Tudta-e?
Hogy mi a Colosseum? A Colosseum hatalmas amphitheatrum Rómában. Hajdan 50.000 néző fért el benne. A nagyszabású épületet Vespasianus császár idejében kezdték építeni sportversenyek céljára, és kb. i.e. 80-ban Titus uralkodása idejében fejezték be. Az amphiteátrum négyemeletes volt, s mind a négy emelet más - görögöktől átvett - építészeti stílusban készült: dór, ión, korinthoszi és vegyes stílusban.

136-137. szám - 2016. január, február

Versenyfelhívás

XV. Kovács Sztrikó Zoltán Fizika-Kémia Diákverseny

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében 2016. január 8-án 10 órai kezdettel tizenötödik alkalommal rendezi meg a vajdasági szintű kétfordulós fizika-kémia általános iskolai diákversenyt.
MUHI Béla | a szerző cikkei

15

A Kovács Sztrikó Zoltánról elnevezett diákverseny hagyományosan kapcsolódik a Fizika-kémia Általános Iskolai Tehetséggondozó Diáktáborhoz, melyre ezúttal 17. alkalommal kerül sor közvetlenül a verseny előtti napokban. A rendezvény házigazdája az az általános iskola lesz, ahonnan a legnagyobb érdeklődés mutatkozik (a főszervezőnél lehet jelentkezni). 

A tanulók úgy készülnek fel a fizika-kémia versenyre, hogy kísérleti jellegű vizsgálatokat végeznek, majd az első, írásbeli fordulóra szakdolgozatot írnak. Ezt két példányban és egy CD-n 2015. december 30-ig a következő levélcímre küldik be: VMPE, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54. A szóbeli döntőn 2016. január 8-án szakbizottság előtt mutatják be kísérleteiket. A verseny célja a tehetségek felkutatása, a tehetségnevelés serkentése és támogatása. Az összejövetel egyúttal a fizika és a kémia szakos tanárok hagyományos szakmai találkozója is. Részletes információk Muhi Béla főszervezőtől kaphatók (tel. 021 548-259).

A teljes cikk itt olvasható

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2019 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor