Tudta-e?
Ha a cápa nevét halljuk, már látjuk is magunk előtt, hogyan marcangolja szét az embert. A több száz cápa fajból azonban csak 4 – 5 támad az emberre. Ilyen például a tigris – és a nagy fehér cápa. Évente az egész világon 60 cápatámadás történik, több mint a felét azonban ember provokálja…és ebből 2 – 3 halálos.

127. szám - 2015. április

Versenyfelhívás

III. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében megrendezésre kerülő verseny témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés.
dr MUHI B. Béla | a szerző cikkei

14

A diákok önállóan vagy párban szakdolgozatot írnak. Vizsgálják mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet, továbbá tetten érik a törvénytelenségeket, visszaéléseket, rámutatnak a lehetséges megoldásokra. A téma megközelíthető a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából is. A diákok mentor segítségét vehetik igénybe. A verseny célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvénysítése iránt.

Az iskolai vagy körzeti válogatók után a legjobbak a kitöltött jelentkezési lapot, a szakdolgozatot és a prezentációt, 2015. május 10-ig elektronikus formában a következő címre kell beküldeni: fogy.verseny@gmail.com

A szakdolgozat terjedelme ne haladja meg a 15 oldalt és a prezentáció is 15 diakockából álljon (ne haladja meg a 10 megabájtot). A szakdolgozat és a prezentáció elejére, a cím alá oda kell írni a tanulók nevét, az osztályt, az iskolát és a felkészítő tanár nevét.

A szakdolgozatok alapján a legjobbak meghívást kapnak a verseny második részére, a szóbeli döntőre, ahol szakemberekből álló versenybizottság értékeli a felmutatott teljesítményt. A szóbelin lehetőség lesz fényképek, poszter, elektronikus prezentáció, tárgyi eszközök, dokumentumok bemutatására, a vizsgálati eredmények elemzésére. A döntő május 16-án, 10 órakor kerül megrendezésre az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22.)

Mindegyik résztvevő oklevelet kap és könyvjutalomban részesül, a legsikeresebbeknek értékes ajándék jár. További információk Dr. Muhi B. Béla (tel. 021 548-259) főszervezőtől kaphatók.

A versenyhez kapcsolódó segédanyagok és szakmai jellegű írások is megtalálhatók az e-learning rovatban.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor