Az értéktelennek tartás szorításában

Az emberi lény legnagyobb félelme – a halálfélelem mellett, amellyel gyakran együtt jár – az, hogy értéktelen mások szemében, negatívan vagy ellen­ségesen ítélhetik meg. Ha jobban szemügyre vesszük, ez azért tűnik különösnek, mert szinte sohasem fordul elő, hogy mások olyan sokat foglalkoznának velünk; csak alkalomszerűen, futólag teszik ezt. Amikor tehát ilyen érzésünk támad, az azt jelenti, hogy olyan sérülések érzelmi emlékei lépnek működésbe, amelyeket önbecsülésünk gyermekkorban szenvedett el, főként, mert pszichofizikailag még nem bizonyultunk megfelelőnek a körülöttünk élő felnőttekhez képest, akikhez mértük magunkat. De gyakran olyan történések miatt is, amelyek elkerülhetők lettek volna, mint például a cserbenhagyások, szeretetmegvonások, rosszindulatú kritikák, az önérzeten esett sérülések. Olyan kisebb-nagyobb traumák összes­ségéről van szó, amelyeket valamilyen kínos személyes súrlódás hoz felszínre, vagy amelyek állandóan felszínen levő szociális félelemmé álltak össze.

A teljes írás itt olvasható.