Tudta-e?
...hogy honnan ered az óperenciás tenger kifejezés? A honfoglaláskor Magyarországhoz tartozott egy rész a mai Aausztria és Morvaország területéből. Itt folydogált az Ober-Enns folyó,ami az országunk határát jelentette akkoriban. Valószínűleg az erre vetődő vándorlegények rosszúl ejtették ki az Ober-Enns nevét, s amikor hazatértek messzi útjukról, arról meséltek,hogy túl jártak még az "Óperencián is"

229. szám - 2023. október

Megrögzött késők

Vagy mi vagyunk az idő rabjai?
Németből fordította és kommentálta Rózsa Sándor, Zentáról elszármazott vegyészdoktor

2

Némelyek mindig késnek. Képtelenek időben érkezni? A notórius késők számára szinte lehetetlen változni. Húnyja be a szemét és indítson el egy stopperórát! Néhány perc múlva állítsa le, és becsülje meg, hány perc telt el? Mennyit tévedett?

Jeff Conte (Uni-San Diego) kísérleteket végzett önkénteseken. Azt találta, hogy az idő múlását nem csak különbözőképp érzékelték, de becslésük személyiségükről is elárult valamit. Egyik csoport 55 mp-et, a másik 77-et gondolt. A kitűnő időérzékelők rendszerint becsvágyó, teljesítményorientált és szervezett típusok voltak, míg a többiek inkább lazább karakterek. Az első csoport pontos, míg a másik között több volt a krónikus késlekedő. Talán Ön is ismer olyat, aki folyton mentegetőző üzeneteket küld, lekési a vonatot és lihegve esik be az ülésre. A késés nem csak a gyatra szervezésen múlik, hanem a személyiségen is – ezért nehéz ezen változtatni.

Az időkutató Marc Wittmann (Institut für Grenzgebiete der Psychologie und Psychohygiene in Freiburg) két típust talált: Egy idő-orientáltat és egy élmény-orientáltat. Az előbbiek strukturáltak, nem feledkeznek meg az időről és reálisan terveznek. A másik gyorsan elfelejti az időt, alábecsüli a feladat időigényét. Közeleg az orvosi időpont, de még gyorsan fölhívja barátnőjét, beoltatja a macskáját, megfőzi a vacsorát. (Tehát nő! RS). Majd észbe kap: Már ennyi az idő? És rohan. Ez visszataszítást kelt, ám pontatlansága nem csak egy deficit. Önidő-orientált emberek az itt és most-ban élnek, flow-állapotokon mennek keresztül. Időpontos világunkban az időről megfeledkezni már szinte egy privilégium.

Ám ott a másik oldal is: akit megváratnak. Ez udvariatlanság, tiszteletlenség, hanyagság – negatív érzésekhez kötve. Isabell Winkler (TU Chemnitz): A digitális időpontoknál az emberek pontosabbak, mert könnyebb a hozzáférés. Akinek elég, hogy csak fölnyitja a laptopját, az nem késhet a metrón vagy akad el dugóban. Első ízben az emberek pontosak, míg a rutin a késésnek kedvez. Az elvárás is szerepet játszik. Ha abból indulunk ki, hogy a többiek pontosak lesznek, mi is jobban igyekszünk. Szankciók vagy negatív következmények szintén a pontosság felé terelnek. Így pl. vannak olyan online-nyelvkurzusok, ahol pár perc késés után már nem lehet bejelentkezni. Színházban is bezárják az ajtókat. A találkozás rangja is kihat: minél fontosabb, annál pontosabbak a résztvevők. Az idő kezelése tehát hierarchia és hatalom kérdése is. Államfők még meg is rendezik a késést. Ki várathat meg kit? A főnökkel való találkozást sem késsük le olyan gyakran, mint az ebédet kollégánkkal. Tehát csupán akarat kérdése? Wittmann: „Nem olyan egyszerű. Még notórikus késők is tudnak pontosak lenni valahogy. Ám ez megerőltetőbb, körülményesebb.” Az emberek az időt torzítva érzékelik. W. önkénteseket váratott meg, majd megkérdezte, mennyit vártak? A becslések 2-20 perc között voltak. A késők fejében az óra másként ketyeg. Az átállás számukra szinte lehetetlen. W. azt javasolja, ne csak a késők dolgozzanak magukon, hanem a várók is változtassanak hozzáállásukon. Ez ui. számukra könnyebb.


Ezt így kezeli Dietrich Henckel (Deutsche Gesellschaft für Zeitpolitik). „A fiam mindig késik. Erre számítok és én is később indulok vagy míg várok, figyelem a környezetem.” Aki tudatosítja, hogy a késésnek semmi köze a váró személyiségéhez, rosszkedv helyett jóindulatot előlegez. A városkutató H. terekkel foglalkozik. Ezek pedig az időhöz kötöttek. Mikor van fájront? Akkor hova mennek az emberek? Mivel töltik el szabadidejüket? Mit hoz az idő-rugalmasság városainkban? Mit hoz a munka- és az üzemidő szétválasztása? H. csodálkozik, hogy egy kitalált konstrukció, mint az óraállás, ennyire meghatározza életünket. Hogy társadalmunk ennyire az órához van kötve, az az iparosítás következménye. „Komplex társadalmak csak időkoordináció és pontosság alapján működhetnek.” A gazdaságnak fontos a dolgokat térben és időben összehangolni. Minél sikeresebb a gazdaság, annál pontosabb a társadalom. Nem csoda tehát, hogy a pontosságra esküszünk – nem választható el a termelékenységtől. A hatékonyság és a jólét egymástól függ. Még erényként is tisztelik - Németország, Japán, Svájc példa rá. A menekülteknek is ismételgetik: Gyertek pontosan! Németországban ez nagyon fontos.

Ám az-e valójában? W. nevetve meséli, egyszer Kaliforniában izzadva rohant, hogy pontos legyen egy meeting-en – aztán várhatott egyedül. A legtöbb kultúra, legalábbis a hétköznapokban, nem olyan szigorú a pontossággal. Karlheinz Geißler időkutató szerint a pontosságot akár teljesen ki is iktathatnánk. Könyvében („Die Uhr kann gehen”, Az óra tud járni) azt kéri, lépjünk túl a pontosságon. Ez csak egy ránk hagyott csökevény, a végsőkig stresszel bennünket. „Az ember ritmikus lény. Az óra ketyegése időfrusztrációba kergeti. Csak akkor szabadulhatunk meg hétköznapjaink idő-terrorjától, ha megtanulunk lemondani és tudatosan ignorálni.” Hátránya van, ha mindig pontosak akarunk lenni. G. sosem hord karórát és egy napra csak egy időpontot beszél meg.

H. ezeket a téziseket túlzónak találja: „A gyakorlatban nem alkalmazhatók, bár érdekes gondolatokat keltenek.” Abban egyeznek, hogy a pontosság-erény repedezik. Különösen a Z-generáció követel magának több időautonómiát: rugalmas munkaidőt, több homeoffice-t,
jobb work-life-egyensúlyt, összehangolt szülő-időt, kevesebb munkanapot, több szabadidőt. Mindez a pontosságot bírálja, amely rendelkezésre állást is jelent. A pontatlanság mégis több területen egyáltalán nem engedhető meg: a közlekedésben, technikai folyamatoknál, a tőzsdén, a beszállító és termelési láncoknál. A pandémia megmutatta, milyen drasztikus hatása van a világkereskedelemre, ha a láncok megszakadnak. Az állandó elérhetőség is kihat a pontosságra. Aki késik, smartphon-on értesítheti a várakozót és így nem tűnik mindjárt megbízhatatlannak.

A permanens info-özön bebetonozza a kötetlenséget. I. W. fölsorolja, mi keseríti még jobban a várakozók életét: A bizonytalanság, hogy mennyit kell még várni. A késést jobban elviseljük, ha tudjuk, mennyire számítsunk. A vonat 25 percet késik, Ön előtt még két páciens van, én 15 perccel később jövök. Ez a várónak visszaad egy kevéske ellenőrzést a helyzeten. W. a notórius későknek: „Ne lódítson, hogy 5 perc, ha valójában 15 perc múlva érkezik!” Unalom, zaj, hideg, kényelmetlen szék csak súlyosbítja a várakozást. Döntő: kimenekülhetünk-e vagy sem? Egy dugóban araszolni rosszabb, mint egy kávézóban várakozni. Végzetes, ha igazságtalanul bánnak velünk: Ő később jött, mért hívják be mégis előbb? Elviselhetőbb, ha a váróban valamivel elüthetjük az időt: wi-fi, magazinok, újságok. Ha képernyőn, hangszórón precíz információt kapunk, az is segít. A sorszám is jó dolog. Ám a kötelesség alól egy kvázi-tudományos magyarázat sem ment föl. Élhetünk önbecsapó ravaszsággal is: előreállított órákkal, ébresztőkkel, timer-ekkel. Gyéríthetjük naptárunkat, legyen kevesebb terminus. W: „A munka után ne rakjuk tele magánéletünket is időpontokkal!” Ha a feladatot lépésenként gondoljuk át, időtervünk reálisabb lesz. Bevásárolhatok még az óvoda vége előtt? A meeting előtt még megírhatok-e néhány üdvözlő lapot? Egy feladat időigényét általában alábecsüljük – 40%-kal! Menekülés előre: Megmagyarázzuk, nem azért késünk, hogy a másikat bosszantsuk. Az élet több, mint harc az óra ellen. „Bár a pontosság hozzájárul egy társadalom sikeréhez, ám ez személyes élményünk terhére megy.” Elveszítjük pillanat-érzékünket, úgy érezzük, az idő egyre gyorsabb. G. Orwell: „Az idő nem telik gyorsabban, csak mi futunk el mellette sietősebben.”

Süddeutsche Zeitung, 17. 6. 2023

Bin gleich da!

KOMMENT

Paraszt-családunkban nem volt idő. Világosodott, fölkeltünk; sötétedett, lefeküdtünk. Sivalkodtak a malacok, etettünk. Tavaszodott, vetettünk. Megérett a termés, szüreteltünk. Nagyapám délben lefeküdt a diófa alá. Nem volt munkaidő, még nyugdíj sem. Az idősek addig dolgoztak, ameddig bírtak. Mukanga Lukara: Az embereknek nincs szükségük idő-mutatókra. A nap reggel fölkel, este lenyugszik. Az ember élete pedig halálával befejeződik.

RS

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor