Tudta-e?
...hat deciliter üdítő elfogyasztásával 20 teáskanálnyi cukor jut a szervezetbe?

192. szám - 2020. szeptember

Végességünk szorongásai

Félelem az elmúlástól

A halál nagy rejtély a számukra és az egyik legfontosabb fejlődési feladatunk a tehetetlenségtől és megsemmisüléstől érzett félelmünk leküzdése…
Dr. SÁGI Zoltán, Szabadka, neuropszichiáter, pszichoterapeuta, csoportanalitikus.

4

Végességünkről ritkán gondolkodunk, még ritkábban beszélünk róla. Mintha tudatos énünk nem lenne képes befogadni azt a biológiai tényt, hogy az életünk, amelyik elindul, egy nap meg is érkezik a végállomásra. Állandóan a növekedés, a fejlődés és az elkerülhetetlen leépülés majd meghalás árnyékában éljük életünket. És a van valamim, amit egy nap elveszítek szorongásában. Mindannyian félünk a haláltól, még akkor is, ha gyerekként már nagyon korán felfogjuk elkerülhetetlenségét. Van, akinél nem tudatos szinten nyilvánul ez meg, valamilyen más pszichés elvál­tozás mögé rejtőzve, másoknál viszont nagyon is a tudatba törve a rettegés formáját ölti, megsemmisítve a csiráját is a lehetőségeknek, hogy mindennapjainkban örömet is érezhessünk.

Amikor a viselkedéskutatók behatóbban nekiláttak vizsgálni a minden szorongás mélyén meghúzódó ősi szoron­gást - a halálszorongást, halálfélelmet - azt tapasztalták, hogy a gyermekeket rendkívüli mértékben foglalkoztatja a halál, az elmúlás. A halállal kapcsolatos aggodalmaik széleskörű hatást gyakorolnak élményvilágukra. A halál nagy rejtély a számukra és az egyik legfontosabb fejlődési feladatuk a tehetetlenségtől és megsemmisüléstől érzett félelmük leküzdése.

A teljes írás itt folytatódik…

-------------------------------------------------------------------------- 

*  MEGJEGYZÉS:
Az itt közölt írás a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács szervezésében megjelent tanári kézikönyvből származik, melynek címe: Közelségben levés – távolságtartás
Hozzájárulás a személyes növekedéshez
Szerző: Dr. med. Sági Zoltán, neuropszichiáter, pszichoterapeuta, csoportanalitikus.
Ez a kiadvány a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg Újvidéken
2018-ban a VMPE kiadásában. A kiadvány szerkesztője Muhi Béla.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor