Batthyányiak az Egyház szolgálatában
Batthyány József gróf, Magyarország hercegprímása (1727-1799) nagy műveltségénél, valamint családi összeköttetéseinél fogva - atyja nádor volt - gyorsan emelkedett az egyházi pályán. Harminckét éves korában erdélyi püspök lett, egy évvel később kalocsai érsek. Ebből a pozícióból szerteágazó egyházi tevékenységet és nagy jótékonyságot fejtetett ki, ami nagy megbecsülést szerzett számára. Rövidesen Mária Terézia királynő, valamint Albert herceg, a királyi helytartó, egyházi kérdésekben leginkább csak az ő tanácsára hallgattak, különösen midőn az esztergomi érsekség 1765 óta több mint tíz éven át üresedésben volt. - Ez a férfiú rendkívül ragaszkodott királynőjéhez - írja Albert herceg-, és a közügyekben neki vehettem legnagyobb hasznát. Különös, hogy e mondjam komikus külseje alatt, helyesen működő ész, igaz és beható szellem rejlett, és mivel ezzel nála nagy természetes ékesszólás vala összekötve, szava igen nyomatékos volt, annál is inkább, mert az országot teljesen ismerte. - A királynő kegye így 1776-ban őt emelte a prímási méltóságra, miután beleegyezett több új püspöki megyének alakításába, melyeket az érseki megye kerületéből szakítottak ki. Midőn VI. Pius pápa bécsi utazása forrongásba hozta a kedélyeket, Batthyány oly ügyesen és lojálisan szolgálta mindkét részt (mármint a pápát és a császárt), hogy a pápa személyesen tette fejére a bíbornoki birétumot, II. József császár pedig sajátkezű kézirattal jelentette ki teljes megelégedését az érseknek és püspöktársainak magatartásáért. A császári dicséret ellenére az új kardinális nyíltan tiltakozott II. József egyházellenes intézkedései ellen. A jozefinizmus elleni küzdelem jegyében tüntetőleg magyarul prédikált, és az újonnan épülő templomokat magyar szentekről nevezte el.
Batthyány bíboros lett az 1790-91-es országgyűlésnek egyik vezetője is. Bár hivatásához képest kötelességének tartotta a protestánsok javára hozott törvények ellen felszólalni, a valóságban tényleg mindent megtett tulajdon pártjának mérséklésére.
Egyéb tettei közül említésre méltó nemes gesztus volt az is, hogy személyes tulajdonát, a pesti Városligetet Pest városának adományozta.
Egyházi és politikai gondjai mellett nem szűnt meg érdeklődni az irodalom iránt sem, ez mellett nagy zenész és zeneértő hírében is állott. Még Gorani, egy olyan író, ki mindenkép szerette részletezni az egyházi fejedelmek gyöngéit, sem tudott mást a szemére vetni, mint a sakk iránti szenvedélyét...
Ugyancsak magasra jutott az egyházi ranglétrán az említett bíboros kortársa, Batthyány Ignác gróf(1741-1798) is, aki nagyszombati és római tanulmányait követően jáki apát, egri kanonok, majd erdélyi püspök lett. Ő alapította Gyulafehérváron a Batthyaneumot, melynek legjelentősebb része a hatvanháromezer kötetes könyvtár, valamint az ásvány-, kagyló- és érmegyűjtemény. Az ő nevéhez fűződik az erdélyi város csillagászati tornyának felépítése is. Egyháztörténeti munkássága során számos történelmi munkát tett közzé.
Batthyány Alajos gróf (1784-1825) a Pesti Központi Szeminárium rektoraként szerzett osztatlan népszerűséget és nemcsak diákjai, papnövendékei körében.
A XX. század elején az Innsbruckban és Rómában végzett Batthyány Vilmos gróf (1870-1923) mindössze 35 évesen a nyitrai püspökséget kapta meg. Kánonjogból doktorált, majd XIII. Leó pápa titkos kamarása lett. 1911-ben a magyar főrendiház tagja lett. A Monarchia felbomlását követően a csehszlovák csapatok 1918. végén megszállták Nyitrát, a püspököt letartóztatták és 19 napig fogságban tartották. 1919. elején körlevelében a zsolnai (szlovák) papi gyűlés határozatait kánonjogilag törvénytelennek és érvénytelennek nyilvánította, ezért ismét összetűzésbe került az új hatósággal, amely a nemzetállam megteremtését tűzte ki elsődleges céljául. Végül a csehszlovák hatóságok csomagjaival a pozsonyi Duna-hídon át a magyar határig szállították és kitoloncolták az országból. Nyitrára soha nem térhetett vissza. A Vatikán nyomására - amely nem kívánt konfrontálódni az új, nacionalista szlovák egyházi vezetéssel - 1920-ban a püspökségről kénytelen volt lemondani, amit követően XV. Benedek pápa címzetes érsekké nevezte ki. Három évvel később hunyt el unokatestvére és gimnáziumi évfolyamtársa, Batthyány-Strattmann László herceg körmendi kastélyában. A herceg gyermekeit egy kivételével mind ő keresztelte.
