Tudta-e?
hogy Kína északnyugati részén a hatalmas homokviharok már földhalmokká változtatták az ősi nagy fal egyes szakaszait?

152. szám - 2017. május

Versenyfelhívás

XV. GENIUS konferencia

Újvidéken a Svetozar Marković Gimnáziumban 2017. május 13-án tizenötödik alkalommal kerül sor a tehetséges középiskolás diákok hagyományos GENIUS konferenciájára és vajdasági szintű versenyére. A korábbi évekhez hasonlóan a diákok szekciónként mutatják be kutatásaik, alkotó jellegű tevékenységeik eredményeit…
MUHI Béla | a szerző cikkei

9

Az első forduló írásbeli jellegű. A diákok önállóan vagy párban eredeti, máshol még be nem mutatott kutatási jellegű szakmunkával jelentkezhetnek, melyet elektronikus formában 2017. május 5-ig kell beküldeni a következő címre: genius.konferencia@gmail.com

A word dokumentum terjedelme ne haladja meg a 10 megabájtot. Mindegyik diáknak mellékelnie kell egy jelentkezési lapot is (név, osztály, iskola, helység, témakör, mentor, elektronikus címek).  

A szóbeli megmérettetés konferencia jellegű, melyre május 13-án kerül sor az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban (Njegoš utca 22 szám). A megnyitó ünnepség 9.30 órakor kezdődik, majd 10 órától lesznek a prezentációk, melyek terjedelme legfeljebb 10 perc lehet.

A GENIUS konferencia és vajdasági szintű verseny a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében zajlik, főszervezője Muhi Béla, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom vezetője. A rendezvény célja a tehetségek felismerése, a tehetséggondozás serkentése és támogatása. A résztvevők hagyományosan oklevelet kapnak, könyvjutalomban részesülnek, a legjobbak díjmentesen nyári táborozáson vehetnek részt.

Részletes információk a www.fokusz.info honlapon találhatók, illetve a főszervezőtől kaphatók (tel. 021 47 90 640).

Olyan kutatási jellegű szakmunkával lehet benevezni, mely korábban nem szerepelt más versenyen. Érettségi szakdolgozatok is számításba jöhetnek, amennyiben eredeti ötleteket, kutatásokat is tartalmaznak. A természettudományos és humán területek mellett műszaki jellegű témák is számításba jöhetnek. A diákok témakörök szerint szekciókban számolnak be kutatásaik, vizsgálódásaik eredményeiről, teljesítményüket rangos szakbizottság értékeli.

A szakdolgozat megírásához és a szóbeli prezentációhoz segítséget lehet találni itt: http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1938354131

A fotográfia témakörben a tanulók egyénileg szerepelnek. Három kategória van meghirdetve: természetfotók, dokumentációs jellegű fotók (épületek, szobrok, események) és fotografika (pl. számítógéppel átdolgozott fotók). Tanulónként és témakörönként legalább 3 különböző fényképet kell beküldeni (levelezőlap méretű, vagy ennél nagyobb kidolgozott képet egy-egy példányban, továbbá a képeket felvenni elektronikus formában egy CD-re, és szintén beküldeni). A képekhez adható rövid szöveges leírás is. Mindegyik kép hátulján fel kell tüntetni a szerzőt, a kép címét is, hogy el ne keveredjen a többi között. A képeket erre a címre kell küldeni: Gimnazija „Svetozar Marković”, Za konferenciju GENIUS, 21000 Novi Sad, Njegoševa 22.

A www.fokusz.info honlap Archívum című rovatában megtalálható néhány régebbi versenymunka, továbbá felkészülési tanácsok, az előző konferenciák beszámolói stb.

A GENIUSa tehetséges diákokért mozgalom több vajdasági civil szervezet, iskola, valamint pedagógusok, különböző szakemberek együttműködésével 2003 tavaszán indult. Vezetője Muhi Béla fizikatanár, ismeretterjesztő előadások, diákversenyek, tehetséggondozó diáktáborok, tanári továbbképzések szervezője, oktatási jellegű kiadványok szerzője és szerkesztője, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja. A GENIUS együttműködik a magyarországi Kutató Diákokért Alapítvánnyal (www.kutdiak.hu) és más hasonló hazai és külföldi szakmai szervezetekkel.

Korábbi középiskolai GENIUS konferenciák képes beszámolói láthatók itt:
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1518826011
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1641736635&lista=1
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1638220081
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1704012889
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1495923843
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1862959364&sid=1538129441&lista=1
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1333404657&lista=1
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1155425374&lista=1
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&sid=1798421878&lista=1
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1277750475&aid=1989159982&lista=1

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2017 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor