A mélység rejtette kaland

Minden évben a nyár közeledtével egyre inkább nő az érdeklődés a külföldi kirándulások és nyaralások iránt, így előtérbe kerülnek a vízi sportok is. Hazánkban korlátozottak a lehetőségek az extrém vízi sportokhoz, viszont aki egyszer betekintést nyer a mélyvízi búvárkodás rejtélyeibe, onnantól kezdve várni fogja az újabb merülés pillanatát.

A SCUBA (Self-Contained Underwater Breathing Apparatus) búvárkodás az extrém sportok csoportjába tartozó tevékenység. Mélyvízi merüléssel lehetséges foglalkozni hadi, ipari, illetve természettudományi célokból, azonban az elmúlt tíz évben a hobbiból történő merülés vált a legnépszerűbbé. Ez a tevékenység alkalmával a búvár a víz felszíne alá merül megfelelő felszereléssel és a mélyben töltött idő alatt a palackból jut levegőhöz a regulátor nevű készülék segítségével. A rekreációs célból történő merülés időtartama megközelítőleg 30-40 perc, azonban a mélység növelésével arányosan csökken a biztonságosan mélyben töltött idő hossza is. A mélység tereptől függően változik, de az esetek többségében 10 és 30 méter között mozog.

Búvárkodás során számos élettani változás történik a búvár szervezetében, amelyeknek a megértéséhez elengedhetetlen néhány fizikai törvény ismerete. A mélység növelésével arányosan emelkedik a környező nyomás is, ami szárazföldön 1 bart tesz ki. Minden 10 méter mélységnövelés során az 1 bar környező nyomáshoz még egy bar nyomás hozzáadódik, így például 20 méter mélyen a környező nyomás 3 bar lesz. Ugyanez a törvényszerűség érvényes a palackban levő gázkeverékre is – vagyis a búvár által belélegzett levegő egyre sűrűsödik.

Pontosan az említett nyomáskülönbségek állnak a búvárkodás alkalmával fellépő leggyakoribb sérülés hátterében, ami nem más, mint a dekompressziós betegség. Ez olyankor jelentkezik, amikor a merülés végén a búvár fokozatosság nélkül hirtelen halad a víz felszíne felé. Az említett magas környező nyomás végett a belélegzett gázok feloldódnak a búvár vérében amíg ő a mélyben tartózkodik, azonban a hirtelen bekövetkező nyomáscsökkenés miatt ezek a gázok buborékká alakulhatnak és elzárhatják az ereket.

Búvárkodás során fontos figyelni arra, hogy a búvár betartsa az előírt dekompressziós megállásokat. A felszín felé haladva minden három méteren legalább három percig tartó megállót szükséges tartani. A „megállók” azért szükségesek, mert ilyenkor a búvár a tüdőn keresztül kilélegzi a vérben oldott gázokat, így azok a további mélységcsökkenés alkalmával nem alakulnak buborékokká és nem gátolják a vérkeringést.

Ha már a dekompressziós sérülés bekövetkezett, fontos minél előbb észrevenni és reagálni a kialakult helyzetre. A betegségnek több fajtája ismert, attól függően, hogy melyik szervek érintettek. Legkevésbé veszélyes formaként ismert a bőrt érintő elváltozás, ami viszketéssel, elszineződéssel, kiütésekkel jellemezhető. Komolyabb klinikai képet okozó az izületeket és izmokat károsító forma, amikor a buborékok a fájdalommentes mozgást gátolják. A központi idegrendszert érintő sérülést szédülés, fejfájás, hányinger, gyengeség, majd súlyosabb esetben bénulás jellemzi.

Idáig az egyetlen elfogadott hatékony gyógymód az emelkedett környező nyomás állapotának a visszaállítása, így a buborékok újra feloldódnak a vérben, majd pedig a nyomás fokozatos csökkentése orvosi felügyelet mellett. Ez a folyamat hiperbárikus kamrában végezhető el. Fontos megemlíteni, hogy mélyvízi búvárkodást követően 12-24 órán belül szigorúan tilos légi közlekedéssel utazni.

Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a búvárkodás egy teljesen más közeghez való alkalmazkodást jelent, így a mélyben töltött idő alatt az ott uralkodó feltételekhez kell alkalmazkodni. A környező nyomásra való figyelés csak egy a sok új és ismereten tényező közül.