Batthyányiak a nagypolitika színpadán
Batthyány Lajos gróf (1806-49), Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke a Batthyány-család zsigmondi ágából származott.
Édesapja gróf Batthyány József, édesanyja Skerlecz Borbála volt. Apja korán meghalt, ezután a családi birtokon házitanító tanította, később anyja Bécsbe küldte a Klinkowström-féle nevelőintézetbe, amelyet 16 évesen fejezett be. Ezután kadétként Olaszországba ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. A későbbiekben Zágrábban jogot hallgatott, majd ott e tárgyból sikeres vizsgát tett. 21 éves korában nagykorúsíttatta magát, elhagyta a katonaságot, és átvette apai örökségét.
1830-ban a főrendiház tagja lett, e minőségében jelen volt a koronázási országgyűlésen, majd később az 1832-1836-ben megtartott országgyűléseken már jelentékeny szerepet töltött be, mint az ellenzék vezére. Nem annyira szónoki tehetsége jelölte őt e polcra, mint magas társadalmi rangja és jellemének határozottsága. Nagy utazásokat tett külföldön és az ott gyűjtött ismereteit igyekezett birtokain és a hazai gazdaság terén is meghonosítani. A harmincas évek elején síkra szállt a lónemesítés érdekében, amit lóversenyek rendezésével igyekezett népszerűsíteni. Széchenyi István gróf példájára felkarolta a selyemhernyó-tenyésztést is, e célból saját birtokán több mint 50.000 eperfát ültetett. Részt vett az ipar színvonalának emelésére létesített országos magyar iparegyesület szervezésében is, itt került először közvetlen kapcsolatba Kossuth Lajossal, aki az egyesület igazgatója volt. Kossuth neki köszönheti 1847-es országgyűlési követté történő megválasztását.
V. Ferdinánd császár 1848-ban őt bízta meg az első magyar kormány megalakításával. Batthyány az 1848. március 23-i ülésen olvasta fel miniszterei jegyzékét. Miniszterelnöksége alatt történt - a király jóváhagyásával - a nemzetőrség és az első tíz honvédzászlóalj felállítása valamint a Kossuth bankjegy kibocsátása is. Mint helyettes honvédelmi miniszter, Mészáros Lázár távollétében, ő szervezte a nemzetőrséget és a honvédséget is.
Lamberg Ferenc Fülöp osztrák grófot, a császár - a magyar országgyűlés beleegyezése nélkül - katonai parancsnoknak és ideiglenes nádornak nevezte ki, aki 1848. szeptember 28-án hivatalának átvételére katonai kíséret nélkül érkezett a fővárosba. A feldühödött néptömeg az országra törő Jellasics horvát bán fővárosba érkezésétől tartva a grófot a pest-budai hajóhídon kegyetlenül meggyilkolta. Lamberg halála új szakaszt nyitott a szabadságharc történetében, mert végérvényesen kizárta a békés megegyezés lehetőségét. Közvetlen kiváltó oka volt annak, hogy az uralkodó október 4-én feloszlatta a magyar országgyűlést, és Magyarország katonai és polgári kormányzójává Jellasics bánt nevezte ki.
Lamberg gróf felkoncolása után Batthyány Lajos Bécsbe utazott, és miniszteri megbízatását visszaadta a császárnak. Lemondott egyszersmind országgyűlési követi tisztéről is, és visszavonult a magánéletbe. A későbbiekben, jogilag immár egyszerű polgárként, a honvédelmi bizottmány parancsának engedve, közkatonaként fegyvert fogott, ám hamarosan leesett lováról, és súlyosan megsebesült a karján (csonttörést szenvedett).
Felgyógyulása után ismét országgyűlési követté választották, s 1848. december 31-én a nemzetgyűlésben ő tette azt az indítványt, hogy Windischgrätz Alfréd herceghez, az osztrák seregek parancsnokához és Olmützbe, Ferenc József császárhoz országgyűlési küldöttség menjen békét kötni. Ő maga is a küldöttség tagja volt, amelynek azonban nem sikerült remélt célját elérnie. Néhány napig fogva tartották, majd szabadon engedték. Visszautazott Pestre, ahol 1849. január 6-án újra elfogták, s a budai laktanyába zárták. A magyar seregek közeledtével Pozsonyba, majd Laibachba, végül pedig Olmützbe szállították.
Batthyány, mint magyar főúr, csak országos bíróság előtt akart felelni, mint miniszterelnök pedig, a törvény értelmében csak az országgyűlésnek volt felelős. Annyira bízott ártatlanságában, hogy amikor Laibachba vitték és Sárváron, majd Cilliben a nép ki akarta őt szabadítani, ő maga csendesítette le az érte buzgólkodókat.
Az osztrákok a főváros visszafoglalása után ismét Pestre hozták, ahol Haynau parancsára felségsértés miatt kötél általi halálra ítélték. A büszke főurat különösen sértette a halál eme lealázó neme. Egy rejtett kis tőrrel 1849. okt. 5-ének éjjelén mély sebeket ejtett nyakán és mellén, aminek következtében majdnem elvérzett. Ezek után az ítéletet kegyelemből golyó által való kivégzésre módosították. A vérveszteségtől bágyadtan, de törhetetlen lélekkel ment a vesztőhelyre, maga szólt a kivégzőosztag katonáinak, hogy tüzeljenek.
Gróf Batthyány Lajos kivégzése, 1849. október 6. - litográfia
Az 1849. október 6-ai pesti és aradi kivégzések Európa nyugati felén megdöbbenést és felháborodást váltottak ki. A politikai közvéleményt elsősorban gróf Batthyány Lajosnak, az első felelős kormány elnökének kivégzése foglalkoztatta. A jól tájékozottak tudták, hogy Batthyányt az uralkodó bízta meg kormányalakítással, s az új kormány az április törvények szentesítése után kezdte meg munkáját. Az is köztudott volt, hogy a gróf mérsékelt politikát folytatott, s fenn kívánta tartani az Ausztriával történelmileg kialakult kapcsolatot. Ezért Batthyány elfogása és az ellene folytatott vizsgálat ellenére a közvélemény itthon és Ausztriában is enyhe ítéletre, sőt amnesztiára számított. Érthető tehát a kivégzés híre által kiváltott nagy megdöbbenés és a megfogalmazódott éles kritika, amely nemcsak a francia vagy az angol sajtóban, hanem a Birodalmon kívüli német nyelvű lapokban is megjelent. Az osztrák kormány elítéléséből természetesen a magyar emigráció is kivette részét.
A kivégzést követően a mártír miniszterelnök holttestét a pesti ferencesek templomának kriptájában helyezték el, majd 1870. június 9-én a nemzet gyásza mellett átvitték a Kerepesi úti temetőbe, ahol a főváros által emelt mauzóleumban temették el.
Budapest főváros képviselőtestülete 1905. október 6-án úgy döntött, hogy azon a helyen, ahol Batthyányt kivégezték örökmécsest fognak állítani, ám csak 1926 januárjában fogadták el a végleges megoldást. Az emlékmű felavatására a kormányzó, a kormányt képviselő Klebelsberg Kúnó, Batthyány fia, az akkor 79 esztendős Elemér gróf és unokája, Batthyány László, a törvényhozás és a főváros küldöttségének, a hadsereg, a politikai és a kulturális élet képviselőinek jelenlétében 1926. október 6-án került sor. Az örökmécses (elektromos égő által megvilágított rubinkehely) többször (1941, 1988) volt utcai demonstrációk helyszíne.
Miért nincs Batthyánynak kultusza? - tették fel a kérdést gyakran, különösen a 150. évforduló alkalmából. A válasz a fentiek alapján egyszerűnek tűnik: az első felelős magyar miniszterelnök személyét és emlékét halála pillanatától politikai megfontolások igyekeztek elfeledtetni, háttérbe szorítani, vagy a napi politika céljainak szolgálatában méltatlanul elmarasztalni. Ez a válasz igaz, de nem a teljes igazság. Batthyány emlékének széleskörű ápolásának akadálya volt személyisége is. A gróf liberális arisztokrata volt, de arisztokrata, nehezen megközelíthető. Megvetette a népszerűséget, nem kívánt „népember” lenni. A kortársak szerint Batthyány tiszteletet parancsoló egyéniség volt, vezető szerepét nem vitatták, de nem vette körül lelkes hívek tábora. Az utókor számára is megközelíthetetlen maradt emberként és politikusként egyaránt, mivel naplót nem vezetett, s igen kevés számú levél maradt utána. Politikai célkitűzése: alkotmányos önkormányzat a Habsburg Birodalmon belül, esetleg perszonálunió, a kiegyezés híveinek sok, a függetlenséget igénylőknek kevés volt - 1918 után pedig ez az elképzelés elvesztette aktualitását. Az utókor, a maga politikai céljainak érdekében, a Batthyány-kormány három kiemelkedő alakjában: Deák, Széchenyi és Kossuth személyében találta meg eszményképét és önigazolását.
A Batthyányak közül ki kell még emelnünk Kázmért (1807-1854), Kossuth hívét, Vörösmarty Mihály támogatóját, 1849-ben a Szemere-kormány külügyminiszterét, aki birtokain óvodákat és iskolákat nyitott, Rohoncon gazdasági tanintézetet alapított, nagy könyvtárukat pedig a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta.
Ifjú korában ő is egészen „a külföld magyarjaihoz” tartozott, nagy utazásokat tett nyugaton és műveltségéből hiányzott minden nemzeti vonás. Magyarul csak az 1830-as években tanult meg. A politikai élet azonban csakhamar őt is vonzáskörébe vonta és már az 1839-40. országgyűlésen ellenzéki szellemben szólott a főrendeknél. Az ellenzéket vagyonával és összeköttetéseivel is szolgálta. Élére állott a nemzeti védegyletnek és annak megalakulása óta mindig hazai kelmében járt. A védegylet elvei miatt még párbajt is vívott az aulikus gróf Zichy Ferenccel. Vörösmarty Mihálynak egyik kisebb birtokát ajánlotta fel.
Nagy része volt az országos ellenzék szervezésében és abban, hogy Kossuthot Pest vármegye követének választották. Unokatestvére, Batthyány Lajos gróf miniszterelnöksége alatt, mint főispán és kormánybiztos szolgálta a hazát, majd önkéntesként részt vett Szenttamás ostromában. Nagyobb hatáskört 1849 februárjában nyert, amikor Szegednek és egész vidékének teljes hatalmú kormánybiztosává nevezték ki A függetlenség kinyilatkoztatása után, mint külügyminiszter lépett be a Szemere-kormányba, és ideiglenesen a kereskedelmi minisztériumot is ő vezette.
Kossuth leköszönése után ő is Törökországba menekült, ahonnét Párizsba költözött, majd ott is halt meg és ott is lett eltemetve. Utóbb hamvait hazahozták, és a siklósi vár kápolnájában helyezték örök nyugalomra. Távollétében halálra és birtokelkobzásra ítélték. A siklósi birtokokat csak fivére, Gusztáv gróf (1870-től herceg) tudta visszaszerezni az 1860-as években. Kázmér gróf jellemének tisztasága, áldozatkészsége és következetessége méltó tiszteletet biztosítanak emlékének.
Orvos volt a hercegek és herceg az orvosok között
A Batthyány család talán legjelentősebb képviselője, németújvári dr. Batthyány Strattmann László herceg az ősi nemzetség pinkafői (Vas vármegye) ágából származott. Életét, tudását és vagyonát orvosként, majd európai hírű szemsebészként, a legszegényebbek gyógyítására, szolgálatára szentelte köpcsényi (Moson vármegye) és körmendi (Vas vármegye) kórházaiban.
Batthyány László gróf 1870. október 28-án született Dunakilitin, Batthyány József gróf (1836-1897) és Batthyány Ludovika grófnő (1843-1882) szülőktől. Mindkét szülő a Batthyány család pinkafői ágából származott. Dunakiliti jelenleg egy 1775 lakosú határközség a Szigetköz csücskében, Zalaegerszegnél.
László a család nyolc felnevelt gyermeke közül a hatodik volt. 1876-ban családja Köpcsénybe költözött, majd 1879-1885 között a jezsuiták klaksburgi (Bécs melletti) intézetében tanult. 1885-1890 között a kalocsai, majd az ungvári gimnáziumban folytatta tanulmányait, 1890-ben érettségizett.1890-1900 között a bécsi egyetem hallgatója a mezőgazdasági-, kémiai-, filozófiai, és asztronómiai szakon, majd végül az orvosi fakultásokon.
1896-ben a köpcsényi Barbara Strauss egy kislánynak adott életet, akiért az apaság felelősségét az ifjú gróf Batthyány Lászlónak kellett vállalnia, aki felajánlotta az egyszerű szolgálólány feleségül vételét is, ám apja hallani sem akart erről. A Batthyány család Pozsony belvárosában egy négyemeletes házat vásárol Barbara Strauss számára. A kislány, Aloysia (Lea) anyja korai halála után a pozsonyi Orsolya-rendi apácák hírneves intézetébe került, ahol tanítónői oklevelet szerzett. Élete végéig apanázst élvezett a Batthyány családtól. 1949-ben, Pozsonyban, tífuszban halt meg 55 éves korában.
Az ifjú László gróf érdeklődése igen széleskörű volt. Zene, nyelvek, irodalom, csillagászat, vegyészet, gyógyszerészet, gyógyítás, fényképezés, metallurgia, pszichológia, filozófia.
László gróf igazi ezermester is volt, szinte mindenhez értett: pl. köpcsényi kastélya déli erkélyén spektroszkóp volt felszerelve. Napmérő műszereit utazásaira is magával vitte. Két kastélyszobájában kislaboratóriuma volt. A technika csaknem minden ága foglalkoztatta. Elsők között volt, akik Magyarországon automobilt vezettek és másokat is tanított vezetni.
Mivel apja után neki kellett átvennie a családi birtokokat, fél évig gazdasági képzésben is részt vett. A bécsi egyetemen bölcsészeti és orvosdoktori diplomákat szerzett.
Nagyműveltségű ember volt, a görög és a latin mellett: német, francia, angol és olasz nyelveken is beszélt, majd később a betegei miatt szlovákul és horvátul is tanult.
1898 novemberében megnősült. Felesége Coreth Mária Terézia francia-orosz-osztrák származású grófnő (1874-1951) lett, akiről ma Körmenden óvoda van elnevezve. Az elszegényedett grófkisasszony megismerkedésük idején Blanca főhercegnő udvarhölgye volt Zágrábban.
Klinikai sebészi gyakorlatát követően az ifjú László gróf a köpcsényi kastélyban eleinte csak fogat húzott (gyerekeknek egy korona fájdalomdíj jár!), aztán mindenféle bajjal foglalkozott. Csakhamar híre terjed türelmének és lelkiismeretes munkájának. A megnövekedett betegforgalom miatt csakhamar egy 30 ágyas, modern kórházat rendezett be és működtetett birtokán. Fő segítője és egyben asszisztense ifjú felesége volt.
Betegeinek zöme a környék és saját birtokainak szegényeiből került ki. Volt olyan nap, hogy akár 100 beteget is megvizsgált és évente több száz műtétet végzett. Betegeitől sem a gyógyításért, sem az ellátásért nem fogadott el fizetséget. Ingyen, emberszeretetből gyógyított. A szegények orvosának nevezték, és az ország távoli településeiről is felkeresték. Persze, akadtak neki főúri betegei is: gyakori vendég nála Lónyay Elemér herceg és hitvese, Stefánia főhercegnő, a megyéspüspöke, a rokon Zichy és Sigray családok tagjai és még sokan mások. Orvosi hivatásáról naplójában így elmélkedik: "Változatos az orvos élete, de tartalommal terhes is, hiszen az ember saját szenvedésein kívül a másokét is hordozza, és többnyire többet hord, mint ami valóban bekövetkezik, hiszen az esetleg bekövetkező komplikációkat is át kell éreznie. És mégis - olyan üres az orvosnak az a nap, amelyen nem segíthet felebarátján."
1914-ben, a háború kitörését követően Moson vármegye főispánjától a következőket kérte: "A háború első évében, amikor a köpcsényi körorvos és az ő kórházának főorvosa is hadba vonult, egy széles vidék orvos nélkül maradt, és akkor ő, mentegetőzve, hogy egyszer ő is kér valamit, adta elő kívánságát, helyettesíttetném be őt a körorvosi állásra nem húzódozott hóban, fagyban, sárban kocsira ülni, hogy elmenjen egy szülő asszonyhoz, nem fogta be az orrát, ha alacsony, szellőzetlen, s munka verejtékszagától terhes földes szobába kellett lépnie, és úgy vizsgálta meg, úgy ápolta a legutolsó napszámost vagy beteg cigányt, mintha főherceget kezelt volna"- írta a főispán későbbi visszaemlékezéseiben.
Gyógyító tevékenysége mellett alapítványokkal is támogatta a magyar egészségügyet, továbbá nagy súlyt fektetett az elméleti szakismeretei korrekt bővítésére, sok korszerű hazai és külföldi szakirodalom segítségével. Az elméleti szaktudását azonnal a gyakorlatban is alkalmazta, pl. radiológiai ismereteit saját röntgengépén használta fel.
A szemészet fejlődését módszeresen figyelte, kongresszusokon vett részt, külföldi lapokban is közölt, gyakorlatáról beszámolókat jelentetett meg Szakorvosi kiválóságát számos európai szaktekintély ismerte el. A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd intézőbizottsági tagjává választották.
Dr. Batthyány László 1915-ben, távoli unokabátyja, a gyermektelen Ödön herceg halála után örökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet, valamint hatalmas birtok került a kezébe. "Igazán nem tehetek róla, ezt a jó Isten küldte, hogy még több jót tehessek. Köszönjük meg Neki"- mondta ekkor.
A család fejeként az öröklött címer jelmondatát "Fidelitate et fortitudine" - Hűséggel és bátorsággal - megváltoztatta: "Fidelitate et caritate" -ra, azaz "Hűséggel és könyörületességgel".
Az új jelmondathoz hasonlóan hercegként is puritán egyéniség maradt, akiket ismert, nehezen tudták köszönéssel megelőzni. Kiváló egyéniségéből sugárzott a derű, a szeretet. Mélyen istenhívő volt, aki küldetését a szegények és a betegek szolgálatában látta. Felesége nemcsak nagyszámú gyermekeinek édesanyja, hanem a rendelőben, kórházban munkatársa, asszisztense is volt. Hozzá hasonlóan áldozatos lélek.
A herceg életének mintegy 50 évét élte le Köpcsényben (mai nevén Kittsee). Mivel teljes szívvel magyarnak vallotta magát, a trianoni országszakadás, 1920 után életét ezután Körmenden folytatta, de köpcsényi kórházát díjtalanul bérbe adta azzal a kikötéssel, hogy ottjártakor joga legyen a betegeket kezelni. Károly nevű fia később eladta a kórházat a tartomány vezetőségének.
László doktor a hercegi kastély egyik szárnyában alapította meg második kórházát. Közben szemspecialista lett. E kórházban főleg szembetegeket gyógyított. A körmendi szemkórházát még igényesebben rendeztette be, mint a köpcsényit.
Asszisztense, Dr. Ajtay Mária szemész szakorvos így emlékezett meg róla: - - A szegényeket táplálta, ruházta, álláshoz segítette őket. Nem volt költekező. Ez abból is látszik, hogy kopott ruhában járt - A szegény betegeknek az útiköltséget is fizetteâ - Nagyon egyszerű ruhát viselt. Egyszer a gyerekek nem akartak vele menni, mert rossz volt a cipője és rojtos volt a ruhája - Naponta 300-600 pengőt adott a szegényeknek. Mikor figyelmeztettem tíz élő gyermeke érdekében a takarékosságra, azt válaszolta, hogy éppen ezek érdekében a legbiztosabb takarékba helyezi el, ahonnan Isten fizeti majd vissza gyermekeinek.
Mivel nem volt lehetséges minden betegének lelkileg is annyit nyújtania, amennyit szeretett volna, ezért "Nyisd fel a szemeidet és láss" címmel kis füzetet írt a kórházát gyógyultan elhagyó betegeinek, hogy emléket és egyben lelki erősítést adjon.
A kórházban uralkodó bensőséges hangulatot tükrözi az is, hogy a magyar főrendet, a főméltóságú herceget, a kórház vezetőjét, a betegek körül szolgálattevő nővérek egyszerűen csak „herceg bácsinak” szólították.
1923-ban a hercegi házaspár Itáliába utazott három gyermekükkel. A Vatikánban kihallgatáson fogadta őket a pápa, XI. Pius. Hány gyermeke van? – tíz – Gratulálok önnek népes családjáért. Ez annak a jele, hogy a jó Isten nagyon megbízik önben, hogy ily sok lélek őrzésével bízza meg - hangzott el a pápai audiencián. Az egyházfőre tett kedvező benyomás eredményeként rövidesen megkapta a pápától az Aranysarkantyú rendet is az addigi 22 kitüntetett sorában első magyarként. A kortárs életrajzíró, Baradlai János gyógyszerésztől köztudott az alábbi párbeszéd a Szentatya és Cesare Orsenigo pápai nuncius között: „A magyarok hiszik, hogy Batthyány herceg szent ember, én azonban biztosíthatom Szentségedet, hogy valóban az is!”
|
.jpg)
