Tudta-e?
Ha a Föld történetét egy évnek feleltetjük meg, akkor április eleje táján jelent meg az élet, az emberek pedig Szilveszter előtt pár perccel érkeztek.

156. szám - 2017. szeptember

Figyelj!

A figyelem

Azt hiszem, az emberi létnek és működésnek, nincs még egy ilyen komplex és fontos eleme, mint amilyen a figyelem. A kognitív, megismerési folyamatok, és a viselkedés egészében, elképzelhetetlenek a figyelem nélkül.
BORI Mária | a szerző cikkei

6

Fontos szerepe van az észlelésben (percepcióban), a tanulásban, gondolkodásban, stb. „A figyelem együtt jár az észleléssel, az információk rögzítési szándékával, és az információkkal végzett műveletekkel is (Cziegler, 2001 és 2005)”. 

Mondhatjuk azt, hogy nélküle, a körülöttünk lévő ingerek univerzumától, egy-kettő szétesne az olajozottan működő ember. Egy ilyen ingerekben gazdag környezetben, mint amilyenben élünk, csak akkor lehet hatékony a viselkedés, ha az észlelő- és a mozgásszervező rendszert nem terheli túl a beérkező információk tömege. A figyelem valójában szelekció. Pontosabban, fókuszálás, fenntartás, váltás, megosztás, stb. A külső és belső környezetünkből jövő ingerek közötti szelekciót jelenti. Hogy a felénk zúduló ingerek áradatából mit fogunk észlelni, azt a figyelem határozza meg. A figyelem az, ami kiemeli, pontosabbá, élesebbé teszi észlelésünket, optimális feltételeket teremtve ezzel az információk felfogásához és feldolgozásához - írja Fazekasné dr. Fenyvesi Margit, A pedagógiai diagnosztika elméleti és gyakorlati tartalmi megújítása című internetes tankönyvében. A szakemberek szerint, a figyelmi működés nem tekinthető önálló megismerési folyamatnak, és ezért, nem is lehet különállóan, más megismerési folyamatokon kívül vizsgálni.

Érdekesnek tartom azt a leírását, ami szerint - „A figyelmi működés egy mozgatható reflektorra hasonlít, melynek fényét ráirányíthatjuk a bennünket érdeklő dolgokra, kiemelve azt a környezetében levő, homályban maradó tárgyak közül. A reflektor fókuszát szűkítve a megvilágított terület kisebb lesz, de élesebben, részletgazdagabban látjuk. Ha szélesítjük a fókuszt, nagyobb területet, több dolgot tekinthetünk át, de ezeket már nem látjuk olyan élesen.”

A figyelem biztosítja az optimális feltételeket az információk felfogásához és feldolgozásához, azzal, hogy kiemeli, pontosabbá, élesebbé teszi észlelésünket, lehetővé teszi a környezethez való alkalmazkodást és végül is, a túlélést is.

A figyelem kutatásának története, a kísérleti pszichológia kezdeteivel köthető össze, de már korábban is foglalkoztatta a filozófusokat. A 19. században, a pszichológiai kutatások egyik központi problémája volt. Wilhelm Wundt (1832-1920) kísérleti laboratóriumában a figyelem számos tulajdonságát azonosította, a tapasztalt megfigyelő élményeit elemezve. Ugyanúgy, William James (1842-1910) munkásságában is központi jelentőségű volt, a figyelem. De mindezek ellenére, hosszú időn keresztül nem volt a pszichológiai kutatások fókuszában, elsősorban azért, mert a figyelem és a tudatosság, vagy akár a figyelem és a mentális rendszer irányultsága, aktivitása igen nehezen választható el. A jó ideig uralkodó behaviorista pszichológia kutatói is kénytelenek voltak foglalkozni vele, mint pl. a neobiheviorista C. Hull is (1884-1952), az inger-reakció kapcsolatok elemzésekor, amikor az a probléma merült fel, hogy egy adott ingerhez társított több reakció közül melyik váltódik ki.

A modern figyelemkutatások a pszichológia gyakorlatából és a kommunikációs technika eredményeiből (és követelményeiből) erednek. Kezdetben második világháborúban felmerült haditengerészeti és a légierőben felmerülő problémákat kutatták, mint amilyenek a megfigyelők pontatlansága, a megfigyelők teljesítményének ingadozása voltak. A későbbiekben az emberi teljesítmény leírása vált központi kérdéssé. Az elektronikus kommunikáció és az információelmélet fogalomtárát alkalmazták, amikor a pszichológiai szakterminológiába is bekerült a csatorna, az átviteli kapacitás, a zaj, a redundancia, stb. fogalmak. E fogalomrendszer segítségével vált e témakör a kognitív pszichológia lényeges területévé, az angol figyelemkutatók jóvoltából. Így lett pl. a modern figyelemelméletek kiindulópontja, Broadbent szűrési modellje (1958), amely a kognitív pszichológia első általános modelljét is jelenti. A továbbiakban, az 1960-70-es években számos információ feldolgozási elmélet és modell született meg, és valamennyi jelentősen gazdagította a figyelmi működéssel kapcsolatos ismereteinket. Ezekben különböztették meg először az automatikus és kontrollált/figyelmi folyamatokat (pl. Shiffrin-Schneider 1977), a párhuzamosan folyó figyelemelőttes, és az egymás utáni lépésekből álló figyelmi működéseket (pl. Neisser 1967), a feldolgozás egymást követő szakaszainak elkülönítési lehetőségeit (pl. Sternberg 1969) vagy az egyes feldolgozási műveletek kapcsolatának a szakaszok egymásutániságától eltérő egyéb elveit (pl. Eriksen-Eriksen 1974. –írja, az Általános pszichológia tankönyve (Csépe V., Győri M., Ragó A. Osiris Kiadó). A 20. században fordult többek között a figyelem mechanizmusának élettani folyamatai felé is, amikor is megszületett az idegtudományok egyik alapvető felfedezése. Moruzzi és Magoun 1949-ben írta le azt az agytörzsből eredő rendszert, az agytörzsi felszálló aktivációs rendszert (ARAS), mely az ingerlés modalitásától függetlenül összegzi a beérkező ingerület mértékét, és az ingerületi szintnek megfelelően serkenti az agykérgi működéseket. De csak 1973-ban, Kahneman jóvoltából vált a figyelemelméletek meghatározó elemévé.

Hallási és látási kísérletek folytak a figyelem kutatásában, utána a téri figyelmet is górcső alá vették, pl. hogy mekkora területre tudunk figyelni, vagy hány területre figyelünk, egyszerre csak egyre vagy többre is, stb. A figyelem kutatásának új lendületet adott a figyelmi folyamatokért felelős idegrendszeri mechanizmusok megismerése, főleg a figyelmi zavarok kutatása modern technikai eszközök felhasználásával. Az észlelőrendszer helyi zavarait elemző neuropszichológiai adatok mellett, áttörést jelentett a kilencvenes évektől alkalmazott modern képalkotó eljárások, a pozitronemissziós tomográfia (PET) és a funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (fMRI), így a jelenlegi tudásunkat a figyelmi mechanizmusokról, a klasszikus pszichológiai kísérletezés, a neuropszichológiai eredmények, az eseményhez kötött agyi aktivitás, a modern képalkotó eljárások és az elemző (sejtek vagy sejtcsoportok aktivitását vizsgáló) idegélettani kutatásoknak köszönhetjük.

Felhasznált irodalom:

1. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_altalanos_pszichologia_1/ch21.html

 2. http://www.jgypk.hu/mentorhalo/tananyag/A_pedaggiai_diagnosztika_elmleti_s_gyakorlati_tartalmi_megjtsaV2/index.html

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor