Tudta-e?
...hogy melyik a legnagyobb állat a világon? A kék, vagy óriás bálna, amely megnõhet 30 méter hosszúra is, súlya pedig 135 ezer kg lehet. Ezt úgy képzeljék el, mintha egy óriási mérleg egyik serpenyõjében ülne a bálna, a másikban pedig 22 nagy elefántbika kuporogna. Így lenne a mérleg egyensúlyban. A bálnák emlõsállatok, a tengerek lakói. Kicsinyeik is óriások, a kék bálna születésekor 7 méter hosszú és 7 ezer kg súlyú.

193. szám - 2020. október

Diákverseny

Eredmények - VIII. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében nyolcadik alkalommal rendezték meg a tartományi szintű diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés volt.
dr MUHI B. Béla | a szerző cikkei

21

A diákok önállóan vagy csapatban végeztek kutatást, vizsgálták mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet. A versenyzők rámutattak a törvénytelenségekre, visszaélésekre, illetve a lehetséges megoldásokra.

A témát az idén is a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából közelítették meg a diákok.

A verseny célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését  a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

Tekintettel a vírusjárványra az idei verseny elektronikus formában volt megtartva. A csapatok a dolgozatok mellett filmet is kellett, hogy küldjenek ahol bemutatták a kutatásaik eredményeit.

Az idei versenyre összesen 28 közép- és általános iskolás csapat nevezett be, 24 vajdasági és 4 magyarországi csapat.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

1. hely:
Klonka Áron
(Zentai Gimnázium, felkészítő tanár: Máriás Ildikó, a dolgozat címe: A teljes kiőrlésű kenyér)
és
Davidov Tímea
(Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Zenta, felkészítő tanár: Davidov Orsolya, a dolgozat címe: A reklám világában élünk).

2. hely:
Nagy Abonyi Bence és Szeles Ádám (Tömörkény István Általános Iskola, Tornyos, felkészítő tanár: Nagy Abonyi Enikő, a dolgozat címe: Gumicukor)

3. hely: Lukács Melissza és Balassa Anita (Mezőgazdasági Iskola, Topolya, felkészítő tanárok: Gogolák Csilla, Kucor Gabriella, a dolgozat címe: A reklám mögötti igazság)

Különdíj:
Huszár Mónika (Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, felkészítő tanár: Bajusz Konc Ágnes, a dolgozat címe: Cukor - az édes méreg),
Harmat Edina és Nagy Fanny (Közgazdasági és Kereskedelmi iskola Zenta, felkészítő tanár: Vujičić Sava, a dolgozat címe: E-vásárlás - Csodákat igérő termékek)
és
Ásós Zaidi, Siket Enikő, Simon Brigitta és Hedrich Erik (Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium, felkészítő tanár: Sinkovicz Andrea, a dolgozat címe: Az E kereskedelem és veszélyei)

Mindegyik résztvevő oklevelet kapott, a legsikeresebbeknek ajándékcsomag járt.

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete volt, támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor