Tudta-e?
...a ramadán idején még egy injekció is megtöri a muszlim hívők böjtjét?

224-225. szám - 2023. május-június

Diákverseny

XI. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a tartományi szintű általános és középiskolás diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés.

4

A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

A diákok önállóan vagy párban kell, hogy kutatást végezzenek, vizsgálhatják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra.

A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok mentor segítségét vehetik igénybe.

A beérkezett szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a kutatásokat.

A verseny minden résztvevője oklevelet kap, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. 

A versenyhez kapcsolódó információk, segédanyagok és szakmai jellegű írások megtalálhatók a www.fokusz.info honlapon.

A dolgozatokat, a jelentkező diákok adataival együtt, 2023. május 1-ig kell elküldeni emailben a következő címre: fogy.verseny@gmail.com

A döntő május 13-án lesz megtartva a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, támogató az Emberi Erőforrások Minisztériuma, főszervező: Dr. Muhi B. Béla, egyetemi tanár.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor