykoron a keresztény Európát. Ennek gyakorlati oka van, ezeken az ősrégi tengeri és szárazföldi utakon vezet ugyanis a legközelebbi út a kontinens belsejébe.

A Spanyolországon áthaladó bevándorlási útvonalon jönnek egyelőre a legkevesebben, ez a sivatagon át vezető „menekültsztráda” Nyugat-Afrikából gyűjti össze a migránsokat.

A másik bevándorlási útvonal a Földközi-tengert átszelve Olaszországon át halad. Ide Egyiptomon át vezetett az út, de miután a nyugati hatalmak hathatós közreműködésével kaotikus állapotokat idéztek elő Líbiában, azóta főként a líbiai partokról érkeznek Itália földjére a bevándorlók. 2013-ban, 2014-ben ezen az útvonalon jöttek a legtöbben Európába. Több irányból gyűjti össze a bevándorlókat: Nigériából és a többi Gvineai-öböl menti országból valamint Kelet-Afrikából (Szomália, Kenya, Uganda, Eritrea, Szudán).

A kelet-afrikai bevándorlók Egyiptomon és Szaúd-Arábián át a harmadik nagy bevándorlási útvonalhoz, a balkánihoz is csatlakozhatnak, amelyen 2015-től a „legforgalmasabb” útvonallá vált. Nem ők a legszámosabbak azonban ezen a „menekültsztrádán”, hanem a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam terrorja elől menekülő közel-keletiek (szíriaiak, irakiak), valamint a közép-ázsiaiak (afganisztániak, pakisztániak), de az indiai szubkontinensről érkezettek, főként bangladesiek is vannak közöttük.

A továbbiakban azokról az országokról közlünk rövid helyzetképet, amelyekből a balkáni bevándorlási útvonalon a legtöbben érkeznek: Szíriáról, Irakról, Afganisztánról és Eritreáról.

Afganisztán

Afgán menekültekről írnak a híradások, holott az érkezettek legföljebb állampolgárságuk szerint afgánok, ezt a közép-ázsiai országot pastuk (42%), tadzsikok (27%), üzbégek (9%) hazarák (13%) lakják. Vallásilag is megosztott Afganisztán, de nem ennyire: 80% a szunniták és 19% a siíták aránya. Büszke, harcos hegylakó nép él itt, tartósan soha egyetlen gyarmattartó hatalomnak sem sikerült meghódítania, az India felől gyarmatosítani szándékozó angolokat is kiverték az országból, később a szovjetek is így jártak. Az amerikaiak 2014 decemberében fejezték be az afganisztáni missziót, bár 10 ezer katonájuk továbbra is az országban maradt, a katonai küldetés végleges befejezését az Obama-kormány 2016-ra jelölte ki.

Afganisztán, különösen az Egyesült Államok számára geostratégiailag kulcsfontosságú helyen helyezkedik el Kína és Irán szomszédságában, India és Oroszország közelségében. Szegény ország, a lakosság 40%-a munkanélküli. Ásványi kincsekben sem igazán gazdag, egyetlen „termelési ágban” emelkedik ki, Afganisztán a világ legnagyobb ópiumtermelője. Csaknem négy évtizede, 1978-óta szüntelen a háborúskodás az országban, ekkor került hatalomra puccsal a kommunista Afgán Demokratikus Néppárt, amelynek a megsegítésére egy évre rá bevonultak a szovjet erők, amelyek tíz évig tartózkodtak az országban. Ezután polgárháború dúlt, mígnem a tálibok fundamentalista muzulmán mozgalma át nem vette a hatalmat az egész ország területe fölött a kilencvenes évek közepén. Őket az amerikaiak döntötték meg 2001-ben Az ok vagy az indok – kinek hogy tetszik – a szeptember 11-i merénylet volt és az, hogy a tálibok az al-Kaida terroristáit rejtegették. (Igaz, később a szövetséges Pakisztánban számoltak le a fő-fő ellenséggel, Oszama bin Ladennel.)

A tálibok hét éves uralmának a vége felé, az ENSZ nyomására vezetőjük Omár Mollá iszlám-ellenesnek deklarálta a máktermesztést, aminek köszönhetően az több mint 90 százalékkal lecsökkent, 2001 után ismét ez lett a legfőbb bevételi forrás.

A négy évtizednyi szakadatlan háborúskodás következtében az országban kaotikus állapotok uralkodnak, rengeteg a belső menekült, a szomszédos Pakisztánban 2,5, Iránban 1 millió afgán menekült él. Virágzik a korrupció és az emberek sehol sem érezhetik magukat biztonságokban.

Eritrea

A világ egyik legfiatalabb és egyúttal a világ egyik legszegényebb országa. Három évtizeden át folyó gerillaháború után 1993 vált véglegesen függetlenné Etiópiától. Etnikailag és vallásilag megosztott állam, nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a keresztények és a muszlimok aránya. 1993-ban felszabadításért harcoló EPLF vezetője Isaias Afewerki lett az elnök, aki 22 éve vezeti a kelet-afrikai országot. Választásokat nem tartottak a függetlenség kikiáltása óta, egyetlen párt létezhet, amelynek az elnöke természetesen Isaias Afewerki.

A tönkrement gazdaságra hivatkozva az eritreai kormány egyfajta munkahadsereget hozott létre, amelyben vegyítik a katonai szolgálatot és az „újjáépítést”. A 18. életévüket betöltött állampolgároknak kötelező ez az úgynevezett katonai szolgálat, ami kevés fizetéssel, de annál több kényszermunkával jár. Szakértők szerint ez az egyik fő oka, hogy olyan sokan hagyják el az országot. Sok menekültet lelőnek a határon a kormány katonái. ENSZ jelentés szerint gyilkossággal, szexrabszolgasággal és kényszermunkával félemlíti meg a kormány a lakosságot. Az eritreai kormány kiterjedt kémhálózatot működtet, a gyanús személyeket – köztük gyerekeket is – évekig börtönben tartják vádemelés és tárgyalás nélkül. A szomszédokat és családtagokat arra bíztatják, hogy egymás besúgóivá váljanak – áll az ENSZ-jelentésben.

Mindehhez kapcsolódik a rettenetes szegénység, a lakosság nagy része a létminimum alatt él. A mérhetetlen korrupció miatt a nemzetközi segélyek nagy része nem jut el a rászorulókhoz.

Irak, Irán és az Iszlám Állam

Irak és Szíria egy fejezetben való szerepeltetését az indokolja, hogy a balkáni bevándorlási útvonalon érkezők az Iszlám Állam terrorja elől menekülnek, bár mivel a bevándorlók megszabadulnak személyazonosító okmányaiktól, ezért nehéz megállapítani, ki jön közülük valóban ebből a válságövezetből, főként Angela Merkel kancellárnak azon 2015 augusztuságban tett kijelentése után, hogy minden szíriai menekültet befogadnak.

Irak igazi kálváriája, azután kezdődött, miután az Egyesült Államok 2003 – azóta már egyértelműen kiderült, hogy a tömegpusztító fegyverekre hivatkozó mondvacsinált okkal – megszállta Irakot. A helyzet kísértetiesen emlékeztet a líbiaira, az élet előtte, Szaddám Huszein diktátorsága alatt sem volt rózsás, különösen a kurdok és a siíták számára nem, de mégis összehasonlíthatatlanul élhetőbb világ volt, mint a nyugati megszállást követően, amely kaotikus állapotokat idézett elő. A három részre szakadt ország a fanatikus iszlám mozgalmak haditerepévé vált.

Hasonló nyugati beavatkozásnak lehettünk a médián keresztül szemtanúi Szíriában, miután nem sikerült megdönteni az arab tavasszal az Irán-barát Bassár el-Aszadot, az Egyesült Államok a mérsékeltnek nevezett felkelőket kezdte el támogatni, az eredmény egy véres polgárháború lett.

Ebbe a káoszba lépett be a külső szemlélő számára mint a derült égből a villámcsapás a fundamentalista iszlám örve alatt az a kegyetlen martalócbanda, amelyet ma Iszlám Állam néven emleget a világ. Az amerikaiak végleges kivonulása után Irakból, melynek a kitűzött dátuma 2011 december 31-e volt, 2012 júliusában az Iraki Iszlám Állam (ISI) Szíriából visszatért Irakba, és villámgyorsan hatalmas területeket foglal el. Később a nyugati sajtóban Iraki és Levantei Iszlám Államnak (ISIL) vagy Iraki és Szíriai Iszlám Állam (ISIS) nevezik a fundamentalista szervezetet, amely 2014 júniusában kikiáltotta a kalifátust. A „kalifa” természetesen a szervezet vezetője, Abu Bakr al-Baghdádi lett. Ettől kezdve Iszlám Államként ismerjük a szervezetet.

Évszámokban látva ennyi amit tudhatunk erről a mozgalomról, amiből rögtön kiderül, hogy nagyon keveset tudunk róla: nem világos, hogy ki, hogyan és milyen célból hozta létre. Ismerhetjük viszont a módszereit és az ideológiáját, amelyekből kiderül, hogy ha a beazonosítás kedvéért európai párhuzamokat keresünk, akkor ez a mozgalom a nyugati totalitárius rendszereknek, a nácizmusnak-fasizmusnak, valamint a bolsevizmusnak-sztálinizmusnak az iszlám civilizáció kitermelte megfelelője. A két, egyébként egymással harcban álló nyugati totalitárius ideológia legjellemzőbb vonása, hogy a vallás példa nélküli mozgósító erejét és homogenizáló képességét világi célok elérésére fordította. Ugyanezt teszi most az iszlám nevében az Iszlám Állam is.

A két totalitárius mozgalom közötti látszólagos különbség, ami külsőleg elfedi a lényegi azonosságukat, a civilizációk különbségéből adódik. A 20. században kifejlődött nyugati totalitárius rendszerek már egy teljesen elvilágiasodott, szekuláris társadalom termékei voltak. Ez az oka, hogy a vallási tartalmakat a maguk mozgósító és társadalmat egyneműsítő céljaira világi, politikai mozgalmak hasznosították méghozzá úgy, hogy legtöbbször maguk sem voltak tudatában annak, hogy vallási módon működnek. (A vallástudományban politikai vallásnak nevezik ezt a jelenséget.) Az iszlám ezzel szemben egy olyan civilizáció, amely határozottan ellenáll a szekularizációnak, az iszlám ugyanis kezdettől fogva a szent és a világi, a politikai és a vallási elválaszthatatlan elegyét alkotja. Ebben a civilizációban éppen ezért a vágyott totalitárius rendszernek is ilyennek kell lennie. Ez az oka, hogy az Iszlám Állam mint totalitárius célkitűzéseket kitűző szervezet egyszerre vallási és politikai mozgalom.

Különböző neveken illetik manapság a vallási és a politikai radikalizmusnak ezt az elválaszthatatlan elegyét: iszlamizmusnak vagy dzsihadizmusnak mondják, ha azt akarják kihangsúlyozni a profán és a szakrális e kétarcú egységéből, hogy híveik a radikális politikai célokat vallási (iszlám) köntösbe öltöztetik; ha pedig azt szeretnék kiemelni, hogy a híveiknél a vallási tanok politikai célokat (is) szolgálnak, akkor az iszlámon belül ténylegesen létező, radikalizmusra hajló konzervatív irányzatok elnevezéseit, a szalafizmus vagy vahabizmus kifejezéseket használják.


Menekültek Zákánynál, még a határkerítés megépítése előtt

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor