Tudta-e?
...hogy mitõl van a földrengés ? A szilárd földkéreg alatt a Föld képlékeny anyaga állandó, lassú áramlásban van. Ha ezek az áramlások találkoznak egymással, vagy szilárd kéregnek ütköznek, megrendül a Föld. Az óriási Földnek ez csupán apró mozgás, mégis a felszínén házak omlanak össze.

217. szám - 2022. október

Könyvismertető

Válságtól válságig

A Külügyi Műhely Alapítvány második, 2022-ben publikált tanulmánykötete a Válságtól válságig - Válogatott tanulmányok az észak-afrikai és a közel-keleti régió országairól az „arab tavasz” és a Covid-19 pandémia közötti időszakban címet viseli.

5

A kiadvány célja, hogy összegyűjtse és rendszerezze az észak-afrikai és közel-keleti régióval foglalkozó szakértők kutatási eredményeit, gondolatait, és azt a szakértők, valamint kutatók figyelmébe ajánlja. A Dudlák Tamás és Tóth Zoltán Balázs által szerkesztett tanulmánykötetben egyaránt helyet kaptak junior és tapasztalt kutatók, illetve szakértők írásai is, és ezen írások bárki számára elérhetők online, a Külügyi Műhely Alapítvány honlapjáról, illetve korlátozott számban nyomtatott példányban a különböző magyarországi könyvtárakban is.

A tanulmánykötet az alábbiak szerint épül fel:

Az észak-afrikai régió biztonsági kihívásaival foglalkozó írások (5 darab):
– Biró Dávid: Pozíciószerzés, kihívások, eredmények és tanulságok – Törökország jelenléte Líbiában
– Daher Rashed: Túl nagy a bukáshoz? Egyiptom vízügyi politikájának kihívásai
– Krajcsír Lukács: Egy régi-új konfliktus újratöltve – A kiújult algériai–marokkói viszályhoz vezető út
– Majorosi Ádám: Az egyiptomi terrorellenes műveletek áttekintése a 2010 és 2020 közötti időszakban
– Prantner Zoltán – Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar: Harc a Nílus vizéért: nemzeti érdekek, diplomáciai viták, lehetséges következmények
A közel-keleti országokkal foglalkozó írások (5 darab):
– Mousa Aida Zsófia: Demokrácia vagy stabilitás: a Palesztin Nemzeti Hatóság belső tendenciái a 2010 és 2020 közötti időszakban
– Palotai Mónika: Fenyegetés vagy partner? – Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai és Kína kapcsolata
– Prantner Zoltán: Egyszer fent, egyszer lent: az al-Kaida az Arab-félszigeten jemeni tapasztalatai a 2011-es „arab tavasz” után
– Solymári Dániel: A humán biztonság kérdése és a pragmatikus, helyzetfüggő szolidaritás gyakorlati lehetősége Szíriában – Térségbeli kihívások az egyénre fókuszáló segélyezés vonatkozásában
– Tárik Meszár: Az Irakban élő etnikai és vallási kisebbségek helyzete az Iszlám Állam terrorszervezet fennhatósága alatt és kiűzését követően
Kitekintés (1 darab):
– Barati András: Alapítványok (bonyâdok) az Iráni Iszlám Köztársaságban: Reżâ imám mauzóleumának (Âstân-e Qods-e Rażavi) gazdasági tevékenységéről

A kiadvány a NEAE-KP-1-2021/1-000279 azonosítószámú projekt keretében valósulhatott meg az alábbi támogatóknak köszönhetően:

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor